Szociális piacgazdaság olyan gazdasági rendszer, ahol a gazdasági rend működése a szabad versenyen alapszik, az állam feladata a verseny rendjével, és a verseny szabályaival kapcsolatos előírások kialakítása, tehát a megfelelő törvényi keretfeltételek megalkotása. Eltér a liberális gazdaságpolitikától, hiszen a piaci koordináció állami feladattá válik. A szociális piacgazdaság modellje leginkább a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) bontakozott ki a II. világháborút követően, s magával hozta a nyugat-német gazdasági sikert és fejlődést.
A szociális piacgazdaságról alkotott elképzelés a németországi Freiburgi Egyetem berkeiben született meg, ahol az 1930-as években alakult mozgalommá az ún. „Freiburgi iskola”. A freiburgi csoport tagjai közös célként tűzték ki, hogy segítsék Németország erkölcsi újjászületését és politikai megújulását. A magát ordoliberálisnak tartott mozgalom alapító tagjai között ott volt a közgazdász Walter Eucken, Franz Böhm és a jogász Hans Großmann-Doerth. Az ordoliberális gondolkodók olyan gazdasági rendet képzeltek el, ahol a gazdaság szabad, a jogszabályi keretrendszer alkotása az állam feladata, és mindez a felelősen cselekvő emberre épül. A szociális piacgazdaságról alkotott elképzeléshez jelentős mértékben hozzájárultak a kölni gazdasági iskola központi alakjának, Alfred Müller-Armack-nak azon iránymutatásai, amelyeket a keresztény társadalometikából és a katolikus társadalmi tanításból vezetett le, továbbá az ordoliberális Wilhelm Röpke-nek az emberséges társadalomról alkotott elképzelései. A szociális piacgazdaság gyökerei így visszanyúlnak egészen a Rerum Novarumig, XIII. Leó pápa 1891-ben kiadott első szociális körleveléig. A szociális piacgazdaság alappillérei tehát az ember méltóságteljes élethez való joga, a gazdasági tevékenység szabadsága, az állam által koordinált gazdasági rend, a társadalmi igazságosság, a felelősségteljesen cselekvő ember, a társadalmi szolidaritás, a közjó, a szubszidiaritás, az egyéni teljesítmény és a magántulajdon sérthetetlensége.
A szociális piacgazdaságban a verseny keretrendszerének megalkotásán túl az állami beavatkozás csak akkor kaphat teret, mikor a szabad piaci mechanizmusok káros hatással lehetnek a gazdaságra, vagy a társadalomra. A szabályozási keretrendszer így igyekszik megfelelő határok között tartani, és lassítani többek között a monopolhelyzet kialakulását, amely állapot – a természetes monopóliumok kivételével – hátrányos hatással lehet a fogyasztók érdekeire. A szociális piacgazdaság a versenyt igyekszik élénkíteni. A szociális piacgazdaság gyakorlati lényege az, hogy a liberális és szabad gazdasági mechanizmusok által életre hívott kapitalista gazdaságot olyan intézkedésekkel egészítik ki, amelyek képesek a szociális biztonsági háló megalkotására, a társadalmi igazságosság megteremtésére, a jövedelemszerzésben részt venni nem tudó emberek érdekvédelmére.
Fontos, hogy a szociális piacgazdaság semmiképpen nem egyenlő a jóléti állam fogalmával, bár vannak rokon jellegzetességeik. A jóléti államban az állami beavatkozás folytonossága töretlen, az állam gazdaságpolitikai szerepe pedig mindvégig kiemelkedő. Ezzel szemben a szociális piacgazdaságot az állami beavatkozás flexibilitása jellemzi. Elméleti síkon az állam csak akkor avatkozik be, amikor azt az aktuális helyzet megkívánja, tehát amikor erősíteni szükséges a szociális biztonsági hálót vagy újra ki kell állni a társadalmi igazságosságért. A szociális piacgazdaságra jellemző az állami beavatkozás ciklikussága, s a beavatkozás mértékének változtatása önmagában az a hozzáadott érték, amely megkülönbözteti mind a tisztán szabad verseny elméletétől, mind a jóléti állam modelljétől. A szociális piacgazdaság és a jóléti állam modelljének közös vonása, hogy rendelkezik jóléti rendszerrel, és erős szociálpolitikával. A szociális piacgazdaságot meghatározza a gazdasági és társadalmi érdek folytonos közelítése és esetleges konszenzusa, amely hosszú távon növeli a társadalomban rejlő bizalmi tőkét. A szociális piacgazdaságban a fenti elmélet és elgondolás alapján elengedhetetlenül szükséges megvalósítani a működőképes versenyszabályozást, a megbízható és a pénz értékállóságát célul kitűző pénzügyi szabályozást, és a társadalmi igazságosság erősítését.
