A Soli Deo Gloria Református Diákszövetség (SDG) meghatározó szerepet és jelentőséget töltött be a két világháború közötti Magyarország történetében. Az SDG sokak számára ma egyet jelent Szárszóval és az ott megrendezett 1943-as történelmi jelentőségű konferenciával.
1921. június 6. és 10. között a Siófok melletti Somogykilitin a négy református egyházkerület teológiai akadémiai hallgatói találkoztak. Ötven teológus érkezett Budapestről, Debrecenből, Sárospatakról és Pápáról, valamint öt holland teológus is csatlakozott hozzájuk. Az akkor huszonegy éves Töltéssy Zoltán pesti teológus előadásában arról beszélt, hogy szükség lenne egy kizárólag református, kálvinista alapokon álló diákszövetségre.
A konferencia záró ülésén Töltéssy egy új egyesület alapítására tett javaslatot és ismertette annak programját. Az előterjesztést a jelenlévők többsége támogatta. Az SDG alapítását közvetlen megelőzte a háborús összeomlás, az őszirózsás forradalom, majd a Tanácsköztársaság bukása. Ráadásul a dunamelléki református egyházkerület 1921-ben új püspököt választott.
Ebben az időben virágzó egyházi egyesületi élet folyt. Egy újabb szervezet megalapítását Sebestyén Jenő pesti teológiai professzor inspirálta, aki a „történelmi kálvinizmust” képviselte. Sebestyén a református egyház megújulásáról – hollandiai tapasztalatai alapján – hitvallásos alapokon gondolkodott. Miután Hollandiában közelebbről is megismerkedett az ottani ifjúsági mozgalmakkal, a pesti teológusokat hitvallásos református diákmunkára buzdította.
A teológusok által 1921-ben megalapított szervezet nevében is tükrözte annak szellemiségét. A „Soli Deo Gloria” az egyik fontos reformátori hittétel volt (jelentése: „Egyedül Istené a dicsőség”). Az SDG nem tömegmozgalomként indult, hanem a hivatás nélküli teológus hallgatók reformációját tűzte ki célul, hogy visszaszorítsák az „italozást és a paráználkodást” a lelkészek körében. Az alapítók írásban rögzítették, hogy azokat nem tekintik „igazi lelkipásztoroknak”, akiknek nincs személyes kapcsolatuk Jézus Krisztussal. Ők maguk pedig elmélyültebb lelki élet folytatására tettek ígéretet.
Az alapítást követő nyáron, 1922-ben nem Kilitin, hanem Sárospatak mellett gyűltek össze. 1923-ban pedig a bibliafordító Károli Gáspár egykori szolgálati helyén Göncön találkoztak, bizonyítva elkötelezettségüket a történelmi kálvinizmus mellett. A négynapos teológuskonferencián – Töltéssy Zoltán javaslatára – a plenáris előadások mellett kisebb csoportokban tanulmányozták a Bibliát, beszélgettek és imádkoztak. Mindezek elmaradhatatlan részét képezték a következő huszonöt év SDG-s nyári táborainak is.
Az SDG élete és szervezete fordulatot vett, miután Töltéssy Zoltán bő egy év után hazatért az Egyesült Államokból. Ösztöndíjas ideje alatt a legmodernebb módszereket sajátította el az ifjúsági mozgalmak szervezéséről. 1924 nyarán, Gödöllőn a korábbi évekhez képest megduplázták a nyári konferenciájuk résztvevőinek létszámát. Emellett az SDG a vidéki teológiákon korántsem volt olyan népszerű, mint a pesti akadémián.
A gödöllői táborba a teológusok mellett a más szakokon tanuló egyetemista és főiskolai hallgatókat is várták. Ezen a konferencián első alkalommal vehettek részt olyan középiskolások is, akik nem a lelkészi pályára készültek. Ennek megfelelően módosították a szervezet elnevezését SDG Egyetemisták Református Diákszövetségére.
Nemcsak az egyesület tagsága bővült, hanem a hitbuzgalmi munka mellett társadalmi kérdésekkel is elkezdtek foglalkozni. 1925-ben már négy nyári konferenciát szerveztek. A Zánkán megrendezett táborban először beszéltek a magyar vidék olyan kritikus problémáiról, mint az egykézés, az alkoholizmus, az öngyilkosság és a vérbaj terjedése. A történelmi kálvinizmust képviselő SDG-sek számára ugyanis a társadalmi és nemzeti kérdések szintén fontosak voltak, mivel hitük szerint Isten a világ minden egyes területén szuverén módon uralkodik.
1925-ben egy hírközlő lapot indítottak Református Diákmozgalom címmel. Az első világháborút követő években a sokszor nélkülöző diákok sorsa igen aktuális kérdéssé vált. Az SDG erre különös figyelmet fordított, ezért felállították a Diákszociális Osztályt, amelynek keretében elsőként ebédeltetési akciókat szerveztek. Rászoruló diákokat láttak vendégül budapesti és vidéki református családok. Emellett ruhával, pénzsegéllyel támogatták a nélkülöző diákokat, valamint református kollégiumokat és tanoncotthonokat létesítettek számukra.
Az SDG nemcsak a főiskolákon és egyetemeken, de a református középiskolás korosztály körében is aktív tevékenységet fejtett ki. Ennek a munkának az ún. SDG collégiumok adtak otthont: kisebb csoportokban foglalkoztak a gimnáziumi diáksággal. Töltéssy Zoltán javaslatára az egyesület állandó konferenciatelep létesítésére törekedett. 1928-ban vásárolták meg az első két telket Balatonszárszón, ahol a későbbiekben számos nyári tábort szerveztek.
