1878 és 1903 között római pápa, az egyház szociális tanításainak elindítója. Pápasága alatt az egyház világegyházzá fejlődött. 1843-1846 között apostoli nuncius a belga királyi udvarban, majd a Perugiai egyházmegye püspöke, 1853-tól érsek, később kamarás-bíboros. 85 enciklika szerzője, köztük a korszakalkotó Rerum novarumé. Felfogása szerint az egyház számára létkérdés a modern világtól való elszigeteltségének megszüntetése, az elzárkózottságból való kilépés, szerepvállalás a társadalmi bajok orvoslásában, az erkölcs elveinek érvényesítésében. Az 1891-ben megjelent Rerum novarum kezdetű enciklikájában elsőként fogalmazta meg az egyház tanítását a szociális rendre, a munkára és a munkaadó viszonyára vonatkozólag. Mérföldkő volt a katolikus társadalomelméleti gondolkodás történetében, amennyiben meghatározta a katolikus egyháznak a kapitalista berendezkedéshez és a modern polgári államhoz viszonyát. Miközben állást foglalt a kor egyik nagy kérdésében, felvetette a társadalmi igazságosság szempontjait, érvelt a közjót szolgáló állami és egyházi feladatvállalás mellett. Nyomában új katolikus szociális mozgalmak jelentek meg.
