Slachta Margit (1884—1974) egy lengyel származású nemesi család második gyermekeként született Kassán 1884. szeptember 18-án. Nem adatott meg neki a felhőtlen ifjúkor. Apja a Kassai Takarékpénztár vezérigazgatója volt, de miután egy felelőtlen pénzügyi döntés következtében tönkrement, 1908-ban a család egy részével kivándorolt Amerikába. Ugyanebben az évben — nem sokkal a Kalocsai Miasszonyunk Nővéreknél szerzett német-francia szakos tanári diplomája megszerzése után — az akkor 24 éves Slachta Margit abbahagyta a tanítást, és azzal az elhatározással, hogy innentől a szociális munkának fog élni, elsőként lépett be a nővédelmi profillal szervezett, Farkas Edith által alapított Szociális Missziótársulatba.[1]
A szociális szemléletváltás egyik megalapozója
A Missziótársulat egyike volt azoknak a karitatív szervezeteknek, amelyek a korszakban az ország nőtársadalmát karitatív szociális munkára szervezték. Egyesítette egy világra nyitott apácarend és egy modern szociális intézmény sajátosságait.[2] Slachta főnöknőjével, Farkas Edithtel együtt számos újítást vezetett be a szociális gondozás terén. Tevékenységüknek köszönhetően elindult a professzionalizáció útján. Slachta hamarosan felismerte, hogy a szociális kérdés megoldása nem lehetséges puszta jótékonykodással, azt mindenekelőtt strukturális szinten kell kezelni, a nyomor okait kell megszüntetni.[3] Úgy látta, a szegénység elleni küzdelemben össze kell fogni az államnak és a társadalomnak. Szükség van az eseti jelleget meghaladó társadalmi öntevékenységre, a „társadalmi népgondozásra” is, amely együttműködve az állami szociálpolitikával, „az állami népgondozással” szakképzett munkaerők bevonásával, a szociális gondozás szakszerű napi feladatait látja el.[4]
1923 májusában maga is félvilági apácarendet alapított: a Szociális Testvérek Társaságát, amely a Missziótársulathoz képest modernebb eszközökkel tevékenykedett a nővédelem területén.[5] A főnöknő a társaság arculatának meghatározásában a világi jelleget, az életigenlést, a műveltséget és a modernséget, s nem utolsó sorban a szellemi vezető szerepet emelte ki: [6] A szociális testvérek szerteágazó tevékenységét jelzi, hogy 1944 januárjában már 6 országban, 24 egyházmegyében, 20 mozgalom irányító munkájában, 8 lap szerkesztésében, 1 lelkigyakorlatos házban, 59 női otthon illetve szálloda élén, intézményekben, egyházközségi, szegénygondozó, vasúti- és kórházmissziós mozgalmi munkakörben dolgoztak Magyarországon, az Egyesült Államokban, Kanadában. A külső tagokat nem számítva 300 testvért és jelöltet számlált ekkor a szervezet. [7]
A keresztény feminista
Slachta Margit neve hamarosan összekapcsolódott a XX. század elejének keresztény feminista mozgalmáéval. A századforduló a női társadalmi szerepek átértékelésének kora volt. Az akkor még gyengébbiknek tartott nem képviselői egyre nagyobb számban jelentek meg nemcsak a felsőoktatásban, a munkaerő-piacon, de az egyházak közéletében is.[8] Karitatív szervezetekben tevékenykedtek, egyesületeket alapítottak, társadalmi rendezvényeken vettek részt, lapokat szerkesztettek, cikkeket írtak. A korszak irodalmában a nők felé a szerzők világnézetének függvényében divergáló szerepelvárások fogalmazódnak meg.[9] Konzervatív oldalon a tradicionális családi értékek féltése mellett megjelent az azok iránti megértés is, akik önszántukból, vagy a megélhetési gondok miatt lépnek az anyagi önállóság útjára. Slachta egyik komoly érdeme, hogy az általa szerkesztett Magyar Nő című lapon keresztül képviselte a katolikus politikai közbeszédben a nők változó helyzetéből adódó társadalmi dilemmákat. Ezek egyike volt a magánéletből a közéletbe kilépő nők szerepvállalása – és ami ezzel szorosan összefüggött – a női választójog kérdése.
A női választójogról első cikke 1913 szeptemberében jelent meg, a témában készített első tervezetét még az őszirózsás forradalom előtt nyújtotta be a belügyminiszternek. 1920-as nemzetgyűlési képviselői programjának (a nővédelmi kérdések mellett) is ez volt a legfontosabb pontja. Miután a magyar parlament első női képviselőjévé választották, 170 társadalmi és kulturális — a női választójogért küzdő — szervezet tiltakozását tette le a Ház asztalára.[10] 1920-ban kezdte el szervezni női politikai mozgalmát a Keresztény Női Tábort, amely ekkor a KNEP női tagozataként működött, de létezett az 1947-es választásokig, amikor már önálló pártként is indult.