1930-tól tartották meg Budapesten a virágvasárnapi konferenciákat, amelyeken a népi kultúra művelése kiemelten fontos szerepet játszott. 1931-ben már 5–6000 középiskolást, illetve egyetemi és főiskolai hallgatót értek el. Az SDG vezetője, Töltéssy Zoltán 1932 őszén harminckét éves korában váratlanul elhunyt. Már nem érhette meg, amikor a református egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyetemes Konvent az SDG-t – egy évtizednyi munkát követően – „egyháziasította”. A közegyház ezután – saját pénzügyi forrásaiból – ifjúsági lelkészi állások létesítését vállalta.
Ravasz László püspök 1933. január 1-jével az újabb generációt képviselő, korábban az Egyesült Államokban tanult Pap Bélát nevezte ki az SDG missziói lelkészévé és az egyesület főtitkárává. A harmincas években előtérbe kerültek az egyesület életében a korszak fontos társadalmi és közéleti kérdései. Az SDG tevékeny sajtómunkát is folytatott: 1932-től az Új Magyarság, majd két év múlva Magyar Út címmel jelentettek meg lapot.
Utóbbit csupán egy éven át adhatta ki az SDG. A két háború közötti égető társadalmi kérdésekkel, illetve politikai aktualitásokkal foglalkozó lapot kritizálta a közegyház. Ezért a Magyar Út hivatalosan függetlenedett az SDG-től, szerkesztője és tulajdonosa Pap Béla lett. A lap a korszak egyik meghatározó sajtóorgánuma lett, amely fórumot teremtett a népi íróknak.
Az 1934-es szárszói táborban az SDG-sek egy igen radikális memorandumot fogalmaztak meg, „Cselekedjen az Egyház!” címmel. Az ebben lévő éles társadalomkritikai állásfoglalásokkal nyíltan vállalták a népi mozgalom szellemi irányzatát. Legfontosabb követelésük a „radikális földreform halaszthatatlansága” volt.
Az SDG elnöke 1940-től Soos Géza lett, aki világi pályán jogászként működött, de Töltéssy Zoltánhoz hasonló elhivatottsággal végezte az egyesületi munkát. Soos a Magyar Testvéri Közösség tagja volt, amely a magyar nemzeti érdekek hathatósabb érvényesítését tűzte ki célul. Ekkor pedig mindenekelőtt a Német Birodalom expanziójának visszaszorításán dolgoztak.
Soos Géza elhivatott híve volt a nyugati demokráciának és az SDG fiatal tagjait fel kívánta készíteni a jövő Magyarországára, amelyet egy demokratikus államként képzelt el. Miután Magyarország Németország oldalán hivatalosan is belépett a háborúba, a rendszer ellenzékének adtak találkozási lehetőséget 1942 nyarán, Balatonszárszón.
Egy évvel később, 1943 augusztusában szintén az SDG szárszói üdülőtelepén került sor a történelmi jelentőségű Magyar Élet Konferenciára, ahol a háború utáni Magyarország politikai és társadalmi berendezkedéséről tanácskoztak, illetve folytattak vitákat.
Az ország német megszállását követően Soos Géza mellett sok SDG-tag életét kockáztatva vett részt az ellenállásban, a kiugrási kísérlet előkészítésében, illetve az embermentésben. A háború után kiépülő kommunista diktatúra a többi egyházi egyesülethez hasonlóan az SDG-t is – huszonnyolc év működés után – megszüntette. 1994-ben, Siófokon református gimnazisták indították újra az SDG Református Diákmozgalmat.
Erdős Kristóf
Felhasznált irodalom
Aniszi Kálmán: Szolgálva – mindhalálig. Dobos Károly református lelkész életvallomása. Dobos Károly életvallomása. Hitel 2020/5. 21–30.
Balogh Margit: Igével, tollal és tettel. Pap Béla református lelkész életpályája (1907–1957). In Petrás Éva (szerk.): A 20. századi magyar protestáns közéletiség arcképcsarnoka. Budapest, Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó, 2021. 157–192.
Csűrös András: Pap Béla karcagi lelkész börtönévei és rejtélyes halála. In Bellavics István–Földváryné Kiss Réka (szerk.): Halálra ítélve. Papi sorsok ’56 után. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága – Országház Könyvkiadó, 2018. 102–111.
Géra Eleonóra: „Szerény, de prófétai és harcos fiatalember”. Töltéssy Zoltán, az ifjúsági vezető. In Petrás Éva (szerk.): A 20. századi magyar protestáns közéletiség arcképcsarnoka. Budapest, Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó, 2021. 33–54.
Havas Gábor – Kulifay Albert: A Soli Deo Gloria Szövetség története. Budapest, 1992
Hardi-Kovács Gellért: Soos Géza, az elfelejtett hős, a nemzet lelkiismerete, az ellenállás szíve és lelke. In Petrás Éva (szerk.): A 20. századi magyar protestáns közéletiség arcképcsarnoka. Budapest, Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó, 2021. 213–236.
Kiss Réka: Soos Géza, a kiemelkedő ifjúsági vezető és politikus. In Kósa László (szerk.): Reformátusok Budapesten 1. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról. Budapest, Argumentum – ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék, 2006. 756–764.
Kósa László: Az egyesületek a budapesti reformátusság életében. In Kósa László (szerk.): Reformátusok Budapesten 2. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról. Budapest, Argumentum – ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék, 2006. 1077–1117.
Lányi Gábor: Sebestyén Jenő (1884–1950) és a történelmi kálvinizmus. In Petrás Éva (szerk.): A 20. századi magyar protestáns közéletiség arcképcsarnoka. Budapest, Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó, 2021. 13–32.
