A „neokatolicizmus” fogalom eredendően irodalomtörténeti használatból származik: azt a Franciaországban a két világháború között teret nyert szellemiséget jelöli, amely renouveau catholique néven a katolicizmus megújítását célozta. [1] A konzervatív és kurzus-kereszténységgel szemben a renouveau az egyetemesként értett katolicitás jegyében nyitotta tágra a katolikus kultúra és gondolkodás kapuját a korabeli irodalmi és eszmetörténeti folyamatok előtt, miközben maga a katolikus hagyomány tárházában keresett olyan gondolkodási mintát, amely a modern világban is szavatolhatta a katolikus értékszempontokat.
A XIII. Leó pápával kezdődő egyháztörténeti korszak önértelmezésének már nem a barokk „pásztor és nyája” metafora felelt meg [2], hanem Aquinói Szent Tamás erőteljes hatására előtérbe került a világ racionális megismerhetősége, a természettörvény és az ember morális szabadságának hangsúlyozása. Az egyház Krisztus misztikus testeként való ábrázolását a kor ekkleziológiája a barokk hagyomány megkerülésével a keresztény középkorra vezette vissza. Ez a korokon áthajoló gesztus – amely a katolikus tradícióból a középkort, a gótikát, a skolasztikus filozófiát és a késő középkori misztikát emelte ki – vált a francia renouveau catholique spirituális alapjává.
Jacques Maritain, Charles Péguy, Plaul Claudel és François Mauriac művei Európa szerte olvasókra és követőkre találtak elsősorban annak a fiatal generációnak a körében, amely az első világháború után vált szellemileg éretté és útkeresővé – számukra a neokatolicizmus mint generációs ideológia jelent meg. Így Németországban és Magyarországon a neokatolicizmus már nem pusztán irodalmi vagy kultúrtörténeti irányzattá vált, hanem a korabeli konzervatív egyházi és társadalmi viszonyok megreformálását is célul tűzte ki. [3]
Magyarországon elsősorban az 1935-ben alapított Vigilia című folyóirat szerzői és szerkesztői képviselték a neokatolicizmust. A Vigilia alapítására azután került sor, hogy Balla Borisz és Aradi Zsolt kiváltak az 1931-ben gróf Széchenyi György által alapított Korunk Szavából. Míg a Korunk Szava elsősorban társadalompolitikai és a Quadragesimo anno pápai enciklika hazai fogadtatását elősegítő folyóirat volt, a Vigilia a katolikus spiritualitást és irodalmat állította középpontjába. A folyóirat munkatársai Balla és Aradi mellett Possonyi László, Rónay György és később Sík Sándor lettek. Hasábjain az egyetemesként értett „katolikus” jelző már úgy bukkant fel, hogy az integráló erőként felfogott katolicitás nem kiveti, hanem befogadja és saját szempontjai szerint elismerőleg értelmezi a szekuláris kultúrát és művészeteket. [4] A Vigilia egy 1944-es háborús kényszerszünettől eltekintve megőrizte folytonosságát. Eszmei arculatát a világháború előtt is, után is a katolikus humanizmus következetes és színvonalas képviselete határozta meg.
[1]Kortársunk Rónay György. Rónay Györggyel beszélget Pergel Ferenc. Az interjú 1977. szeptember 27-én készült. In: Rónay György: Interjúk, nyilatkozatok, vallomások. Budapest, 2004. 166-168. old.
[2] A pápák szociális enciklikáinak csoportosítására és a belőlük kibomló egyházkép vezérmetaforáinak értelmezéséről lásd: Michael J. Schuck: That They Be One. The Social Teaching of the Papal Encyclicals, 1740-1989. Washington D.C., 1991. 1-45. old.
[3] A generációs ideológiaként is működő nemzedéki gondolatnak Európa szerte reneszánsza volt a jobboldali gondolkodásban az első világháború után. Erről bővebben lásd: Trencsényi Balázs: A történelem rémülete. In: (szerk.) Dénes Iván Zoltán: A szabadság értelme – az értelem szabadsága, filozófiai és eszmetörténeti tanulmányok. Budapest, 2004. 299-324. old.
[4] Rónay György például később Pergel Ferenccel beszélgetve a következőképpen összegezte a Vigilia irodalomszemléletét: „…éppen azt a tévhitet akarta lerombolni, hogy katolikus irodalom az, ami ájtatos, imádságos. Nem. Katolikus irodalom az, ami irodalom, és úgy irodalom, hogy szellemében keresztény.” In: Rónay György: I.m. Budapest, 2004. 166. old.
