(1901-1978)
Mártírsorsú evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke. Személyét a nácizmussal és a kommunizmussal való szembenállás szimbólumaként tartja számon az emlékezet.
Wolf Lajos 1901. február 5-én született német nemzetiségű családba, melynek hazafias szellemisége szemben állt a pángermán törekvésekkel. Nevét Ordassra tiltakozásként Magyarország német megszállásakor, 1944 márciusában változtatta meg.
Iskoláit Újverbászon, valamint Bonyhádon végezte, majd 1920-1924 között Budapesten az evangélikus teológián tanult. Segédlelkészi ideje alatt egy évet Svédországban töltött, itt szerzett kapcsolatait folyamatosan ápolta, amit a vészkorszakban embermentő tevékenysége során sikeresen kamatoztatott. 1931-től Cegléden teljesített lelkészi szolgálatot. Cegléden a városi képviselő testületnek is tagja lett. 1941-től a kelenföldi gyülekezet hívta meg, ahol püspökké választásáig tevékenykedett.
Egyházi pályafutása két aktív püspökségi korszakra osztható. A Bányai Evangélikus Egyházkerületbe 1945 szeptemberében iktatták be, ám az egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozása miatt a kommunista hatalom számára hamarosan nemkívánatos személlyé vált: koncepciós perbe fogták és börtönbe zárták, ahonnan 1950 tavaszán szabadult. Külföldi kezdeményezésre – a magyar belpolitikai viszonyok kedvezőbbé válásakor – 1956-ban rehabilitálták, majd október 31-én ismét püspök lett, ezúttal a Déli Evangélikus Egyházkerületben. Mindkét periódusban sokat tett az egyház belső megújításáért. A második világháború utáni európai adománygyűjtő körútján több százezer dollárnyi segélyt gyűjtött a magyar protestáns egyházak számára. Jelen volt a Lutheránus Világszövetség 1947-es svédországi megalapításánál, ahol elismerésül másodalelnökké, később alelnökké választották.
Ordass Lajos több alkalommal állást foglalt korának társadalompolitikai kérdéseiben. Gyakran írt szociális kérdésekről, élesen bírálta előbb a nemzetiszocializmust, később a kommunizmus vallásellenes politikáját. A két világháború között aggodalommal szemlélte a zsidók jogfosztását. A zsidóüldözések idején nemcsak tiltakozott a deportálások ellen, de személyesen is bekapcsolódott az embermentésbe, svéd kapcsolatain keresztül védőútlevelet, vöröskeresztes igazolványokat szerzett a hozzá forduló üldözötteknek. A háború után tiltakozott az egyházi iskolák államosítása, valamint a németek kitelepítése és a magyar-szlovák lakosságcsere ellen. 1956 után fontosnak tartotta a Rákosi-korszak törvénytelenségeinek kivizsgálását és azt, hogy elégtételt szerezzen mindazok számára, akiket a korábbi kommunistákkal együttműködő egyházvezetés meghurcolt. Második püspöksége alatti aktív egyházpolitikai intézkedései azonban egyre inkább szembementek az államhatalom egyházakat maga alá gyűrni kívánó intézkedéseivel. A konfliktus 1958 nyarán nyugdíjazásához és eltávolításához vezetett. Teljes körű állami és egyházi rehabilitációjára 1995-ben került sor.
Források:
Isó Lajos: Ordass Lajos (1901-1978) evangélikus püspök élete és közéleti tevékenysége. In. Petrás Éva (szerk.) A XX. századi magyar protestáns közéletiség arcképcsarnoka. Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó. Budapest 2021. 305-328.
Böröcz Enikő: Egyházfő viharban és árnyékban. Ordass Lajos hitvalló evangélikus püspök szolgálata. I-II. kötet. Luther Kiadó 2012.
Terray László: Nem tehetett mást. Ordass Lajos életregénye. Ordass Lajos Alapítvány 2017.
Isó Gergely (szerk.) Naplóm. Ordass Lajos evangélikus püspök naplófeljegyzései. Nemzeti Emlékezet Bizottsága – Ordass Lajos Alapítvány. 2021.
