(1902–2004)
Hosszú életének nehéz éveiben is mindig bizonyságot tett hite mellett. A fővárosból száműzött lelkészként a kiskunsági tanyavilágban, Móricgáton templomot épített, ráadásul a kádári megtorlás idején. „… egy nagytenyerű kovácsmester Móricgátról azt mondta, hogy sokan szidták Rákosi Mátyást. De mi megköszöntük neki azt, csak azt, de azt igen, hogy az ő rendelkezései, meg a társai rendelkezései nyomán kaptunk olyan lelkipásztort, akit különben soha nem kaptunk volna meg, és akivel megépíthettük a templomot.” – emlékezett vissza Dobos Károly egyik késői fasori református lelkész utódja, Végh Tamás. Dobost még a reformátusok elleni utolsó politikai per vádlottjaként sem sikerült megtörni: a pártállam bukása után közel másfél évtizeddel, életének 102. évében adta vissza lelkét Teremtőjének.
A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) missziójának hűséges munkatársa, a diktatúrák üldözöttjeit segítő, majd maga is száműzetést elszenvedő erős hitű lelkipásztor egy szolnoki nyolcgyermekes családban, nehéz körülmények között nőtt fel. A kertészkedés és a földművelés szeretete mellett meghatározóak voltak számára a vasárnapi istentiszteletek. „Két dolog volt előttem, hogy vagy gazdatiszt szeretnék lenni, vagy református lelkész.” – emlékezett vissza százéves korában.
Miután alacsony társadalmi származása miatt mezőgazdasági tanulmányokat nem folytathatott, beiratkozott a Budapesti Református Teológiai Akadémiára. Egyik professzorának, Kováts J. Istvánnak lett a titkára, aki ennek fejében fizette internátusi költségeit, és díjmentesen angolórákra is járhatott. Utóbbi hamarosan elnyert négy éves amerikai ösztöndíja során vált előnyére. Ennek lejártával élete egyik legnehezebb döntése elé került.
Végül engedve Isten vezetésének a biztos egzisztenciát jelentő clevelandi magyar református lelkipásztori állás helyett Töltéssy Zoltán KIE-titkár hívására hazatért, hogy a „bicskás legényegeket” evangelizálja. A két háború közötti időszak legjelentősebb protestáns egyesületében az iparos-, kereskedő-, és parasztfiatalokkal foglalkozó KIE-ben dolgozott.
1927-től tíz éven keresztül a KIE utazó titkáraként fáradhatatlanul járta az országot és megszervezte a gyülekezetekben addig külön nem folytatott ifjúsági munkát. Az egyik ifjúsági találkozón ismerte meg Ágoston Ilonát, a délvidéki református püspök, Ágoston Sándor lányát, akit 1929-ben feleségül vett, majd négy fiuk született.
Miután az egyház a KIE ifjúsági munkáját magáénak ismerte el, Dobost 1933-ban ifjúsági missziói lelkészként alkalmazták. Mindemellett 1930-tól megszervezte és vezette a fasori egyházközség ifjúsági körét. 1938-ban a több mint tízezer lelket számláló fasori gyülekezet az új budapesti egyházmegye legendás esperese, Szabó Imre mellé hívta meg másodlelkészének. A vészkorszak idején mindketten aktív szerepet vállaltak a származási vagy politikai okokból üldözöttek – köztük Veres Péter író – mentésében.
A háború után kiépült kommunista diktatúrának szemet szúrt, hogy az esperes körlevélben hívta fel a lelkipásztorok figyelmét a rendszer által megbélyegzett és kitelepítésre ítéltek ínséges helyzetére. A két fasori lelkipásztor megszervezte a gyülekezet kitelepített tagjainak támogatását. A pártállammal együttműködő egyházvezetés ezért 1951-ben először Szabó esperest helyezte el a Szabolcs megyei Bujba, majd 1952-ben Dobos következett, aki a Kiskunmajsától nyolc kilométerre lévő Szank községbe került.
Mérhetetlen szegénységbe érkezett a fővárosból, két évig fizetést sem kapott. Ennek ellenére több mint egy évtizeden át hűségesen szolgálta Szankon és annak 65 kilométeres körzetében a tanyavilágban élő mintegy hatszáz reformátust. Mivel a móricgátiak engedélye az egykori református iskolában csak évi négy istentisztelet tartására szólt, imaház építésébe kezdtek, amely a gyülekezeti tagok adományai, kétkezi munkájuk és Dobos Károly korábbi amerikai gyülekezetének anyagi támogatásával készülhetett el.