A nők közéleti szerepvállalása mellett szóló érveit arra építette, hogy a politika a nők életére is hatással van, ezért fontos, hogy ne csak elszenvedői, de részei is legyenek a politikai döntések meghozatalának. A férfi és női princípium közötti különbségeket nem tagadta, hanem épp fordítva, kiaknázni kívánta az állami és közélet ügyeinek intézésében. Meggyőződése volt: a női és férfi politikusok különböző értékrendje, látásmódja és aspirációi kamatoztathatók az össztársadalmi célok elérése érdekében.[11] A tradicionális női szerepek mellett tette le a voksát. Nem ismert külön férfi és női érdeket, csak a családét, ahol a férfi és nő találkozik. Ez az alapállás az akkor konzervatív körökben még radikálisnak számító jogegyenlőség és a vallásos családeszmény találkozásából született.[12] Számos más kortársához hasonlóan a normakövető női emancipáció[13] képviselője volt. Vallásos identitását, hagyományelvűségét összekapcsolta a női politikai önrendelkezés modern programjával. A korabeli nőmozgalmak palettáján a feminizmusnak azt a politikai alternatíváját képviselte, amely elhatárolódott mind a baloldali radikális feminizmustól, mind attól a hagyományos konzervatív állásponttól, hogy a nőnek kizárólag a családban lenne a helye. Slachta keresztény feminista pozícióját – Balogh Margit találó kifejezését használva –a „megőrizve megújítóként” jellemezhetjük.
Szemben az „istentagadó” koreszmével: az embermentő
Slachta Margitot egy pillanatra sem vezették félre a világgazdasági válság nyomán jobbratolódó magyar politikában egyre népszerűbbé váló fasiszta, náci eszmék. A Keresztény Női Tábor januári seregszemléin 1939-től kemény nácizmus ellenes beszédek hangzottak el. Tiltakozott a zsidótörvények meghozatala ellen, 1940 decemberében beadványt nyújtott be a munkaszolgálatosok érdekében. 1941-ben a kőrösmezei deportáltak ügyében járt el,[14] de 1942 márciusában már a szlovákiai gettósításról érkeztek hozzá hírek. Amikor 1943 februárjában Szlovákia bejelentette a „teljes zsidótalanítást” Slachta kihallgatást eszközölt ki a pápánál 1943. március 11-én, s ezzel hozzájárult a deportálások leállításához és húszezer ember életének a megmentéséhez.[15] Itthon a szociális testvérek a német megszállás után szinte azonnal megkezdték a magyarországi embermentést: rendházaikban bújtatták az üldözötteket, sokszor a saját életüket és a társaság jövőjét is kockáztatva. Bátor kiállásáért és embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Yad Vasem Intézet a Holokauszt áldozatainak és hőseinek emlékhatósága már 1969-ben beválasztotta a „világ igazai” közé. Neve a szervezet internetes adatbázisában a 495-ös sorszám alatt szerepel.[16]
A keresztény világnézet utóvédharcosa
A második világháború befejeztével a „barna újpogányság” után a „vörös újpogányság” erőivel találta szembe magát. A korszakot a régi rendszerrel való radikális szakítási szándék légköre uralta, ami őt is a korábbiaktól eltérő kihívások elé állította. Egy nagyszabású társadalmi struktúraváltás és elitcsere viszonyai között volt kénytelen politizálni, amely felszámolta azt a világot, amelyben addig politikai működését folytatta. A marxista terminológia meghatározóvá válása miatt a korábbiakhoz képest radikálisan átalakuló közbeszédben Slachta megnyilvánulásai — bár kifejezetten jó szónok volt[17] —mindinkább anakronisztikusnak hatottak. Politikai cselekvési tere beszűkült: a nyilasok által betiltott lapja, „A Lélek Szava” sem kapott engedélyt az újraindulásra. A politikát a baloldal tematizálta, a Slachta által mindaddig képviselt politikai eszmék vagy súlytalanná váltak, vagy éppen az ellene való támadásokra adtak okot.[18] Nyíltan vállalt antikommunista és szovjetellenes meggyőződését politikai ellenfelei „nemzet tekintélyét és külpolitikai érdekeit sértőnek”[19] tartották.