A Német Szövetségi Köztársaságban, a szociális piacgazdaság kiinduló modelljében, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) által megvalósítani kívánt új irányzat meghozta az ország gazdasági fellendülését 1945 után. A német modell megvalósításához jelentős mértékben hozzájárult Konrad Adenauer, aki 1949 szeptemberétől 1963 októberéig töltötte be az NSZK első kancellári pozícióját, továbá a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke volt 1950 októberétől és 1966 márciusáig. Ludwig Wilhelm Erhard 1946-1947-ben bajor tartományi gazdasági miniszterként meghatározta a szociális piacgazdaság gazdaságpolitikai követelményeit és programját. Erhard 1949-1963 között az NSZK kormányának gazdasági minisztereként, majd 1963 és 1966 között, Adenauert követően, az NSZK első kancellárjaként a gyakorlatba is átültette elképzeléseit.
Németországban az állami tulajdon vagy az állami ellenőrzés mértéke a postai szolgáltatások, a közlekedési szolgáltatást nyújtó vállalkozások tekintetében és általánosságban az ország szempontjából stratégiainak bizonyuló területeken igen magas. A szociális biztonsági háló kiépítésének céljából az NSZK-ban 1953-ban bevezették a kötelező társadalombiztosítási rendszert, 1954-ben a családi pótlékot, 1957-ben megújították a nyugdíjrendszert. Rögzítették a lakbéreket. A szociális intézkedésekben prioritást élvezett a munkahelyteremtés, mint a strukturális problémának számító munkanélküliséget megfékező aktív eszköz, illetve a munkanélküliség elkerülésére is szolgáló korai nyugdíjazás bevezetése, mint passzív megoldás. A munkavállalói érdekvédelem növekedett, számos iparági szakszervezet és vállalaton belüli érdekképviseleti szervezet, pl. Üzemi Tanács működött. A munkavállalókat képviselő szervezetek bekapcsolódtak a politikai és gazdasági döntéshozatalba, közös érdek volt a helyes bérarányok megalkotása. A szakszervezetek idővel a munkavállalók érdekvédelmén túl munkahelyteremtő akciókba is kezdtek. A versenyszabályozás tekintetében, Németországban a szabad verseny szabályozásának egyik legfontosabb állomása az írásba foglalt kartellszabályozás volt. A tilalom célja a tisztességtelen verseny mérséklése, visszaszorítása. Az első kartellellenes törvényt 1957-ben alkották meg, bár tény, hogy az ellenőrzés, a törvény végrehajtása és számonkérése nem volt túl szigorú és következetes, ezáltal nem tudta megakadályozni a folyamatos vállalati összeolvadásokat. 1973-ban, ennek orvoslására bevezették a fúziókontroll szabályozását is. Az 1923-24-es hiperinfláció miatt a fizetőeszköz, a valuta, a pénz stabilitását sem hagyhatták figyelmen kívül, s az 1948-as valutareformmal az akkor birodalmi márka, a Reichsmark helyett bevezették a német márkát (DM), de differenciált átváltással. A fizetések és lakbérek esetében jóval magasabb, 1:1 arányban váltották át a korábbi pénzt, a bankszámlákon lévő összegek után pedig 1:10 arányban vagy még rosszabb arányban. 1957-ben pedig megalapították az NSZK központi bankját, a független Deutsche Bundesbank-ot, amelynek fő feladata a német márka kibocsátása és értékének őrzése volt. Külkereskedelmi tekintetben az exportot gazdaságfellendítő faktornak tartották, de az országba beáramló import vonatkozásában protekcionista, belső piacvédő intézkedéseket vezettek be. 1990 után, az egységes Németország megalakulását követően, a Német Demokratikus Köztársaság súlyos pénzügyi válsága ellenére, a szociális piacgazdaság, mint gazdaságpolitikai modell újra bizonyított és sikeresen megőrizte az egységes Németország pénzügyi stabilitását és gondoskodó jellegét.
Források:
60 Years of Social Market Economy(link is external) (Christian L. Glossneer, David Gregosz) – Formation, Development and Perspectives of a Peacemaking Formula, Berlin, June 30, 2010
Editor: Konrad Adenauer Stiftung (ISBN 978-3-941904-60-6)
Alfred Müller-Armack and Ludwig Erhard: Social Market Liberalism( Discussion Papers on Constitutional Economics, Walter Eucken Institut – Nils Goldschmidt
Összehasonlító gazdaságtan – Bevezetés a gazdasági rendszerek elméletébe
Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Aula Kiadó, Budapest, 1996 p. 231-263.
Emberséges társadalom – emberséges gazdaság, válogatás Wilhelm Röpke műveiből, Budapest Aula, 2000
Rerum Novarum-XIII. Leó pápa enciklikája a munkáskérdésről (az első pápai szociális körlevél) Róma, 1891
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU)-Christlich Demokratische Union(
