Költő, piarista tartományfőnök, egyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946-1949), az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöke (1946-1947), a Vigilia című katolikus irodalmi lap szerkesztője. Irodalomtörténeti munkásságáért 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Tagja többek közt a Petőfi és a Kisfaludy Társaságnak. Aktívan támogatta a hazai cserkészmozgalom életre hívását. A Magyar Cserkészszövetség első elnöke. Újító szellemű keresztény pedagógus. Párhuzamosan foglalkozott költészettel, irodalomtörténettel, esztétikával és pedagógiával. A 20. század meghatározó magyar lírikusa.
1889. január 20./27. (?) Budapest – 1963. szeptember 28. Budapest
Költő, piarista tartományfőnök, egyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946-1949), az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöke (1946-1947), a Vigilia című katolikus irodalmi lap szerkesztője. Irodalomtörténeti munkásságáért 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Tagja többek közt a Petőfi és a Kisfaludy Társaságnak. Aktívan támogatta a hazai cserkészmozgalom életre hívását. A Magyar Cserkészszövetség első elnöke. Újító szellemű keresztény pedagógus. Párhuzamosan foglalkozott költészettel, irodalomtörténettel, esztétikával és pedagógiával. A 20. század meghatározó magyar lírikusa.
Budapesten született, életének kezdeti szakaszát mégis jórészt Gödöllőn töltötte, itt nevelkedett. Szülei zsidó származásúak. Apja Sík Sándor elismert ügyvéd, jogtudós, Kossuth ideáit éltető közéleti személyiség. Anyja Winternitz Flóra. Mindketten, gyermekeik születését megelőzően katolizáltak. Három testvére fiatalon meghal, később 4 másik testvére születik. Sík Sándor neveltetését egyfajta vallásos, értelmiségi, művészetet kedvelő légkör jellemezte. Lakásuk több ízben adott helyet színielőadásoknak, amelyeket a család legidősebb gyermeke rendezett. A mélyen vallásos légkör és a gondoskodó anyai szeretet a szűkös anyagi viszonyokat és az apa korai halálát nem csupán elviselhetőbbé tette, de Sík Sándor visszaemlékezéseiben kifejezetten meghitt otthonként tekint vissza a családi tűzhely melegére. Tanulmányait Budapesten kezdi meg. Ötödikes korában megismerkedik a Regnum Marianum katolikus egyesülettel és megjelennek első versei a Zászlónk című ifjúsági lapban. Már ekkor elhatározza, hogy piarista lesz és vállalja a szerzetesi hivatást. 1903-ban belép a rendbe, s 1904-ig magántanulóként, mint váci novícius folytatja tanulmányait, de a 7-8. osztályt már Kecskeméten végzi. Közben számos irodalmi pályázaton ér el kimagasló sikereket. 1906-ban tesz érettségi vizsgát, majd felettesei javaslatára a Budapesti rendházba helyezik át. Itt teológiai képzésben vesz részt – Schütz Antal különösen nagy hatással van rá -, és egyetemi tanulmányokat folytat magyar, latin és görög szakon. A tudományok közül leginkább a filozófia és a teológia érdekelte. Prohászka Ottokár a székesfehérvári püspök és Ady Endre a lánglelkű nyugatos költő egyszerre példaképei. Előbbi személyiségével, „a lelkek visszahódításának programjával”, utóbbi költészetével, újító lírájával gyakorolt rá hatást.
Az egyetem elvégzése után 1910-től Vácott tanít, közben folyamatosan ír. Nem csak verseket; színikritikákat, könyvbírálatokat egyaránt közöl. Ezek többnyire az Élet című katolikus szépirodalmi lapban jelennek meg, ahol első – Mindszenty Gedeonról írt – tanulmányát is publikálja 1908-ban. Később ugyanitt segédszerkesztőként is dolgozik. Egyszerre tanít, lapot szerkeszt és közben törekszik minél teljesebb lelki életet élni. A piarista gyakorlattól eltérően, kifejezetten személyes kapcsolatot ápol a diákjaival, ugyanakkor mindvégig megőrzi tanári tekintélyét. A tanítás, a fiatalok szellemi kiművelése és erkölcsi nevelés nem ért véget a tanórákkal, cserkészvezetőként is sokat tett a felnövekvő generációk evangéliumi neveléséért. A cserkészmozgalmon belül is igyekezett a vallási felekezetek közötti harmóniát előmozdítani. Sík az 1926-os nagy megyeri cserkésztábor tapasztalatait és a korszakra jellemző „irredenta frazeológiáról” alkotott gondolatait a következőképpen foglalta össze: „…A mai hazafiság sem a mi hazafiságunk. A mai társadalom sem a mi társadalmunk” […] „aki Nagy-Magyarországot akar teremteni, annak nagy magyarnak kell lennie…, ellene kell mondania minden hazugságnak, minden frázisnak és minden pogányságnak”. Sík ellent is mondott.
