Barankovics István Alapítvány

A Barankovics István Alapítvány a magyar és az európai kereszténydemokrácia modern értékeit képviselő szervezet. 2006-ban hozta létre a Kereszténydemokrata Néppárt azzal a céllal, hogy ápolja a keresztény politizálás előremutató hagyományait, és kereszténydemokrata szellemiségű választ keressen a 21. század társadalmi-politikai kihívásaira. Az Alapítvány támogatja a keresztény és demokratikus értékrend elkötelezettjeit meggyőződésük elmélyítésében, a demokráciát más világnézetek talajáról elfogadóknak pedig meg kívánja mutatni a kereszténydemokrata társadalomszervező elvek létjogosultságát. Tevékenységével kifejezésre szeretné juttatni, hogy a társadalmi együttélésnek a mai Magyarországon is vannak közös értékei, amelyek megtalálása mindannyiunk érdeke. Az Alapítvány célja továbbá az európai kereszténydemokrácia kultúrájának reprezentálása, a modern keresztény és demokrata identitás ápolására irányuló tevékenységformák támogatása.  A rendelkezésére álló anyagi és szellemi erőforrásokat a keresztény humanizmus és a demokratikus állampolgári kultúra megerősítésének érdekében több területen kamatoztatja:

  • Támogatja a keresztény közösségen belüli információáramlást, de – túl ezen – szolgáltatásai és programjai nyitottak mindenki számára, aki tenni akar a társadalom megerősítéséért, a közösségi együttélés alapjainak megszilárdításáért.
  • Honlapján folyamatosan bővülő, szabadon kutatható tudásbázist működtet az érdeklődők, a kutatók és a diákok tájékozódásának segítésére. Információkat oszt meg a magyar és európai kereszténydemokrácia aktuális kérdéseiről. Külföldön megjelenő szaklapok és szakkönyvek gyűjtésével segíti a tájékozódást.
  • Otthont ad a kereszténydemokrata szellemiséget és hagyományokat ápoló előadásoknak, konferenciáknak és kulturális programoknak. 
  • A magyar társadalmi problémák megoldásához szellemi műhelyek és kutatások támogatásával, társfinanszírozásával, a kereszténydemokrácia társadalmi és politikai céljait szolgáló szakkönyvek, tanulmányok megjelentetésével járul hozzá.
  • Törekszik arra, hogy a fiatalok megértsék és elsajátítsák a felelős állampolgári lét alapjait. elsajátítsák a felelős állampolgári részvétel kompetenciáit és megismerjék a modern kereszténydemokrácia értékeit.
  • A fenti célokkal összefüggő pályázati tevékenységet folytat.

A Barankovics István Alapítvány a kereszténydemokrata hagyományok ápolása céljából létrehozta és fejleszti Kereszténydemokrácia tudásbázisát, amelyben a magyar és az európai kereszténydemokrácia történetének fontosabb eseményei, azok formálói, valamint a kereszténydemokrácia társadalmi és politikai gondolkodásának fogalmai találhatók.

Az alapítvány Kovács K. Zoltán Kutatóintézetében folyamatosan nyomon követi a magyar társadalom fontosabb kérdéseinek alakulását. Izraelita műhelye a magyarországi zsidó közösség életét, Roma műhelye a cigány nemzetiség társadalmi kérdéseit kíséri figyelemmel. Rejtett dimenziók műhelyében a társadalmi értékrend és közerkölcs alakulására vonatkozó kutatási eredményeket és aktualitásokat gyűjtjük egy csokorba. Az alapítvány Ifjúságkutatási műhelye pedig a fiatal generációk kérdéseit állítja a középpontba. A műhelyen belül működő és rendszeres konferenciákat szervező tanári kerekasztal azoknak a pedagógusoknak nyújt segítséget, akik fontosnak tartják az ifjúság demokratikus szellemű politikai szocializációját, a középiskolás korosztály társadalmi szerepekre való felkészítését. Az Alapítvány ifjúsági projektjének további állomásait jelentik az egyetemista korosztálynak tartott állampolgári kompetenciák fejlesztésre irányuló tréningek, valamint a középiskolás korosztály körében népszerű társadalomismereti játék, az Online Demokrácia Activity.