A II. világháború után lezajlott két választás eredményeképpen Slachta gyakorlatilag 1945 novembere és 1948 júniusa között volt képviselő, ráadásul azt is megszakította egy kéthónapos szünet, mert a mentelmi bizottság javaslatára kizárták az országgyűlés munkájából.[20] Felszólalásaiban a keresztény világnézet szempontjait képviselte, a materializmus társadalmi életre gyakorolt, szerinte katasztrofális hatásait kárhoztatta, kiállt a rendszer által igazságtalanul üldözöttek védelmében, rámutatott a demokratikus játékszabályokat megsértő kommunista taktika visszásságaira, a jogállamiság sérelmeire. Az 1946. évi I., Magyarország államformájáról szóló törvényjavaslat vitájában[21] egyedüliként ellenezte a köztársasági államforma bevezetését. Utolsó beszéde az egyházi iskolák sürgősséggel tárgyalt államosítása elleni tiltakozás volt 1948. július 18-án, ami után mentelmi bizottság elé került, és kétszer 6 hónapra kizárták az országgyűlésből, ahová többé nem tehette be a lábát.[22] 1974-ben halt meg az Egyesült Államokban.
Slachta Margit keresztény közéletisége
Slachta Margit „alkutlanul”, mindvégig az örök normák talaján állt, az élete során többször megváltozó politikai környezettől függetlenül képviselte meggyőződését. Csak egyféle demokráciát ismert el legitimnek: azt, amelyik az emberi méltóság tiszteletén, a természetjogon alapul, és amelyet hite szerint a kereszténység hozott a földre. Úgy vélte, a politikus nem lehet abszolút jogalkotó, nem pusztán a népnek, hanem mindenekfölött az Úristennek tartozik felelősséggel. Feladata a tízparancsolat érvényesítése a törvényhozásban.[23] A köztársaság kikiáltását azért tekintette tragédiának, mert ezzel az ország letért a kereszténység talajáról, ami nála egyet jelentett azzal, hogy a közélet nem köteles többé figyelembe venni az „az erkölcsi világrendre vonatkozó isteni akaratot”. Márpedig az államtól ő elvárta, hogy „helyesen képviselje az értékek rangsorát: első az Úristen, második az örök értékeket hordozó ember és csak ezek után következnek a materiális javak.[24]
Keresztény demokráciájának meghatározó eleme volt a közösségért végzett tevékenység iránti elkötelezettség, a közjó szolgálatában való részvétel. Gondolkodásában ugyan a vallás a napi politikai küzdelmek felett állt, de a kereszténységnek közéleti és politikai szerepet is szánt. Ennek lényege szerinte „az államélet megkeresztelése.” Közéleti keresztény volt. Korán felismerte, hogy a társadalmi bajok orvoslásának a jótékonykodásnál hatékonyabb módja a politikai cselekvés. A politikába belépve a női emancipáció keresztény útját egyengette, beszállt a radikális feministákkal folytatott világnézeti küzdelembe, mert nem akarta nekik átengedni a terepet. A tanító és szociális téren tevékenykedő keresztény társadalmi szervezetek és szerzetesrendek mozgásterét túl szűknek találta. Úgy vélte, hogy nem elég csak az állam által szabott keretek között mozogni, azokat formálni is kell, s ehhez a politikába való belépésre van szükség.
1949-ben úgy távozott az országból, hogy összeomlani látszott mindaz, amiért életében küzdött. Ebben az értelemben hazai keresztény közéleti tevékenységének záróakkordja nem tekinthető sikeresnek. Ő azonban a siker fogalmát egészen másként értelmezte. 1949 Pünkösdjén, nem sokkal emigrálása előtt, a szociális testvéreknek szánt „útravalóul” írta:
„Bármit dolgozik az ember, az eredményt az Úristen adja, tehát az nem az övé. Sok eredménytelenség megy át a túlvilágra el nem múló gazdagságot érve, és sok siker hullik a nirvánába, mivel más kitevői, mint földi mottók, nem voltak. Az eredményeknek ilyen szemlélettel való elbírálását leginkább a politikai életben látjuk, ahol [aszerint — KMR] megy föl az emberek ázsiója, vagy aszerint veszít, [hogy — KMR] sikert tudnak fölmutatni vagy nem. […] Ha az ember nem rontotta el a lelkét, akkor az elnémíthatatlanul követeli, hogy cselekedeteink olyanok legyenek, hogy azokat lelkiségünk és természetfelettiségünk törvényei is igazolják.”[25]
[1] Farkas Edith, (1877–1942) pedagógus, nőmozgalmi vezető, az Országos Katholikus Nővédő Egyesület ügyvezető elnöke, a Szociális Missziótársulat alapító főnöknője. Kiváló előadó és karizmatikus személyisége miatt Gárdonyi Géza „Bibliás asszonynak” nevezte Balogh M: Slachta Rubiconline
[2] Nyáry Krisztián:„A hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna.” Slachta Margit az első női képviselő. In. Uő: Igazi hősök. 33 magyar. Bp. 2017. 226.
[3] Szociális útmutató. 1918. szeptember. Idézi: Mona Ilona: Slachta Margit. Bp. 1997. 39.