1919-től a Szent István Akadémia, 1923-tól a Kisfaludy Társaság tagja. 1929. december 29-én egyetemi tanári kinevezést kap, ettől kezdve a szegedi egyetemen oktat. Főleg régi magyar irodalmat ad elő, de megismerteti hallgatóit a kortárs magyar irodalom prominenseinek munkáival is. Nagy hatást gyakorol tanárként egyik legkedvesebb tanítványára, majdani barátjára Radnóti Miklósra, mint korábban cserkészvezetőként Szerb Antalra, a később elismert íróra, irodalomtörténészre.
Sík 1931 februárjában Zimány Gyulának és Schütz Antalnak írt levelében sürgeti a Fiatal Magyarság című lap – mint az öregcserkészek folyóirata – megindítását, amelynek főmunkatársa lesz. A lap célja: a „világnézeti iránymutatás”, az „erkölcsnemesítő elvek” megismertetése a fiatalokkal, egyfajta általános útmutatás. „Sík Sándor a forradalom nélkül megvalósítandó gyökeres társadalmi változás előkészítésének, végrehajtásának egy, a minden irányból mutatkozó szélsőségek elleni védekezés eszközét látta az öregcserkészetben.” A Fiatal Magyarságban egyebek között olyan témák kerültek górcső alá, mint a földkérdés, a nemzetiségi kérdés, a felekezeti megbékélés kérdése „és az igazi keresztény életforma kimunkálása”. „Keresztény elveken nyugvó nemzetépítő munkáját nemcsak cserkészvezetőként fejtette ki, hanem egyetemi tanárként is, mindenekelőtt azonban természetesen íróként és lelki emberként.”
1936-ban 6 részes előadás-sorozatot tartott neves magyar szentekről a Magyar Rádió felkérésére. Ezek nem csupán egyszerű történeti hűségre törekvő ismeretterjesztő „beszédek” voltak, sokkal inkább keresztény szellemi kapaszkodók, amelyek támaszt és erkölcsi, lelki megerősödést jelenthettek a hallgatóság számára. Előadásaiban tudatosan törekedett az időszerűségre: „a keresztény önnevelésről, a lemondás hősiességéről szólt akkor, amikor a Hitlerjugendben épp ellenkező előjelű hősiességre készítették föl a német fiatalságot, s az egyházi ifjúsági szervezeteket erőszakkal oszlatták fel.”
A harmincas évek végén, az ország háborúba sodródását megelőző zsidótörvények valóságos sokként érték. 1939-től ő is a 2. zsidótörvény hatálya alá tartozott, hiszen mindkét ágon zsidó származású. Úgynevezett „mentesítettként” élte át a háború éveit. Ezzel kapcsolatos érzéseinek főként naplójában adott hangot. Legpregnánsabban azonban az 1939-ben papírra vetett Családfa címet viselő verse fejezi ki azt a paradox léthelyzetet, amit Sík Sándor, a szinte világra jötte óta mélyen keresztény és magyar, papköltő tanárember érezhetett a harmincas-negyvenes évek derekán. A vers nem egyszerűen a szerzőről szól. Sokkalta inkább a magyarság történeti okokból következő (vérségi) sokszínűségéről ad tanúbizonyságot.
Bizony a vér se szín turáni:[1]
Kerülközött egy-egy Gvadányi,
Pázmány neméből németek,
Egy Zrínyi is, ki hősi horvát
Rögön emelte daca tornyát,
Volt rác is, tót is, egy sereg,
Mint ama Petrovics-gyerek.
Volt közte hős, volt áruló is,
Akadt egy-két cigány zsidó is,
Börtönt is ült nem egy üköm.
Nyugtalan nép! ki tehet róla!
Enyéim, s Isten a tudója:
E sokgöcsörtű dús tövön
Bútt napvilágra csepp gyököm.
Nem létező zsidó identitásáról, zsidó gyökereiről egy olyan embernek kellett elgondolkodnia, aki nem csak közismert keresztény katolikus személyiség, de egyike volt azoknak, akik a legtöbbet tették a keresztény pedagógia ügyéért. A zsidó identitás kérdése kapcsán automatikusan vetődik fel a magyarsághoz fűződő viszony, a magyar identitás kérdése, ami tovább növelte élethelyzete abszurditását.
Egyik 1936-ban tartott rádiós előadásából pontosan tudhatjuk, miként gondolkodott a magyarságról és a magyar identitás mibenlétéről: „Magyarnak lenni Szent István tanítása szerint erkölcsi fogalom. […] még senkit sem tesz magyarrá az, hogy magyarul beszél. Ez még nagyon kevés. Senkit sem tesz magyarrá még az sem, hogy a vére magyar, sőt még az sem, hogy magyarnak vallja magát: a magyarságot erkölcsi küzdelemmel, Isten-sürgette cselekvésével úgy kell kiküzdenie… Magyarnak lenni: erkölcsi lendület. Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában. Hit abban, hogy Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni gondolatot.”
