1910 decemberétől élt a Józsefvárosban. A Práter utcai elemi és a Német utcai polgári után 1929-ben érettségizett a Gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskolában. Tizenéves korától ügyvédnek készült, a jogi pálya iránti elhivatottsága miatt a Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban ismét leérettségizett. Jelentkezett a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára. Tipikus kispolgári lakó- és életkörnyezete ellenére természetes közegét a kerületi fiatal munkásokat felkaroló keresztényszociális csoportban találta meg. A Józsefvárosi Keresztény Munkásifjak Egyesülete (JMKE) tagjai között alakult ki a társadalmi kérdések iránt fogékony fiatalemberben a szociális problémák megoldása iránt az egész életére jellemző elhivatottság.
1939-ben szerzett jogi oklevelet, 1943-ban letette az ügyvédi és bírói szakvizsgát, az Ügyvédi Kamara bejegyzett tagjaként a Székesfővárosi Tiszti Ügyészségen dolgozott. Akkor találta meg az önmaga számára predesztinált helyet, amikor találkozott a jezsuita Varga László páterrel. Névrokona hatására az Egyházközségi Munkásszakosztályokban (EMSZO) kultúraszervezéssel foglalkozott. Különböző szakosztályokban beszédeket is tartott: „Olyan Magyarországot akarunk – mondta egy váci előadásában–, amelyben a tekintély alapja az ember munkája és a közért végzett áldozatkészsége, nem pedig az öröklött vagy pénzért vásárolt cím.”[1]. Amikor a katolikus szociális reformmozgalmakban a munkás érdekvédelem előtérbe került, a Magyar Dolgozók Hivatásszervezetében a cukrászipari szakszervezet titkárának választották.
A Katolikus Szociális Népmozgalom Katolikus Szociális Népmozgalom irányítói 1943 augusztusától számoltak azzal, hogy a világháború utáni új magyarországi rendszerben az egyház érdekeinek védelmére és a mozgalom társadalompolitikai programjának megvalósításához egy új, haladó szemléletű katolikus párt megalakítása szükséges. Tervükhöz elnyerték Apor Vilmos győri püspök támogatását, ajánlására elfogadták Pálffy Józsefet, a Magyar Élet Pártja országgyűlési képviselőjét a megalakítandó Keresztény Demokrata Néppárt vezetőjének. 1944. október 13-án zajlott le az új párt alakuló ülése, amelyen elfogadták a Katolikus Szociális Népmozgalom eszméit és programját, amint azt Kovrig Béla és társai megfogalmazták a Magyar társadalompolitika című munkájukban. Ekkor ajánlotta Vida István, hogy Varga Galamb utcai lakása alkalmas lehet a Keresztény Demokrata Néppárt egyik ülésének helyszínéül. (Varga László ekkor még nem vett részt a szerveződő párt tevékenységében.) Varga László visszaemlékezése szerint 1944. november 30-án többen jelentek meg a lakásán, ahol Kovrig felolvasta az alakuló párt alkotmányát, hozzászóltak, majd elfogadták. (Varga László felfogása szerint jogilag ekkor alakult meg a párt, de véleményét több egykori résztvevő mindig megkérdőjelezte.)
Az ellenállásban és az üldözöttek segítésében való részvételük miatt a nyilasok több kereszténydemokrata és népmozgalmi vezetővel együtt 1944. decemberben őt is letartóztatták. Németellenes összeesküvéssel vádolták őket, életüket és ügyüknek polgári bíróság elé utalását bátor fellépésüknek és egy barátjuknak köszönhették. Szabadulása után 1945. februárban a Budapesti Nemzet Bizottságtól ő szerezte meg a párt ideiglenes működési engedélyét, majd a párt főügyésze és az intézőbizottság tagja lett. Mivel a Demokrata Néppárt (DNP) az 1945. október-novemberi választásokon önállóan nem indult, a fővárosi törvényhatósági választásokon a Független Kisgazdapárttal kötött megállapodás értelmében az FKgP-listán szerepelt. 1945. október 7-től Eckhardt Sándorral együtt a DNP képviselője volt a főváros önkormányzatában.
Az országos pártvezetőségbe is bekerült, az 1946-ban elkészített pártalkotmány szerint a Végrehajtó Bizottságnak (VB) is tagja lett. Szerepe azért volt fontos, mert a DNP alulról kívánt építkezni, és nagy figyelmet fordítottak az érdekvédelmi munkára. A fővárosi központban minden héten pártnapot, panasznapot tartottak, ingyenes jogi és csütörtökön adóügyi tanácsadást végeztek. Ez utóbbi szolgáltatások ellátásában játszott fontos szerepet Varga László.
Egyéni képességei és korábbi mozgalmi tevékenysége miatt az 1947. augusztus 31-i választásokon pártja nagy-budapesti listájáról országgyűlési képviselővé választották. 1948. január közepén elvállalta egy DNP-tag védelmét, akit az ÁVO letartóztatott, mert a választási kampány alatt „izgatott a demokratikus államrend ellen”. (Az „izgatás” vádja azt tartalmazta, hogy itthon elmondta a szovjet hadifogságban szerzett tapasztalatait.) A Major-ügy 1948. februári győri tárgyalásán a politikai rendőrség jegyzőkönyveit ideológiával terheltnek és megbízhatatlannak nevezte, a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék által felvett jegyzőkönyvekhez hasonlította, védőbeszédéből országos botrány lett. (Nem sejtette, már régóta a politikai rendőrség látókörébe került, mert parlamenti szereplése során bátran támadta a kommunista párt irányította erőszakszervezetek tevékenységét.) Amikor az Igazság című kommunista lap 1948. júliusi száma hosszú cikket írt egy demokrata néppárti képviselőről, aki „demokráciallenes”, önmagára ismert és tudta, menekülnie kell az országból.