[4] Balogh Margit: Rubicon 4. (2009) 1–21. 2.
[5] Slachta Margit: Köszöntő beszéd a díszközgyűlésen. (A Testvér, 1948. augusztus) In: Slachta Margit lelki öröksége. Forrásaink. Szerk. Berkecz Franciska. III. kötet 111.
[6] Slachta M: A Társaság elvárja minden tagjától, hogy teljesítse kötelességét. (A Testvér, VII. évfolyam 2–3. szám, 1935. október–november) In: Lelki örökség i. m. I. kötet 30–31.
[7] Slachta Margit: Sokan kérdezik: hol és mit dolgoznak a testvérek? (A Testvér, XV. évfolyam 1. szám, 1944. január) 2. kötet 124. In: Lelki örökség i. m. II. kötet. 143.
[8] Gyáni Gábor: Női munka és család Magyarországon. Történelmi Szemle. 3. (1987–1988) 366–374.
[9] Pukánszky Béla: Nőképek és női szerepek a két világháború közötti Magyarországon. http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/noneveles/104_nkpek_s_ni_szerepek_magyarorszgon_a_kt_vilghbor_kztt.html
[10] V.ö. Miért van szükségünk a nők választójogára? Slachta Margit parlamenti felszólalása az 1921/22. évi második indemnitás tárgyalásánál. Bp. [é. n.]
[11] Mona I.: Slachta i. m 79.
[12] Nyáry K: „A hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna.” i. m. 227.
[13] Sárai Szabó Katalin: Normakövető női emancipáció. A konzervatív nőmozgalom Magyarországon a 19. század végén, 20. század elején. Replika 2014. 85–88.
[14] Majsai Tamás – Mona Ilona: Iratok a kőrösmezei zsidódeportálás történetéhez. In: Ráday Gyűjtemény Évkönyve IV-V. Bp. 1986. 195–237; Mona I.: Slachta i. m. 116.
[15] Szécsi József: Slachta Margit és a szlovák zsidók Wesley János Lelkészképző Főiskola előadás PDF dokumentum. 2014. ; Uő: „Megtagadok minden közösséget a földi bálvány-istenekkel és a sátán hitvallásával: a gyűlölettel!” Slachta Margit a szlovák zsidókért. Egyházfórum. 2010. 4–5. sz. 47–53.
[16] 2018. január 1-jéig összesen 26 973 kitüntetést ítéltek oda, ebből 861-et magyar állampolgároknak. Vö. https://www.yadvashem.org/yv/pdf-drupal/hungary.pdf, letöltés 2019. júl. 25.
[17] Nyáry K: „A hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna.” i. m. 319.
[18] Felszólalásait – a baloldali taktika részeként – folyamatos hangzavar és közbeszólások kísérték, amit a Nemzetgyűlési, majd az Országgyűlési Napló hűen megörökített az utókor számára. Rákosi Mátyás az MKP 1946. február 2-i frakcióülésén a következőképp vélekedett erről: „A helyzet az volt, hogy ott állt egy öregasszony, s az egész Ház kiabált rá. […] Sokkal helyesebb lett volna, ha egyáltalán nem törődtünk volna vele, csak néha az ostor hegyével suhintott volna oda egy-egy ember. Így központi figura lett belőle, s ezt nem érdemli meg.” Idézi: Palasik Mária: Parlamentarizmustól a diktatúráig (1944-1949). A magyar országgyűlések története. Bp. 2017. 324.
[19] Országgyűlési Napló I. Az országgyűlés 13. ülése 1947. évi október hó 30-án.
[20] A kizárás oka az volt, hogy felszólalásban megemlítette: „emberanyaggal” kell jóvátételt fizetnünk a Szovjetunió felé. A baloldal „aljas rágalomnak” „szibériai mesének” minősítette és kérte a parlamentből való kiutasítását. Országgyűlési Napló I. Az országgyűlés 12. ülése 588.
[21] Mona Ilona: Slachta Margit a krisztusi közéletért. In: Lelki örökség i. m. 3. kötet. 143–157.
[22] Palasik M: Parlamentarizmustól a diktatúráig i. m. 309.; Mona I.: Slachta Margit a krisztusi közéletért. In: Lelki örökség. III. kötet i. m. 253–258.
[23] Slachta Margit: A keresztény közéletről. In: Lelki örökség i. m. III. kötet 78.
[24] Üzen a Keresztény Női Tábor: Küldjetek Nőképviselőket a Parlamentbe!” (Röplap) 1945. október. Mona I.: Slachta i. m. 133.
[25] Slachta Margit: Útravalóul. (A Testvér, 1949. pünkösd) In: Lelki örökség i. m. III. kötet. 121–127.