Sík naplójegyzeteiben elítélte a püspöki kart, melynek tagjai nem emelték fel szavukat a zsidótörvények ellen. Schütz nézeteit pedig személyesen utasította el egy „szenvedélyes beszélgetés során”. Bár Schütz eleve kivételként tekintett Síkra az elképzelései tekintetében, később levélben kért tőle elnézést. Radnóti Miklóst, akinek professzora volt, s kettejük közt közismerten apa-fiú viszony alakult ki, nem tudta megmenteni a munkaszolgálattól. Feleségét Radnóti Miklósné Gyarmati Fannit viszont közvetve segítette, több helyen szerzett számára menedéket.
A háború utáni koalíciós időszak, demokratikus változásokat ígérő jeleit örömmel üdvözölte, igaz sohasem foglalkoztatták aktuálpolitikai kérdések. Miután a katolikus egyház háborút követő önvizsgálata elmaradni látszott, lemondott az Új Ember folyóiratnál neki szánt szerepről. 1946-ban az ő főszerkesztésében jelenik meg ismét a Vigilia című katolikus irodalmi folyóirat. Juhász Vilmos művelődéstörténésszel próbálja újraéleszteni a lapot, s rajta keresztül az irodalomra fogékony keresztény lelkeket. A kultuszminiszter – Keresztury Dezső bevonja a Tudományos Akadémia újjászervezésébe (1946), s ekkortól válik levelező és igazgatótanácsi taggá. Közben a piarista rendben is aktívan tevékenykedik, s a Közművelődési Tanácsban is szerepet kap. Ortutay Gyula 1947-es terve, miszerint be kell vezetni a fakultatív hitoktatást az iskolákban lemondásra kényszeríti Síkot, valamint felmentik az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöki tisztéből is.
„De nem tehetem magamévá ezt a programot, mint hívő ember és katolikus pap sem: nem nyugodhatom bele abba, hogy a jövő nemzedék széles rétegei ki legyenek téve annak a lehetőségnek, hogy politikai befolyásolásra Isten ismerete nélkül nőjenek fel.” – írta Sík Sándor a vallás- és közoktatási miniszternek küldött levelében.
Ugyanebben az évben választják a rend tartományfőnökévé. A megtisztelő feladat egyben súlyos teher is számára. Rónay László róla készült monográfiájában így ír a vállalás felelősségéről: „… tisztában volt azzal, hogy az egyre súlyosbodó politikai körülmények és a mind nyilvánvalóbb egyházellenesség légkörében rendjének hasznára lehet kiegyenlítő személyisége, amelyet egyházi és állami részről is bizonyos megbecsülés és tisztelet övezett.”
1949-ben másokkal együtt elveszti akadémiai tagságát, a Vigiliát rendszeresen cenzúrázzák, terjedelmét korlátozzák. Az államosítás a piarista rendet sem kíméli, mindössze két iskolájuk marad: a budapesti és a kecskeméti. Ennek következtében Sík kezében volt a kényszerű döntés lehetősége: a rendtagok közül ki térjen vissza a szerzetesi életbe és ki élje az életét a későbbiekben világi környezetben. A rendszer elleni tiltakozásának adott hangot azzal, hogy olyan szervezetek felkérésére mondott nemet, mint az 1951-ben megszülető Állami Egyházügyi Hivatal vagy az Opus Pacis, a papi békemozgalom.
1963 szeptemberében lett úrrá rajta a végelgyengülés, s 28-án, 75. életévében elhunyt.
Irodalmi és társadalmi tevékenységei a 20. század meghatározó egyéniségei közé emelik nevét.
Sík Sándor válogatott művei:
Szembe a Nappal. Versek, Németh, Bp., 1910.
Belülvalók mécse. Versek, Németh, Bp. 1912.
Imádságos könyv, egyszersmind kalauz a lelki életre a tanuló ifjúság számára, Schütz Antallal, Szent István Társulat, Bp., 1913.
Zrínyi. Magyar tragédia, Franklin, Bp., 1923.
A magyar irodalom rövid ismertetése, Németh, Bp., 1923.
Gárdonyi, Ady, Prohászka: lélek és forma a századforduló irodalmában, Pallas Kiadó, Bp., 1929.
Pázmány, az ember és az író, Szent István Társulat, Bp., 1939.
Az Isten fiatal! Versek, Szent István Társulat, Bp., 1940.
Összes versei. 1910-1940. Szent István Társulat, Bp., 1941.
Esztétika, I-III, Szent István Társulat, Bp., 1943.
Tizenkétcsillagú korona. Versek a Boldogságos Szűz Máriáról, Szent István Társulat, Bp., 1947.
Források:
Új Magyar Irodalmi Lexikon
Sík Sándor összegyűjtött versei
Sík Sándor virtuális emlékszoba
Hegedűs Géza, A magyar irodalom arcképcsarnoka, Bp., Trezor, 1992.
Várkonyi Nándor, Az újabb magyar irodalom (1880-1940), Bp., Szukits, 1942.
Rónay László, Sík Sándor, Bp., Balassi, 2000 (Kortársaink).
Az idézett szövegek Rónay László monográfiájából valók.
[1] Családfa (1939) 5. és 6. versszak Forrás: http://mek.oszk.hu/01000/01065/html/sik_11.html#h2-506
