Serédi Jusztinián

(1887 – 1947)

Bíboros, prímás, esztergomi érsek, bencés szerzetes, világhírű jogtudós, az Magyar Tudományos Akadémia tagja. A magyar nyelven kívül folyékonyan beszélt csehül, görögül, héberül, latinul, lengyelül, németül, olaszol és szlovákul. A magyar katolikus egyház ezeréves történelmének egyik, ha nem a legvészterhesebb idejében volt Esztergom püspöke, tehát a magyar egyház feje.

1884-ban Deákiban született, tizedik gyermekként, Szapucsek György néven. Serédire csak később magyarosította a nevét, amellyel egyik bátyját követte. Középfokú tanulmányait Pozsonyban végezte, a Pozsonyi Királyi Katolikus Gimnáziumban. Bencés szerzetesi örökfogadalmát 1905-ben tette le Pannonhalmán, ekkor kapta a Jusztinián nevet. Pappá 1908-ban szentelték, szintén Pannonhalmán. Időközben már Rómában tanult. Ottani tanulmányai során fordult a kánonjog felé. Egész életét és munkásságát meghatározta az ekkor formálódó jogi szemlélete.Pappá szentelése után Rómában a Szent Anzelm egyetem kánonjogi tanára lett. X. Pius még 1904-ben elrendelte az Egyházi Törvénykönyv megszerkesztését. Serédi tagja lett e bizottságnak, melynek élén Pietro Gasparri bíboros állt. 1917-re készült el a nagyszabású vállalkozás, a Codex Iuris Canonici. E fontos gyűjtemény megszületésében Serédi komoly szerepet vállalt, és e munkája révén elismerésre tett szert a Vatikánban. Későbbi karrierje is ennek köszönhető.

1918-ban ugyan hazatér, és a világháború végén egy ideig katonalelkészi szolgálatot lát el Esztergomban, 1920-ban azonban már ismét Rómába kerül, ahol a Szentszéki Magyar Nagykövetség kánonjogi tanácsosa lesz. Elsősorban azért is választotta a hazai egyház őt, mert tudták, hogy bizalmas kapcsolatot ápol Gasparri bíborossal, aki 1914 és 1930 között a vatikáni államtitkárság élén állt. Ez az informális lehetőség sokat jelentett az 1920-ban nagyon nehéz helyzetben lévő Magyarországnak és a magyar katolikus egyháznak, hiszen a Trianoni döntés az ezeréves egyházi szervezetet is darabjaira szabdalta szét.

Serédi Jusztinián karrierjében hét év múlva lépett a következő lépcsőfokra, ez a lépcsőfok azonban hirtelen nagyon magasra emelte. 1927-ben ugyanis elhunyt Csernoch János esztergomi érsek, akinek a helyére a Vatikán egyértelműen Serédit akarta kinevezni. A magyar állam vezetése nehezen fogadta el ezt a döntést. Horthy kormányzó Szmrecsányi Lajos egri érseket látta volna szívesen Esztergom élén, míg Bethlen István miniszterelnök és Klebersberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter Glattfelder Gyula csanádi püspököt. A Vatikán azonban nem engedett. Barcza György szentszéki követ jellemzése szerint Róma nemcsak azért kívánta Serédit a magyar egyház élére, hogy ezzel háláját fejezze ki sikeres kodifikációs munkájáért, hanem azért is, mert bízott benne. Róma biztos volt abban, hogy hozzá hű vezetője lesz a magyar katolikus egyháznak.

1927. november 30-án nevezték ki esztergomi érsekké, és mivel még előtte a hierarchia szerint csak bencés szerzetesi, papi tisztje volt, decemberben bíborossá emelte, majd januárban a Sixtinában püspökké szentelte XI. Pius. Kinevezése itthon viták kereszttüzébe állította az egyházat és személyét, szolgálata megkezdésével azonban hamarosan egyértelművé vált, hogy az aggodalmak alaptalanok voltak. Serédi Jusztinián a Bethlen által kialakított és a Horthy által vezetett rendszer megdöntéséig hű és lojális tagja volt a magyar állam vezetésének. Szimbolikus jelentőségű, hogy fiatalon, 61 éves korában a rendszer összeomlásával a második világháború végén, 1945 márciusában hunyt el.