Egy bírósági ügyre hivatkozva Vas megyébe utazott, majd 1948. novemberben feleségével együtt átjutott a magyar-osztrák határon. Egy grazi menekülttáborban, majd egy helyi családnál laktak. 1949 februárjában, Zürichben telepedtek le, ahol az emigrációban megalakult Keresztény Népmozgalom szakszervezeti felelőseként megbízták a magyar nyelvű, a keresztény munkáspolitika és érdekvédelem ügyeiről tájékoztató Híradó szerkesztésével.
1960. márciusban érkezett az Újvilágba. New Yorkban telepedett le, beválasztották a Magyar Nemzeti Bizottmányba, majd 1958 márciusában a Magyar Bizottság tagja lett, ahol Barankoviccsal együtt a DNP-t képviselték. 1950-től 1961-ig a Szabad Európa Bizottság sajtó- és kutatóosztályán dolgozott. 1956 októberében kezdeményezésére gyűjtötték össze és adták ki a magyar forradalom rádióadásainak lehallgatott szövegeit. 1957-ben, miután befejezte a New York-i Jogi Főiskolát, amerikai ügyvédi és bírói vizsgát tett, 1964-től önálló irodát tartott fent, ügyvédi praxisát gyakorolta. Az amerikai magyar emigráció keretében számos szervezetnek volt alapítója, kezdeményezője (1950. júliustól a Közép-európai Kereszténydemokrata Unió Végrehajtó Bizottsága tagja, az Európai Rabnemzetek Szövetségének Közgyűlése vezetőségi tagja lett, a magyar osztály vezetője, elnöke (1985–1989); 1951-től a Szabad Magyar Jogászok Világszervezete tagja, 1956–1990-ig elnöke.) Több alkalommal vezetett küldöttséget az USA külügyminisztériumába, a Nemzetbiztonsági Tanács, a törvényhozás két házának külügyi bizottságaihoz; emlékiratokat adtak át a kelet-közép-európai és a baltikumi országok érdekében. Bejárta Dél-Amerika, Ausztrália és Európa magyar lakta területeit, hogy a magyar ügyet életben tartsa a szabad világban.
Külföldi tartózkodása alatt a magyar állambiztonsági szervek figyelemmel kísérték politikai tevékenyégét. Többször próbálták magyarországi meghívással hazacsalogatni, amikor nem sikerült, a magyarországi rendszert bíráló előadásai, írásai miatt beutazást tiltó listára tették.
A magyarországi politikai változások hatására 1989. szeptember végén érkezett Magyarországra. Rögtön bekapcsolódott a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szervezésébe. Azon kevés egykori demokrata néppárti politikus közé tartozott, akik cselekvően részt vettek a magyar belpolitikai életben. Az 1990. április 23-i tisztújítás alkalmával társelnökké választották. (1991. március 17. és 1995. február 1. között elnökhelyettes volt.) Fontos szerepet játszott abban, hogy a KDNP az Antall József vezette koalíciós kormány tagja lett. 1992 januárjában hazatelepedett, az év júliusában rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré nevezték ki, külbiztonsági kérdésekkel foglalkozott és nemzetközi tanácskozásokon vett részt.
1994-ben parlamenti képviselővé választották. Korelnökként első alkalommal akkor nyitotta meg a törvényhozás alakuló ülését. A Kereszténydemokrata Néppárton belüli személyi és pártharcok eredményeként 1997 júliusában a pártból is kizárták. A következő hónapban a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökségi tagja lett, vétójoggal rendelkező alelnökének választották. A párt működése körüli jogvitákban a hagyomány folytonosságáért, a megújulás szükségességéért, a jogsértő működés felfüggesztéséért küzdöttek. 2002. szeptembertől a megújult KDNP vezetésében vállalt feladatokat, 2003. március 25-én ő lett a KDNP elnöke. 2003-as halála szimbolikusan egy párteseményen elszenvedett baleset után következett be.
Külföldön töltött évtizedei magyar és angol nyelven jogi és politikai tanulmányokat, cikkeket írt. Az általa 1982-ben alapított New York-i Magyar Színház és Művész Egyesület társulata a magyar klasszikusok mellett 17 saját darabját mutatta be.
Olyan politikus volt, aki hosszúra adatott politikai pályáján három alkalommal is fontos szerepet játszott abban, hogy Magyarországon a kereszténydemokrata-keresztényszociális eszme elterjedjen, pártpolitikai keretek között intézményesüljön és szerepe legyen a magyar belpolitikai életben.
Források:
Izsák Lajos – Szabó Róbert: A Demokrata Néppárt alapvető dokumentumai, 1946–1947. Múltunk, 1991/1.
László T. László: Egyház és állam Magyarországon, 1919–1945. Szent István Társulat, Bp. 2005.
Varga László (1910–2003) kereszténydemokrata ügyvéd politikai pályája. ( A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka. Szerk. Petrás Éva. Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó, Bp. 2019.)
Varga László: A Fecske utca és a Park Avenue sarkán. Püski-Corvin, New York, 1984.
Varga László: Kérem a vádlott felmentését! Püski, New York, 1981.
[1] Varga László: Kérem a vádlott felmentését! Püski, New York, 1981. 36.
