(1904-1988)
Főszolgabíró, főispáni titkár, politikus, a Magyar Front Intézőbizottságának tagja, az 1944-ben életre hívott Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagja, első elnöke. Az 1930-as évektől pártpolitizált, legitimista keresztény konzervatív arisztokrataként lett ismert a közéletben.
1904-ben született Görzben Pálffy Sándor és Batthyány Erzsébet gyermekeként. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett államtudományi diplomát, majd külföldi tanulmányutakon vett részt, gazdálkodott birtokán. 1925-től Gyulán főispáni titkárként, később főszolgabíróként működött. Kezdetben szűkebb régiójában, később országosan is a keresztény közélet ismert képviselőjévé vált.
Aktív közéleti szereplőként tagja volt a Felső-dunántúli Mezőgazdasági Kamarának, a Felső-dunántúli Termelőszövetkezetnek, alelnöke a Győr vármegyei mezőgazdasági bizottságnak, választmányi tagja a Rába Szabályozó társaságnak. 1933-tól a Keresztény Gazdasági Párt Győr vármegyei szervezetének elnöke, majd később a Magyar Élet Pártjában politizált tovább, de jelen volt a Kisgazdapárt 1937-es pápai tanácskozásain is. Az 1939-es választásokon a kormánypárt színeiben országgyűlési képviselői mandátumot nyert. A parlamentben az agrárius érdeket képviselte, ezzel kapcsolatosak voltak felszólalásai is. Beszédeiben szembe szállt a szélsőjobboldal nézeteivel, a német megszállás után visszaadta képviselői mandátumát is. Aktív részese lett a náciellenes ellenállási mozgalomnak. A Magyar Frontban ő képviselte a katolikus társadalmi szervezeteket, valamint az 1944-ben megalakuló Kereszténydemokrata Néppártot is, melynek néhány hónapra az első elnöke lett.
Miután a párton belül kiéleződő stratégiai és taktikai ellentétek miatt pártszakadás következett be, Pálffy Kereszténydemokrata Néppárja és a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt külön nyújtotta be kérelmét az 1945-ös választásokon való indulásra. Engedélyt csak a DNP kapott, így Pálffy a Polgári Demokrata Párt listáján indult, de nem jutott mandátumhoz. Később a Sulyok Dezső vezette Magyar Szabadság Pártban politizált tovább: a párt Elnöki Tanácsának és Politikai Tanácsának tagja lett. Aktív szerepet vállalt a Sulyok-párt 1947-es választási kampányában. Mint ismeretes, az időközben meghozott „Lex Sulyok” teljes mértékben ellehetetlenítette a párt – így Pálffy József – politikai esélyeit is.
Mint az egyházzal szoros kapcsolatot ápoló politikus, a kezdetektől a kommunista irányítás alatt álló titkosszolgálat megfigyelése alatt állt. s a Sulyok párt feloszlatása után 1947 nyarán távozni kényszerült az országból. Az emigrációban aktív szervezője volt a külhoni mozgalmaknak, részt vett a különböző emigráns csoportok közötti egyeztetésekben. Egyik vezetője lett a Történelmi Magyar Alkotmány Alapján Álló Törvényhozók csoportjának, rendszeresen publikált a szervezet közlönyébe. Belépett a Magyar Nemzeti Bizottmányba is, ahol kiújult nézeteltérése Barankovics Istvánnal. A magyar államvédelem francia hírszerzőként tartotta nyilván, egészen 1962-ig vezette aktáját.
Forrás:
Tabajdi Gábor: A keresztény politizálás korszakain át. Pálffy József pályaképe. In. Petrás Éva (szerk.) A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka. Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó. 2019. 177-195
