Kovács K. Zoltán emlékezete

10 éve távozott közülünk Kovács K. Zoltán. Az évforduló alkalmából a KDNP és a Barankovics István Alapítvány a nemzeti sírkert kereszténydemokrata parcellájában koszorút helyezett el a politikus 2013 márciusában felszentelt sírjánál. Akkor Kovács K. Zoltán tiszteletére külön emlékülést rendezett a Kereszténydemokrata Néppárt. A Kereszténydemokrata Néppárt Budapesti Szervezete a modern magyar kereszténydemokrácia megerősítése és keresztény politikai gondolkodás előmozdítása ügyében tevékenykedők részére alapította a Kovács K. Zoltán emlékérmet, majd hamarosan emléktáblát avattak szülővárosában, Mosonmagyaróváron.

Emléktábla avatás Mosonmagyaróváron 2015 április 23-án

A kivételes politikus pártján belüli megbecsültségét jelzi az is, hogy 2012-ben megalapították a Kovács K. Zoltán idősek körét. A szervezetet azzal a céllal hozták létre, hogy szerepet vállaljon az idős emberek érdekeinek és véleményének a politikai döntéshozatal legmagasabb szintre történő eljuttatásában. „Hiteles politika-hiteles politikus” címmel 2012-ben szintén emlékestet rendeztek tiszteletére, ahol a politikusok mellett a magyar tudományos élet képviselői is értékelték életútját. Tisztelői már életében többször kifejezték iránta érzett nagyrabecsülésüket. 75. születésnapjára neki ajánlott kötetet adtak ki „Kereszténység és közélet” címmel. 2017 márciusában jelentette meg a Barankovics István Alapítvány válogatott írásaiból az „Egy élet a kereszténydemokráciáért” című posztumusz kötetét. Ebbe a hatalmas teoretikus életműnek csak egy töredéke kerülhetett be 5 fő fejezet köré szervezve. A kereszténydemokrácia szellemi mozgalmáról, annak magyar történetéről, ember és társadalom viszonyának egyetemes kérdéseiről, a KDNP létrejöttéről és az agráriumról szóló tanulmányai mellett külön fejezetet szenteltek a szerkesztők a Barankovics Istvánról született írásainak. Ez utóbbiakból kitűnik, hogy Kovács K. Zoltán számára Barankovics volt az ideál, az origó, és egyben saját politikai példaképe is.

Kereszténydemokrata politikusok Kovács. K. Zoltán sírjánál 2018. március 5-én. A kép forrása: kdnp.hu

Kovács K. Zoltán politikai pályájának három korszaka volt: az 1947-es országgyűlés, az emigráció évei, majd pedig a rendszerváltozástól 2008-ban bekövetkezett haláláig terjedő időszak. Az 1947-es országgyűlésbe a Demokrata Néppárt és az országgyűlés legfiatalabb képviselőjeként került be. 1949 februárjában emigrációba kényszerült, ahol előbb Salzburgban Barankovics István titkáraként, majd Németországban Zoltán Károly néven évtizedeken keresztül a Szabad Európa Rádió munkatársaként és a kereszténydemokrata mozgalom aktivistájaként dolgozott. 44 emigrációban eltöltött év után tért vissza Magyarországra, ahol meghatározó szerepet játszott a rendszerváltás utáni magyarországi kereszténydemokrácia szervezésében. Számos maradandó műve és meghatározó közéleti szerepe mellett Kovács K. Zoltán a Barankovics István Alapítvány létrehozója volt.

A Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrácia Tudásbázisában található életrajza alább olvasható:

1942-ben érettségizett a mosonmagyaróvári piarista gimnáziumban, majd 1946-ban a Magyar Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Kar Magyaróvári Osztályán szerzett diplomát. Tagja volt az Emericana Bajtársi Szövetségnek, egyetemi évei alatt a szellemi ellenállás tagjaként népi irodalmi eseteket látogatott. 1945 tavaszán Mosonszentjánoson részt vett a földreform előkészítésében. 1946-ban belépett a Nemzeti Parasztpártba, a párt mosonmagyaróvári járási titkárságát vezette és csatlakozott a Magyar Parasztszövetséghez is. Téli gazdasági tanfolyamokat vezetett újgazdák számára, majd 1946 közepétől a Megyei Gazdasági Felügyelőség termelési biztosa lett a mosonmagyaróvári járás területén. Még ugyanebben az évben kilépett a Nemzeti Parasztpártból, mert nem értett egyet annak túlságosan kommunistabarát politikájával és a Demokrata Néppárthoz csatlakozott.

Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a Győr-Moson és Sopron választókerület listáján a Barankovics-párt legfiatalabb képviselőjeként bekerült az Országgyűlésbe. 1948. november 3-án a képviselőcsoport titkárának választották. Felszólalásaiban mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozott, a földreform híve volt, de ugyanakkor támadta a Magyar Kommunista Párt erőszakos és megfélemlítő politikáját. Pártjának felszámolásakor a letartóztatás veszélye miatt 1949 februárjában Ausztriába menekült.

A közélet iránti érdeklődése, szervezőkészsége az emigrációban is megmaradt. Kezdetben, Salzburgban Barankovics István titkáraként tevékenykedett, majd 1950 májusában Németországba szökött, hogy kapcsolatba lépjen a bajor Keresztényszociális Unióval, a CSU-val. 1951. augusztus 3-tól 1986. április 30-ig Zoltán Károly néven a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségének tagja, 1968-tól a mezőgazdasági műsorok, ezen belül a „Parasztnépfőiskola” c. adás felelős szerkesztője, belpolitikai kommentátor, vallási műsorok vezetője volt. 1950-től aktívan bekapcsolódott a magyar emigráció politikai és kulturális életébe is. Részt vett a Magyar Mezőgazdasági Szövetség alapításában, és szerkesztette az érdekvédelmi szervezet „Föld és Népe” c. újságját. Megalakulásától kezdve tagja volt a Magyar Nemzeti Bizottmánynak, ahonnan 1956-ban tiltakozása jeléül lépett ki. Jelentős szerepet játszott a külhoni magyar kereszténydemokrata szervezetekben, elsősorban Közi-Horvát Józsefhez és az időközben az Egyesült Államokba távozó Barankovics Istvánhoz kötődően. Másokkal közösen törekedett a kereszténydemokrata mozgalom újjászervezésére.