Prímási tevékenységének 17 és fél éve a magyar katolikus egyház egyik legforrongóbb, de nagyon vészterhes időszaka is volt. Szétszakították az ezer éves egyházmegye-rendszert. Az egyháznak az első világháború bukása és a trianoni döntés után egy lelkileg súlyosan megterhelt magyar társadalmat kellett pasztorálnia. De ez a korszak az is, amikor létrejönnek az országos katolikus közösségek, és reformmozgalmak indulnak, amelyek behálózzák az országot, és amelyből később kisarjad a modern kereszténydemokrata politikai irányzat és tömörülés is. 1943-ban Serédi Jusztinián hercegprímás áldását adta egy modern kereszténydemokrata párt megszervezésére.

Serédi Jusztinián – szemben a magyar államvezetés korábbi aggodalmával – mindvégig küzdött a történelmi egyházmegyék egyben tartásáért. A politikában mérsékelten legitimista álláspontot képviselt, elfogadta IV. Károly trónfosztását, nem zárkózott el a szabad királyválasztás lehetősége elől, de mindenek fölött valónak tartotta, hogy a történelmi alkotmányhoz hűen rendeződjenek a közjogi kérdések. A Vatikán nem nézte jó szemmel, ha egyházi vezetők nyíltan bekapcsolódtak a pártpolitikába. Ehhez az elváráshoz Serédi mindvégig hű maradt. Politikai nézete egyébként a konzervatív katolikus irányzathoz sorolta. Ezt az irányzatot lényegében legitimizmus jellemezte, azonban ez az évek során átalakult, a status quo fennmaradását képviselte, küzdött az erősödő szélsőjobboldali és náci mozgalom ellen, valamint mindent megtett annak megakadályozására, hogy a református Horthy dinasztiát alapítson. Éppen ez utóbbiban kapott főszerepet a hercegprímás.

Serédi prímássága idején indult és futott fel többek között a KALOT, a KALÁSZ, a KIOE és az EMSZO, amelyeket elsősorban nem tetteivel támogatta, hanem azzal, hogy működésüket engedélyezte. Az Emericana esetében például megvédte a közösséget attól, hogy egy egységes állami diákszervezetbe olvasszák. Az ő személye azért is fontos ezeknél a mozgalmaknál, mert míg az általános katolikus mozgalmak a plébániai közösségenként szerveződtek, így védnökei a helyi egyházmegye püspöki voltak, addig az országos szervezésű mozgalmakért a püspöki kar és maga az esztergomi érsek tartozott felelősséggel.

Serédi Jusztinián nevéhez kötődik a ma újra élő és aktív Karitász mozgalom megindítása, a Pápai Magyar Intézet felállítása. Szintén ő indította el a korszakban fontos, de a csak akkor létező Katolikus Nyári Egyetem működését, ahol az ország sorsa iránt felelősséget érző katolikus fiatalok olyan nagyságok előadásait hallgathatták, mint Bálint Sándor, Eckhart Ferenc vagy Szekfű Gyula. Egyházfőségének legnagyobb eredménye az Eucharisztikus Világkongresszus megrendezése volt Budapesten, 1938-ban, amelynek keretén belül hazánkra látogatott és nagyon pozitív benyomást szerzett országunkról a majdani pápa, Eugenio Pacelli bíboros. Serédi érsekké beiktatása óta szorgalmazta a nagyszabású rendezvény megszervezését, amit kezdetektől Szent István halálának 900. évfordulójára terveztek. Ezt az emlékévet az egész országban különleges megemlékezések és ünnepélyek kísérték.

