Budapesten született, 1908. május 6-án a Ganz Villamossági Rt. magasfeszültségi villanyszerelő mesterének családjában. Négy elemit végzett, polgári iskolába csak két évig járt, mert gyermekkorában elszenvedett súlyos közlekedési balesete megakadályozta tanulmányai folytatását. Miután mozgása korlátozott maradt, befolyásolta pályaválasztását is; kitanulta a férfiszabó mesterséget, 1931-ig segédként dolgozott különböző szabóságokban, majd mestervizsgát tett. A gazdasági világválság idején elvesztette állását, ezért egy szőrmegyárban helyezkedett el. A válság enyhülésekor, a harmincas évek második felében egy szabóságot vezetett, majd egy tímárral társulva önállósította magát. Részt vett az iparosközéletben, egy időben a szakosztályelnöki tisztet is betöltötte a szakmai szervezetben. Dalárdában énekelt, majd szónokképző tanfolyamra jelentkezett, ahol kiválasztották az Egyházközségi Munkásszakosztályok (EMSZO) szervezői. Körükben megismerkedett a keresztényszociális tanításokkal, követendő és megvalósítandó társadalmi alternatívára talált a pápai enciklikákban felvázolt új, szociális rendi állam eszményében. 1939-ben az EMSZO, illetve a Magyar Dolgozók Hivatásszervezete központjába került; kezdetben EMSZO zászlóbontó gyűléseken munkáskiküldöttként beszédeket mondott, majd előadásokat tartott. Bevonták a szervezőbizottság munkájába, majd körzetvezető beosztást kapott. Később szervezési kérdésekkel foglalkozó körzeti titkárként az ipartestületi és a hivatásszervezeti rendszer egyesítése lett a feladata. Csepelen megalakította az EMSZO- és a KALOT-szakosztályt, 1940. februárban a csepeli EMSZO-szervezet elnökének is megválasztották. A visszacsatolt erdélyi területeken folytatott szervezőmunkát; Nagybányán szerzett tapasztalatairól a hivatásszervezet hetilapjában, az Új Rendben számolt be. Később a politikailag jobboldalon elhelyezkedő szervezet, az 1920-ban alapított Baross Szövetség titkára volt. 1941 után, az egyre erősödő németbarát politika idején döntött a névmagyarosítás mellett, addig Schulder Pál néven volt ismert a hivatásszervezeti életben. 1942. február 27-én azonban az EMSZO gazdasági helyzetének rosszabbodása miatt körzeti titkári állását felmondták, így figyelme megváltozott helyzetében ismét szakmája felé fordult; 1942 júniusában ismét konfekcióüzemet nyitott. A háború alatt műhelyét hadiüzemmé nyilvánították, ahol a nehéz időkben a hatóságok által keresett és üldözött embereket bújtattak. A főváros felszabadulása után a Vörös Hadseregnek készített bőrkabátokat, majd a népruházati akcióban jutottak nagyobb megrendelésekhez. 1945-ben Ries István későbbi szociáldemokrata igazságügyminiszter egyik munkatársa a Szociáldemokrata Pártba való belépési ajánlattal kereste meg, de nemet mondott a felkérésre.
A jezsuita Varga László révén inkább a Keresztény Demokrata Néppárthoz, majd Demokrata Néppárthoz (DNP) csatlakozott. Tényleges munkát az 1947-es választások előkészítésekor kezdett végezni, ekkor a nagy-budapesti pártközpont vezetője és a párt végrehajtó bizottságának tagja lett. 1947. október 16-án a DNP tisztújító ülésén a párt egyik alelnökének választották s megerősítették korábbi tisztségében is. Nem akart képviselő lenni, a nagy-budapesti listán nem bejutó helyre került (9. helyen jelölték), de a három listán is mandátumhoz jutott Eckhardt Sándor többes mandátumairól való lemondása után őt hívták be, annak nagy-budapesti helyére került (1947. szeptember 17-én, a törvényhozás 2. ülése). A parlament egyik plenáris ülésén (1947. október 22., 9. ülés) két alkalommal emelkedett szólásra. Előbb a típusruhaakció elmaradása, majd az Országos Ruházati Intézet felállítása ügyében szakmai interpellációt intézett az iparügyi miniszterhez. 1948. június 15-én Bakanek János kommunista párti képviselőtársa – hivatkozva az 1947-es választási törvény korlátozó előírásaira – összeférhetetlenségi bejelentést tett ellene (72. ülés), mert „az 1939-1944 közötti években élénk tevékenységet fejtett ki az Országos Hivatásszervezet és a Baross Szövetség keretében”. Az összeférhetetlenségi bizottság 1948. július 1-jei ülése a vádakat bizonyítottnak ítélte, jelentésük alapján a parlament 1948. július 7-én (75. ülés) megfosztották képviselői megbízatásától. Barankovics István főtitkár javaslatára ekkor teljesen visszavonult a politikától, még a pártból is kilépett. Egzisztenciálisan egyre nehezebb helyzetbe került. Népszínház utcai lakásuk felét, ahol 1944 óta éltek, kiigényelték. A magánkereskedőket és a kisiparosokat megfojtó rendelkezések következtében nem kapott munkát. Hatalmas adó- és SZTK-hátralékát büntetésekkel még tovább növelték. 1951-ben a kitelepítések elől Szigetszentmártonba költöztek, ahol nagy nehézségek után megkapták a letelepedési engedélyt. Iparengedélye kiváltását azonban megakadályozták, ezért 1956-ig egy horgásztanyán dolgozott.
1956-ban, a forradalom napjaiban a Demokrata Néppárt budapesti újjáalakításában nem játszott szerepet, de lakóhelyén részt vállalt a rend fenntartásában. A megtorlás után beidézték a rendőrségre, semmit sem tudtak rábizonyítani, munkahelyét azonban elvesztette. 1960-ban Dunaharasztiba költöztek. 1961-től ismét szakmájában helyezkedett el. A Pannónia Szőrmevállalatnál először szabász, majd gyártmánytervező szabász, végül férfibunda-tervező volt. 1973-ban ment nyugdíjba. Lakóhelyén halálozott el 1986. január 7-én.
Irodalom:
Csicskó Mária – Szabó Róbert: A Demokrata Néppárt képviselői: Szabados Pál. In Az idő élén jártak. Szerkesztette Kovács K. Zoltán és Rosdy Pál. Budapest, Barankovics István Alapítvány, 1996. 176–177.
Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16.–1949. április 12. Szerkesztette Horváth Zsolt, Hubai László. Budapest, Magyar Országgyűlés, 2005. 376–377.
Forrás:
Országgyűlési irományok, 1947-1951. II kötet 150. szám. Az országgyűlés mentelmi bizottságának jelentése Szabados Pál országgyűlési képviselő ellen az 1946: XXVI. tc. 9.§-nak (2) bekezdése alapján Bakanek János országgyűlési képviselő által bejelentett összeférhetetlenségi ügy tárgyában. 417–418.
Írása:
A földalatti kincsek hazájában… Új Rend, 1941. április 19. 5.