1950-től részt vett a Magyar Katolikus Diákszövetség, majd 1958-tól a Magyar Katolikus Egyetemi, később Értelmiségi Mozgalom (KMÉM-PAX Romana) életében. Lelkes szervezője volt a mozgalom húsvéti tanulmányi heteinek, számos alkalommal maga is előadott ezeken. Többször részt vett az EUCD, az Európai Kereszténydemokrata Pártok Uniójának kongresszusain. 1951-től 1960-ig a Magyar Keresztény Népmozgalom központi titkára, 1958-ban egyik alapítója volt az 1956-ban menekült magyar kereszténydemokratákat is integráló Magyar Kereszténydemokrata Uniónak. 1960-ban visszavonult a közvetlen pártpolitikai tevékenységtől. Az ötvenes évektől kezdődően részt vett a Békés Gellért nevével fémjelzett, római Katolikus Szemle szerkesztésében, számos cikke jelent meg a folyóiratban, amelynek 1992 és 1997 között főmunkatársa volt. Dolgozott továbbá a nyugat-európai magyar katolikusok havi lapja, az 1969 januárjától megjelenő „Életünk” szerkesztőségének is. 1986. április 30-án korai nyugdíjba vonult, de független újságíróként folytatta tevékenységét.

1987-ben tért először haza, ekkor még a Szabad Európa Rádió külső munkatársaként tudósított. 1989-től már bekapcsolódott a magyarországi politikai életbe, és részt vállalt a hazai kereszténydemokrácia újjászervezésében. 1993-ban – 44 év emigráció után – családjával véglegesen hazatelepült. Sokoldalú műveltsége, tapasztalata, szervezőkészsége az újrainduló KDNP-t számtalan területen segítette. Nyelvtudása, külföldi ismertsége hozzájárult a párt nemzetközi kapcsolatainak kiépítéséhez. Bécsben többek között Karcsai Sándorral, Szakolczai Györggyel folytattak sikeres tárgyalást a testvérpártok képviselőivel. A külügyi mellett részt vett a mezőgazdasági szakbizottság munkájában és ezekben a témákban a párt szakpolitikai programjainak kidolgozásában. Rendszeresen szervezte a KDNP sajtótájékoztatóit, írta sajtóközleményeit. Elindította és szerkesztette a párt lapját, a „Hírlevelet”, majd a cikkek írását, a szerkesztést fokozatosan átadta munkatársainak.

Mindvégig egyik legfontosabb feladatának érezte Barankovics István emlékének és szellemi örökségének ápolását. Életéről konferenciát szervezett az ELTÉ-n, ötletgazdája volt a Barankovics emlékérem megalapításának, „Híven önmagunkhoz” címmel sajtó alá rendezte Barankovics István Magyar Nemzetben megjelent írásait. E téren egyik legjelentősebb kezdeményezése azonban a Barankovics István Alapítvány létrehozása és vezetése volt. Komoly támogatást szerzett az alapítvány számára, elsősorban a német testvérszervezetektől, a Konrad Adenauer és a Hanns Seidel Alapítványoktól. Saját könyveivel megteremtette a Barankovics Alapítvány könyvtárának alapjait. Számos, a kereszténydemokráciával foglalkozó külföldi és magyar könyv kiadását segítette elő ötletadóként, szerkesztőként, szerzőként. Külön hangsúlyt helyezett az utánpótlás biztosítására. „Nagy öregként” rendkívül jó viszonyt ápolt a KDNP fiatal és még fiatalabb generációival. A 90-es évek belső válsága idején kiemelkedő szerepet vállalt abban, hogy fennmaradjon a kereszténydemokrácia pártpolitikai képviselete. Aktív résztvevője volt az MKDSZ szervezésének és útkeresésének. Varga Lászlóval, Rapcsák Andrással és Szakolczai Györggyel együtt jogi úton is helyre kívánták állítani a KDNP törvényességét. 2000–2003 között azért dolgozott, hogy létrejöjjön a Fidesz és a KDNP közötti szövetség, amelynek eredményeképpen a KDNP sikeresen szerepelhetett a 2006-os országgyűlési választáson.

Kovács K. Zoltán a Barankovics Alapítvány egykori elnöke, 1998-ig kuratóriumának tagja, majd a Barankovics Akadémia Alapítvány elnöke és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökségének tagja volt. Életművéért a KDNP 1991-ben Barankovics emlékéremmel tüntette ki. Meghívott előadóként tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológia Tanszékén. A Táncsics Mihály díj kitüntetettje és a Köztársasági Elnök Érdemérme birtokosa. 75. születésnapján a magyar kereszténydemokrácia a „Kereszténység és közélet” c. kötettel köszöntötte. Halála után a Kereszténydemokrata Néppárt Budapesti Szervezete a modern magyar kereszténydemokrácia megerősítése és keresztény politikai gondolkodás előmozdítása ügyében tevékenykedők részére alapította a Kovács K. Zoltán emlékérmet. 2012-ben a KDNP támogatása mellett létrehozták a Kovács K. Zoltán Idősek Köré-t.