1957-ben, a levert forradalmat követő megtorlás idején, kihasználva a pártállam egyházpolitikájának átmeneti elbizonytalanodását, egyedülálló módon az imaházhoz tornyot emeltek. A templom felszentelésére mintegy ezer ember gyűlt össze, helyiek és messziről érkezettek egyaránt.
A kiskunsági pusztákon folytatott szolgálat, így az évi 3000 kilométer kerékpározás, Dobos egészségét komolyan megpróbálta. 1956 után több alkalommal is kérvényezte, hogy Budapesthez közelebb eső gyülekezetbe helyezzék. Erre végül hatvankét éves korában, 1964-ben kerülhetett sor, amikor többek közbenjárásának és Veres Péter egy folyóiratban publikált visszaemlékezésének köszönhetően pesthidegkúti lelkész lett, ellátva a hozzá tartozó nagykovácsi leányegyházközséget is.
Három évvel később, 1967-ben első fokon „államellenes összeesküvéssel” vádolták meg őt négy egykori KIE-taggal együtt. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság ezt egyesületi joggal való visszaélésnek minősítette vissza. A jogerősen meghozott ítéletek is jóval enyhébbek lettek. Dobos Károlyt másodfokon felmentették. Első fokon ugyanis többéves börtönre ítélték a vádlottakat, ami nemzetközi botrányt okozott annak a kádári hatalomnak, amely a Nyugat számára részben egyházpolitikájával próbálta legitimálni a rendszert.
A második KIE-per volt az utolsó olyan reformátusok elleni peres eljárás, amely az állambiztonság által kreált ügyből indult. (Az első KIE-pert 1951-ben, Pógyor István és társai ellen indították.) Az 1967-es bírósági per az ifjúsággal foglalkozó lelkészek és világiak számára komoly figyelmeztetést jelentett a pártállam által megszabott határok betartására.
Dobos Károly ezután nyugdíjba vonulásáig folytathatta pesthidegkúti szolgálatát. Idős korában sem maradt tétlen: hetvenkét évesen, 1974-ben ökumenikus alapon indította el a Nemzetközi Lepramisszió magyarországi ágát. Az állambiztonsági szervek ezt gyanakvással fogadták, levelezését ezért még az 1980-as évek elején is ellenőrizték. A magyarországi lepramissziót csaknem haláláig, több mint két évtizeden át vezette.
Erdős Kristóf
Felhasznált irodalom
Csűrös András: Dobos Károly, in Földesi Margit–Szerencsés Károly (szerk.): Keresztény közéleti személyiségek a XX. században, Budapest, Kairosz, 2011, 33–38.
Erdős Kristóf: Dobos Károly (1902–2004), in Erdős Kristóf – Kiss Réka (szerk.) Emlékezés és felejtés. Egyházi sorsok a diktatúrák árnyékában, Budapest, Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány, RKK Füzetek Református közelmúltunk 1., 2018, 12–13.
Fabiny Tamás (szerkesztő-riporter): „Hosszú élettel elégítem meg őt…” a száz éves Dobos Károly, Duna Televízió, 2002, https://www.youtube.com/watch?v=VZZBw198BkY, 2021. április 20.
Kiss Réka: Ifjúság, gyülekezet, társadalmi missziók. Dobos Károly lelkipásztor élete, in Kósa László (szerk.): Reformátusok Budapesten 1. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról, Budapest, Argumentum–ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék, Az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék kiadványai 4., 2006. 629–635.
Kovács Bálint: Dobos Károly, KIE-től a lepramisszióig, in Kovács Bálint: Ifjakat ifjak által… Keresztyén ifjúsági vezetők 1930–1950, Budapest, KIE seniorok, 2007, 44–47.
Margit István (szerk.): Dobos Károly élete. Fundamentum ’93 Stúdió – Ébredés Alapítvány, [é. n.], https://www.youtube.com/watch?v=b4dGzuc9uh8&t=4674s, 2021. április 15.
Miklya Luzsányi Mónika: Az igazak útján. Dobos Károly élete. 102 év szavakban és képekben, Budapest, Harmat, 2007.
Miklya Luzsányi Mónika (szerk.): Illés kenyerén. Írások, dokumentumok Dobos Károly református lelkipásztor kitelepítésének éveiből, Kiskunfélegyháza, Parakletos Könyvesház, 2006.
Miklya Luzsányi Mónika: Pepi kincsei. Történetek Dobos Károly életéből 10–14 éveseknek, Budapest, Harmat, 2008.
