Római pápa 1922 és 1939 között. Előtte tanár, tudós, a Cenacolo di Milano lelkésze, a Vatikáni Apostoli Könyvtár igazgatója, majd 1918-tól a pápai diplomáciai testület tagja, 1919-től Lengyelország apostoli nunciusa. XV. Benedek 1921-ben nevezte ki milánói érsekké, majd 65 éves korában választották Róma 259. püspökévé. Legfőbb célja a szekularizálódó világ keresztény értékrendhez való visszavezetése volt. Pápaságának jelentős alkotása a lateráni szerződés aláírása az olasz állammal. Az első egyházfő, aki kiemelt figyelmet szentelt a tömegkommunikáció fejlesztésének: kezdeményezte a Vatikáni Rádió megalapítását, bevezettette a telefont és a távírót, elindította a Nemzetközi Katolikus Sajtóirodát. Non abbiamo bisogno kezdetű enciklikájában elítélte az olasz fasiszták jogsértő cselekedeteit, Mit brennender Sorge enciklikájával a németországi tendenciákat és a faji alapú különbségtételt vetette el. Az 1931-es Quadragesimo annoban XIII. Leo társadalmi tanítását fejlesztette tovább. Ebben egy új szociális állam irányába mutató koncepciót fejtett ki, melynek tartópillérei a hivatásrendek, a szubszidiaritás elve és a szociális igazságosság értékei voltak.