Videó az Eucharisztikus Világkongresszusról

Serédi Jusztinián történelmi megítélésének mégis egyik legfontosabb pontja a Holokauszt és a nyilas uralom idején tett lépései és mulasztásai. Személyi titkára, a később boldoggá avatott Meszlényi Zoltán (az egyetlen, de még kiadatlan életrajzban) elismeri a prímás tevékenységében e kettőséget. A hercegprímás a felsőházi felszólalások mellett a Szent István Társulat gyűlésein talált módot arra, hogy az egész ország számára üzenjen. Beszédeiből végig kiolvasható a katolikus hit tanításához való ragaszkodás, és minden szélsőség – legyen az a háborús erőszak vagy a fajgyűlölet – elutasítása. Legismertebb ezek közül az 1942. december 13-i felszólalása. Az ember szabadsága címmel elmondott beszédében hangsúlyozta az Isten képére teremtett ember méltóságának tiszteletét, nyíltan elutasította fajelméletet, és már szót emelt a deportálások ellen. Beszédének nemzetközi visszhangja is lett. A ’43 márciusában elmondott beszéd pedig már kiváltotta a német követség tiltakozását, mert annyira egyértelműen utasította el a hercegprímás a hitleri rögeszméket.

Támogatta a lengyel menekültek segítését, a Szent Kereszt Egyesület létrejöttét és tevékenységét. Komoly szerepet játszott abban, hogy Horthy ’44 nyarán (miután a vidéki zsidóságot már deportálták) végül is leállítatta a zsidók Auschwitzba hurcolását. Sajnos a hercegprímás protestánsokkal szembeni bizalmatlansága miatt azonban nem került sor a keresztény felekezetek részéről egy közös kiállásra. Serédi a fajgyűlöletet elutasította, de az utókor a nézetei között felismerhet egyfajta általánosító zsidóellenességet, amely szintén gátolhatta az aktívabb fellépésben.

Boldog Meszlényi Zoltán kéziratban maradt Serédi-életrajzának minden sorából érződik, hogy a magyar egyház élén 1927 és 1945 között a hazája és egyháza sorsa iránt őszintén aggódó főpap állt. A közélet küzdelmeiben az ő eszköze nem a szervezkedés vagy a harcos kiállás, hanem a pontos jogi érvelés volt, mentalitása nem engedett többet. Ő volt például az egyetlen, aki a nyilasok hatalomátvételekor az Országtanácsban felszólalt annak alkotmányellenessége ellen. Szívbemarkoló végrendeletének olvasása, amelybe élete végén bejegyezte, hogy személyes birtokain magyar nyelvű tanítás folyjon. Tehát Magyarország megsemmisülésének a réme is szorongatta. Életrajzírója fájón emeli ki, hogy amiért a világegyház őszintén tisztelte Serédi Jusztiniánt, a széleskörű és precíz kánonjogi ismeret és jogászi elkötelezettség, azt hazájában alig mérhették fel. Nem sokkal azután, hogy a szovjetek végleg elfoglalták Esztergomot, 1945. március 27-én hunyt el.

Források:

Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945, Pannonica, 1999.

Gergely Jenő: A kereszténydemokrácia Magyarországon

Serédi Jusztinián hercegprímás feljegyzései 1941-1944, Zrínyi, 1990.

Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története II. kötet, Ecclesia, 1985.

Magyarország a XX. században II. kötet, Babits, 1997.

A wikipédia Serédi Jusztinián szócikke

A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium honlapján található Serédi életrajz

A monarchista blog írása Serédi 1944. október 27-i felszólalásáról

Erdő Péter: A 125 éve született Serédi Jusztinián életrajza Meszlényi Zoltán tollából

Rosdy Pál: A magyarság sorsáért érzett aggodalom vitte el

A katolikus hierarchia honlap Serédi oldala