Pörneczi József

Kemenessömjén, Vas vármegye, 1901. március 16. – Marcalgergelyi, Veszprém megye, 1956. szeptember 3.

A Demokrata Néppárt színeiben képviselő (1947-es választások), körzete: Zala vármegye

Az 1945. novemberi választásokon az FKGP színeiben indult, azonban nem került be a törvényhozásba.

Szülei, Pörneczi István és Balogh Mária haszonbérletből származó jövedelemből 500 kat. holdas saját tulajdonú földingatlant szereztek. Tizenkét testvére született. A szülők gyermekeiket katolikus szellemben nevelték, és anyagi lehetőségeik birtokában, tehetségüknek megfelelően iskoláztatták. 1930-ban Pápocon feleségül vette Simon Gizellát (1912-1975). Házasságukból négy fiúgyermek született: József (1931) állami gazdaságban dolgozott, István (1933-1998) tsz-elnök, András (1936-1996) gépészmérnök volt, László (1942) villamosmérnöknek tanult.

Az elemi iskola hat osztályát a Vas vármegyei Kenyeri községben végezte. 1919-ben a zalaegerszegi állami főgimnáziumban érettségizett, Mindszenty József volt a hittantanára. Érettségi után a keszthelyi gazdasági akadémiára iratkozott be, ahol olyan kiválóan tanult, hogy tanulmányai végén, 1924-ben oktatónak hívták meg az üzemtani tanszékre. Az ajánlatot azonban nem fogadta el. 1923-tól szülei pusztaválickai birtokát irányította. Vállalkozókedve és szakismerete mintagazdává tette, terményeit többször ismerték el szakmai kitüntetésekkel. Növénynemesítéssel foglalkozott és malmot, valamint szeszgyárat is üzemeltetett. 1929-ben Meskó Pál-díjat kapott.

Cikkei jelentek meg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Köztelek című lapjában, írt a Zalai Magyar Életbe, de publikált az ellenzéki újságokban, többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre Szabadság című lapjának munkatársa volt. Szívesen tartott előadásokat parasztfiataloknak, később arany- és ezüstkalászos tanfolyamok szervezett. A köztiszteletnek örvendő gazdát a kormánypárti erők is meg akarták nyerni, ezért az 1930-as évek legvégén a Magyar Élet Pártja kerületi társvezetője és a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezetének egyik alelnöke lett. Adományaival támogatta a katolikus egyházat, a pusztaszentlászlói templomnak orgonát, a pusztamagyaródinak pedig zászlót vásárolt. Az 1945-ös földreform 400 kat. holdnyi területet vett igénybe birtokából. Kezdetben a megmaradt 100 kat. holdon, majd a negyvenes évek végén, a kényszerű földfelajánlások után már csak 30 kat. holdon folytatott egyéni gazdálkodást.

1945. november 4-én, a nemzetgyűlési választásokon kisgazdapárti jelöltként nem került be a törvényhozásba. 1945-ben beválasztották az FKGP és a Magyar Parasztszövetség Zala megyei tisztikarába, amelyben 1946–1947 folyamán az elnöki posztot is betöltötte. 1946 novemberében pártja delegáltjaként kinevezték Zala vármegye termelési biztosává. Nem értett egyet az FKGP balratolódásával, ezért amikor 1947-ben Barankovics István bejelentette a Demokrata Néppárt megalakulását, kilépett a kisgazdapártból. Egyidejűleg képviselő-jelöltséget vállalt a DNP Zala megyei listáján. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon bekerült a törvényhozásba. 1948. július 7-én lemondott mandátumáról, mert a MÉP-ben és a Hivatásszervezetben betöltött funkciói miatt összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeztek ellene. Hiába vonult vissza teljesen a közélettől, az üldözéseket nem kerülhette el.

1950-ben internálták, s arra hivatkozva, hogy magatartása a közrend és a közbiztonság szempontjából káros, évekre elszakították családjától. Salgótarjánban, Tatabányán, illetve Dunaújvárosban, a nagy szocialista építkezéseken dolgoztatták. Az internálótáborok 1953. évi feloszlatása után hazatért, apósa birtokán gazdálkodott. Szaktudását elismerve, 1954-ben sikerült elhelyezkednie a Marcal-völgyi Állami Gazdaságban, itt dolgozott korán bekövetkezett haláláig.

Fő művei: Zalaegerszeg élettere (1941). Gazdasági fellendülésünk útja (1942)

Források:

Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16.–1949. április 12. Főszerkesztő: Marelyin Kiss József, Vida István.  Bp., 2005, 331.o.

Szabó Róbert –Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. A DNP országgyűlési képviselőcsoportja (első rész).  Egyházfórum XXIV. (X. új) évfolyam, 2009. 5–6 sz. 26–40.

Szabó Róbert –Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. Az úgynevezett „kádári konszolidáció”, üldöztetés, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés (ötödik rész). Egyházfórum XXV. (XI. új) évfolyam, 2010. 4–5. sz. 36–46.

Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja – Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám

Domány András: A többi néma csend – Mozgó Világ

Zalai Életrajzi Kislexikon

Csicskó Mária – Szabó Róbert: Kereszténydemokrata sorsok

Magyar Katolikus Lexikon

2013. július 8.