(1893 – 1980)
ügyvéd, a Demokrata Néppárt képviselője 1947-ben a Nagy-Budapesti választókerületben
Középiskolai tanulmányait Budapesten, a piaristáknál végezte, majd beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol állam- és jogtudományi doktorátust szerzett.
Az első világháború idején besorozták katonának. Az orosz fronton harcolva esett hadifogságba, három évvel később térhetett haza Ufából. Közelről láthatta az oroszországi forradalmi eseményeket, az itt szerzett tapasztalatok nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy egész életében elutasította a bolsevizmus eszméjét és gyakorlatát. Hazatérése után joggyakornokként helyezkedett el a jó nevű, zsidó származású Natzer ügyvédnél, aki – miután letette az ügyvédi vizsgákat – felajánlotta neki a társas viszonyt. Irodájuk széles és tekintélyes klientúrával rendelkezett, amibe beletartozott mind a Fox Filmvállalat, mind Zwackék szeszgyára, de katolikus szervezetek jogi képviseletét is vállalták. Ez utóbbi terület vált az ízig-vérig jogász, ám zárkózott természetű Székely Imre Kálmán esetében a közéleti tevékenység terepévé.
A II. világháború idején a hadbíróságra rendelték be, ahonnan a Szálasi-féle hatalomátvételkor felettese elbocsátotta, ezzel előzve meg, hogy Székely Imre Kálmán nyilvánosan tagadja meg az új hatalomra leteendő esküt. A háború után ügyvédi tevékenységét folytatta, és nem lévén politikus alkat, nem kívánt szerepet vállalni az 1945-ös pártviszonyok között. De mivel 1947-ben az általa is vallott politikai katolicizmus modern eszmeiségét hirdető Demokrata Néppárt indult a választásokon, sok értelmiségi társához hasonlóan ő is erkölcsi kötelességének érezte, hogy képviselő-jelöltséget vállaljon Barankovics István zászlaja alatt. A nagy-budapesti választókerület egyik mandátumát elnyerve jutott a parlamentbe, ahol az igazságügyi és a pénzügyi bizottság tagjává választották meg.
Az Országgyűlés plenáris ülésein számos alkalommal felszólalt, és pártja nevében higgadt szakszerűséggel mondott véleményt a kormány jogi vonatkozású előterjesztéseiről. A parlament feloszlatása után visszavonult a politikától. Életkörülményeik egyre nehezebbé váltak, miután az ötvenes évek elejére a magánügyvédi tevékenység előtt minden kapu bezárult. 1953-ban felesége kiváltotta munkakönyvét, s ekkortól a sálszövés lett a családi költségvetés legfontosabb forrása.
1956-ban részt vett a Demokrata Néppárt újjászervezésében. Az egypártrendszer eltörlésének bejelentése után Keresztes Sándorral és Mihelics Viddel az ő lakásán fogalmazták meg azt a kiáltványt, amelyben a kormány tudomására hozták, újjá kívánják alakítani a DNP-t, és a párt számára lapengdélyt, valamint helyiségeket igényeltek. 1956. november 4-e után az említettekkel együtt a DNP részéről aláírták a Bibó István és K.P.S. Menőn indiai követ nevével fémjelzett, memorandumakció keretében fogalmazott kibontakozási javaslatot. 1957 márciusában letartóztatták, de egy héttel később szabadlábra helyezték, bíróság elé nem állították. 1958-ban az ügyvédeket felülvizsgáló bizottság alkalmatlannak nyilvánította az ügyvédi pályára, végérvényesen megfosztva ezzel Székely Imre Kálmánt hivatása gyakorlásától.
