Nagy László

Veszprém, Veszprém vármegye, 1888. február 17. – Balatonlelle, 1969. november 5.

A Demokrata Néppárt színeiben képviselő (1947-es választások), körzete: Veszprém vármegye

Nagy Lajos tanító és Huber Petronella legfiatalabb gyermeke. Négy nővére és négy bátyja született. Katolikus vallású. Első felesége, Walper Mária fiatalon meghalt. 1943-ban a fővárosban újra megnősült, Regényi Paula (1896-1979) lett a házastársa, gyermeke nem született.

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A piarista gimnáziumban érettségizett, ezután egy évig jegyzőgyakornokként dolgozott, Szombathelyen közigazgatási tanfolyamot végzett. 1908-ban jegyzői oklevelet szerzett, majd Bakonyszentkirályon, később Szabadbattyánban segédjegyzőként dolgozott. Tanulmányait a fővárosban fejezte be, 1913. december 13-án a Királyi Magyar Tudományegyetemen államtudományi doktori címet szerzett.

1918-ban kinevezték Csősz község jegyzőjének. 1920-ban megválasztották Veszprém vármegye aljegyzőjévé, majd egy évvel később Veszprém város helyettes adóügyi tanácsosa, 1921. október 27-től városi főjegyző. Húszéves hivatalnoki tevékenysége alatt tevékeny részt vállalt a város közéletében; a helyi sportegyesület alelnöke, majd társelnöke s ellátta az irodalmi Petőfi Kör alelnöki tisztét is. 1941. február 8-ától Veszprém polgármestere, de a Sztójay–kormány idején, 1944. júniusban kényszernyugdíjba helyezték.

1945-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba s tagja lett a vármegyei nemzeti bizottságnak. 1947 nyarán csatlakozott a Demokrata Néppárthoz, s a párt Veszprém vármegyei választási listájáról bekerült a törvényhozásba. Képviselői megbízatása alatt egy alkalommal szólalt fel, sürgetve a községi önkormányzati választások megtartását. Mandátumának lejárta után minden gazdasági érdekeltségéről és funkciójáról lemondott, majd 1951-ben a közélettől teljesen visszavonulva feleségével Balatonlellére költözött. Veszprémben, az alsóvárosi temetőben van eltemetve.

Források:

Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16.–1949. április 12. Főszerkesztő: Marelyin Kiss József, Vida István.  Bp., 2005. 285.o.

Szabó Róbert –Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. A DNP országgyűlési képviselőcsoportja (első rész).  Egyházfórum XXIV. (X. új) évfolyam, 2009. 5–6 sz. 26–40.

Szabó Róbert –Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. Az úgynevezett „kádári konszolidáció”, üldöztetés, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés (ötödik rész). Egyházfórum XXV. (XI. új) évfolyam, 2010. 4–5. sz. 36–46.

Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja – Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám

Domány András: A többi néma csend – Mozgó Világ

Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon

Irodalom: SZIKLAY János: Dunántúli kultúrmunkások. Bp. 1941. – HOGYA György: A város szolgálatában. Veszprém, 1998.

Kép forrása: Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon

2013. június 19.