Kereszténydemokrata állameszme

Nyugat-Európában a második világháború után a politikai szférából számos politikai alakulat kihullott, a kereszténydemokrácia viszont döntő jelentőségű áramlattá vált. Felemelkedését több tényező is elősegítette: két katolikus országban, Franciaországban és Olaszországban mindenekelőtt az a tény, hogy a kereszténydemokrata pártok részt vettek az antifasiszta ellenállásban és határozottan a demokrácia útjára léptek. Jacques Maritain (1882-1980) katolikus filozófus és gondolkodó Franciaország német megszállása idején csatlakozott a de Gaulle meghirdette ellenálláshoz és lefektette azokat az elméleti alapokat, amelyek a keresztény politikai gondolkodást visszafordíthatatlanul a demokráciához kötötték. Maritain politikai filozófiája a liberalizmus és a szocializmus antropológiájával való polémiában született meg. Maritain a két irányzatot „antropocentrikus humanizmusoknak” nevezte és megközelítésmódjukat leegyszerűsítőnek tartotta nem utolsó sorban azért, mert a személyt (persona) kizárólag a materiális dimenzióban tárgyalják, megfosztva őt spirituális lényegétől. Maritain szerint mindkét elmélet az emberi lét egy-egy fontos, ámde partikuláris elemét abszolutizálja: az individualizmus az egyén értékét, a kollektivizmus pedig a közösségiséget. A kettő között kiegyensúlyozó szerepet a perszonalizmusnak szánt. Érdeklődésének középpontjában az ember másik emberrel való viszonya állt, ugyanakkor számára az önmagában vett személy is olyan érték, ami sohasem oldódhat fel a közösségben, mint azt a kollektivizmus ideája hirdeti. Gondolkodásmódjának központi elemei a személyek természetes társulásai, a „szabadságból született intézmények”, amelyeknek az állam biztosítja a működési feltételeit. Az állam ebből következően mindig csak eszköz, soha nem lehet cél. Az állam feladata a személyi kiteljesedés szolgálata, más szóval a közjó (a bonum commune) előrevitele. Ideálja egy olyan demokratikus politikai rendszer, mely pluralista, alulról felfelé építkezik és – meghaladva a modern szekularizált társadalmakat – képes egy személyközpontú, az igazságosságosság politikai erkölcsi parancsát érvényesíteni képes politika gyakorlati megvalósítására. Maritain egy olyan pluralista társadalomban gondolkodott, ahol a különféle humanizmusoknak egyaránt van létjogosultsága, nem utolsó sorban a haladó szellemben megújult katolikus gondolkodásnak is. Állásfoglalása mindenütt nagy hatást gyakorolt a katolikus politikai áramlatokra, és elsősorban abban játszott szerepet, hogy a kereszténydemokrata pártok bekapcsolódtak a nemzetiszocializmus és a fasizmus ellen küzdő mozgalmakba. Az antifasiszta ellenállásban való részvétel elősegítette, hogy a kereszténydemokrácia a világháborút követően jelentős helyet biztosítson magának az európai politikai életben. [1]

Magyarországon a Demokrata Néppárt sikerének egyik oka szintén a politikai „érintetlenség” volt. Míg a konzervatív jobboldali pártok a két világháború közötti politikájuk és a második világháború idején folytatott politikai tevékenységük miatt hitelüket vesztették, addig a DNP – európai testvérpártjaihoz hasonlóan – elhatárolódott ettől.

A világháborút követő kereszténydemokrata politikai térnyerés másik oka, hogy bár ezek a pártok hangoztatták keresztény erkölcsi elkötelezettségüket – és ahol megkaphatták, örömmel el is fogadták egyházi személyek segítségét –, megszüntették korábbi függőségüket az egyházi hierarchiától. E körülmények lényegesen nagyobb társadalmi mozgásteret biztosítottak a keresztény pártoknak, mint amekkorával korábban bármikor is rendelkeztek. Jelentősége volt annak is, hogy a kereszténydemokrácia új vezetői készek voltak a pártot általános keresztény alapokra helyezni, ami különösen a vegyes vallású országokban fejtette ki jótékony hatását. Ez azt jelentette például, hogy a német Centrum párt utóda, a Kereszténydemokrata Unió (Christlich Demokratische Union, CDU) katolikus-evangélikus párttá vált.

Végül a kereszténydemokrácia váratlan sikerének voltak bizonyos helyzeti előnyökből adódó összetevői. Az egyik a politikai paletta kiürüléséből következett: eltűntek a jobboldali és a szélsőjobboldali pártok. Jóllehet a keresztény pártokat a háború végén és közvetlenül utána már csak azért sem lehetett kifejezetten jobboldaliaknak tekinteni, mert 1948-ig Franciaországban és Olaszországban baloldali koalícióban politizáltak, mégis elsősorban tőlük lehetett várni, hogy gátat szabnak a baloldali, főként a kommunista előrenyomulásnak. Így olyan társadalmi rétegeket is meg tudtak szólítani, amelyek elveszítve korábbi pártjukat új támpontokat kerestek. Ezért 1948-tól a mérleg több országban úgy billent, hogy a jobboldalt elsősorban éppen a kereszténydemokrata pártok töltötték meg, végül ők váltak váltópártokká a baloldali szocialista/szociáldemokrata és liberális alternatívával szemben. [2]

Európa országainak sokféle kereszténydemokrata politikai erőit közös eszmék és elvek kötik össze. A kereszténydemokrácia eszmerendszerében a fogalom demokratikus eleme politikai irányultságot és elkötelezettséget jelez, a keresztény elem pedig a világnézeti alapra utal. Az eszmerendszer négy meghatározó részeleme: a keresztény világ- és emberkép, a demokrácia melletti elkötelezettség, a néppárti jelleg és a társadalmi integrációs elem. [3] A pártok nevéből többnyire eltűnt a vallási utalás. Helyüket a „centrum”, az „unió” vagy a „népi” meghatározás foglalta el.

A második világháború után szabad választások esetén a kereszténydemokrata pártok olyan választási eredményeket tudtak felmutatni, amelyek folytán a legjelentősebb politikai erők közé számítottak, így ezek a pártok és vezetőik meghatározói lettek az európai újjáépítésnek és együttműködésnek. Az európai romeltakarítás és az új alapok kialakítása idején néhány kereszténydemokrata vezető, egyúttal vezető nemzeti politikus az új Európa meghatározó személyiségévé vált. Ilyen személyiség volt Olaszországban Alcide De Gasperi, Franciaországban Georges Bidault, Robert Schuman és Németországban Konrad Adenauer. Európa jövője szempontjából nagy jelentősége volt annak, hogy közülük kettő, De Gasperi és Adenauer nem is lehetett más, mint Európa-barát. [4] Magyarországon a Demokrata Néppárt az 1947-es országgyűlési választásokon érte le legnagyobb sikerét: az érvényes szavazatok 16,4%-át szerezte meg. Mivel a nyilvánosságnak alig több, mint két hét állt rendelkezésére, hogy megismerje a kereszténydemokraták célkitűzéseit (a választások 1947. augusztus 31-én zajlottak, és a DNP csak 1947. augusztus 10-én hozta nyilvánosságra programját Győrött), valamint ismerve az ún. kékcédulás választások körülményeit, az eredmény kimagaslónak mondható.