Maritain, Jacques

A XX. század meghatározó francia katolikus filozófusa, a skolasztikus és a tomista filozófia megújításának talán legjelentősebb képviselője, aki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megalkotásában is részt vett. Maritain jelentős hatással volt a kereszténydemokrácia mai arculatára, politikai gondolkodásának formálására.

Párizs, 1882. november 18. – Toulouse, 1973. április 28.

Jacques Maritain, a XX. század meghatározó francia katolikus filozófusa, a skolasztikus és a tomista filozófia megújításának talán legjelentősebb képviselője, aki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megalkotásában is részt vett. Maritain jelentős hatással volt a kereszténydemokrácia mai arculatára, politikai gondolkodásának formálására.

Jacques Maritain 1882-ben született Párizsban, liberális protestáns családban, a vallás hosszú ideig nem játszott különösebb szerepet az életében. Középiskolai éveit a híres Lycée Henri IV gimnáziumban töltötte, majd a Sorbonne-on tanult, ahol leginkább természettudományokkal foglalkozott. Még a Sorbonne-i évei alatt ismerkedett meg a zsidó származású Raissa Oumançovval, akivel később házasságot is kötött, és aki egész életében szellemi és lelki társa volt. Maritain és felesége folytonosan arra törekedtek, hogy közelebb kerüljenek a látható és láthatatlan világ teljes megismeréséhez, de kezdetben szigorúan a tudomány eszköztárán belül maradtak. A századforduló utáni években Maritain – barátja, Charles Péguy meghívására – többször is részt vett Henri Bergson Collège de France-ban tartott előadásain, melyek során egyre inkább közel került a valláshoz. 1906-ban feleségével együtt áttért a katolikus hitre. Nem sokkal később Heidelbergbe költöztek, ahol Maritain biológiát tanult. Lelki vezetője, a domonkos Humbert Clérissac fordította figyelmét Aquinói Szent Tamás szellemisége és gondolatai felé. Maritain Bergsontól mind jobban eltávolodva immár Aquinói Tamás, Arisztotelész műveire és a neoskolasztikára koncentrált. Munkásságát hosszú időn át jellemezte Aquinói Szent Tamás írásainak, szellemiségének megismerése és megismertetése kortársaival, hiszen a katolikus szentek közül Aquinói Tamást tanítását tartotta a legátfogóbbnak és a leginkább egyetemesnek.

1912-ben a Collège Stanislas-ban, majd 1914-től az Institut Catholique-ban, a francia katolicizmus központjában tanított. 1923-ben költözött Meudonba feleségével, ahol házuk a francia szellemi élet egyik centrumává vált. Megfordultak ott többek között Jean Cocteau, Paul Claudel, Marc Chagall vagy Léon Bloy. 1933-tól többször hívták Észak-Amerikába vagy az Egyesült Államokba előadást tartani, így előadást tartott a kanadai Torontóban, továbbá az amerikai Columbia Egyetemen és a Chicagói Egyetemen is.

1936-ban publikálta egyik legkiemelkedőbb művét „Az igazi humanizmus” címmel, amely a háború utáni katolikus nemzedék vezérfonala lett. Maritain véleménye szerint az ember a kereszténységgel tud nyitottá válni a transzcendens világra. Meggyőződéssel vallotta, hogy egy hívő embernek szerepet kell vállalnia a politikában is. Úgy gondolta, hogy a filozófus ne legyen politikus, de a napi politikát jó irányba kell vezetnie. Maritain „Az igazi humanizmus” c. könyvében a kommunista és nemzetiszocialista rendszerek kegyetlenségét és embertelenségét mutatta be, és egy olyan társadalmat álmodott meg, ahol az evangéliumi szellem járja át az embereket. 1943-ban kiadott művében, amely a „Kereszténység és demokrácia” címet kapta, szintén arra utalt, hogy mind a marxista, mind a liberális eszme tévút. Szükségesnek érezte az evangéliumi örökség továbbvitelét, az ember szellemi szabadságának sérthetetlenségét, és úgy gondolta, hogy az állam létének értelme az emberek szolgálata. Maritain a második világháború alatt az Egyesült Államokban élt, de távolról igyekezett tiltakozni a nácikkal is együttműködő Vichy-kormány ellen. Sok üldözött tudósnak, és sok zsidónak segítette letelepedni az Egyesült Államokban.

A francia kormány 1946-ban Jacques Maritain-t nevezte ki vatikáni nagykövetté. 1948-tól a Princeton Egyetem tanára lett, ahol később professzori rangot is kapott. 1948-ben fogadta el az ENSZ Közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amelynek szövegező szerkesztőbizottsági tagja lett, nem utolsó sorban azért, mert filozófiája szerint az emberi természeten alapuló természeti törvényhez az emberi jogok is hozzátartoznak. 1951-ben, „Az ember és az állam” című amerikai előadássorozatát összefoglaló – az állam, az ember és az emberi jogok viszonyát értelmező – könyvében a politika és a gazdaság erkölcsi újjászületését sürgette.

1960-ban a Maritain házaspár az Egyesült Államokból végleg hazatért Franciaországba, de Raissa Maritain még ebben az évben elhunyt. 1961-ben Maritain a Jézus Kis Testvérei szerzetesrend toulouse-i házába költözött, majd tíz évvel később belépett a rendbe.

Maritain akkor már konzervatív katolikus gondolkodóként komoly szerepet kapott a II. Vatikáni Zsinat előkészítésében, de később szembekerült az Egyház azon csoportjaival, amelyek a II. vatikáni zsinat után engedményeket tettek a tanításból a modern világ irányába. E kérdéskört dolgozta fel 1966-ban kiadott „A garonne-i paraszt” c. művében is. Maritain 1973.április 28-án, Toulouse-ban halt meg.

A nevét viselő Nemzetközi Jacques Maritain Intézet 1974 óta működik Rómában, amely legfőbb témakörei közé sorolja az ember, mint személyiség vizsgálatát, a kultúra és a legfontosabb társadalmi kérdések megvitatását, továbbá célkén deklarálta a világi keresztény értelmiség megerősítését. A nemzetközi intézet magyar tagjaként, Maritain életművének utógondozását, filozófiájának életben tartását a Magyar Jacques Maritain Egyesület végzi.

Jacques Maritain és felesége, Raissa boldoggá avatása folyamatban van.

Maritain művei

La philosophie bergsonienne,Riviére, Paris, 1914.

Élements de Philosophie 1-2.,Téqui, Paris, 1922. (A filozófia alapelemei, Szent István Társulat, Budapest: 1986)

Antimoderne, Revue des Jeunes, Paris, 1922.

Primauté de Spirituel, Plon, Paris: 1927.

Le Docteur Angelique, Desclé de Bouwer, Paris, 1929.

Les Degrés du Savoir, Desclé de Bouwer, Paris, 1932.;

Humanisme integral, Desclé de Bouwer, Paris, 1936. (Az igazi humanizmus, Szent István Társulat, Budapest: 1996.)

Christianisme et Démocratie, New York: Éditions de la Maison française, 1943.

Man and the State,. Chicago: University of Chicago Press, 1951

La Philosophie Morale, Payot, Paris: 1960.;