(1899 – 1968)
Frenyó Zoltán: Eszmék és tények professzora
Századunk magyar katolikus közéletében Mihelics Vid mindenekelőtt a katolikus társadalmi tanítás avatott képviselőjeként és a keresztény ember küldetése iránt elkötelezett írástudóként tűnik elénk. Ha tájékozódni kívánunk szerteágazó munkásságában, s megpróbáljuk leszűrni, mi az, ami érdeklődését végigkísérte és gondolatvilágának középpontjában állt, legtömörebben talán azt mondhatjuk: az ember érdekelte. Az ember foglalkoztatta, mégpedig az eleven és teljes ember, szellemi és testi mivoltában, különféle megnyilvánulásai, gazdasági, erkölcsi, jogi, társas viszonyai közepette. Szociológusként vizsgálta, katolikusként értelmezte, tanárként, újságíróként és politikusként igyekezett hatni körülményeire, boldogulására. Ezen keresztül, ennek értelmében válik Mihelics Vid roppant gazdag és sokszínű munkássága egységes egésszé.
Hitből fakadó hivatás
Élete utolsó két évtizedében a Vigilia hasábjain Mihelics Vid állandó rovatot írt, amelynek az „Eszmék és tények” címet adta. Az eszmék és tények nyomon követése és figyelmes elemzése azonban egész pályáját végigkísérte és betöltötte: Mihelics Vid eszmék és tények vonzásában élt modern magyar katolikus közíró volt. Örök eszmék igézetében és századunk igencsak változó magyar valóságában élt, gondolkodott és tevékenykedett, alakította környezetét, állandó számvetések közepette, az értékeket és a lehetőségeket kutatva szüntelen. Alapos képzettsége és sokoldalú tehetsége révén igen sokrétű tevékenységet fejtett ki, ennek során azonban mindig az a törekvés vezérelte, hogy a korszerű szellemi áramlatokat és a társadalmi-politikai élet változásait figyelemmel kísérje, s eközben a katolikus erkölcsi és társadalmi tanítás, valamint az adott társadalmi valóság közti lehetséges találkozási pontokat felmutassa. Tette ezt hitéből fakadó hivatásként, hallatlan munkabírással és tettrekészséggel, s azzal a keresztény derűvel és humanizmussal, amely küzdelmes életén keresztül mindvégig jellemezte egyéniségét.
Korszerű európai magyarság
Mihelics Vid majdnem egyidős volt századunkkal, így életében az eszmélkedés, a tájékozódás, az irányvétel, s munkásságának első szakasza a 20-as évekre esik. Az első világháború romjain felocsúdó Magyarország és a most kialakuló új Európa megannyi gonddal terhes kora volt ez, amely a kereszténység és magyarság, az európaiság, humanizmus és korszerűség fogalmainak újragondolásáért kiáltott. Mihelics Vid ebben az időszakban, ebben a szellemi légkörben folytatta széles körű és mélyreható tanulmányait. A ciszterciek egri főgimnáziumában érettségizett, utána egy évet töltött a rend Hittudományi és Tanárképző Főiskoláján. Ezután elvégezte a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karát (1922), majd Állam- és Jogtudományi Karát is (1928), közben ösztöndíjjal egy évre hallgatója lett a Párizsi Katolikus Egyetemnek. Páratlan társadalomtudományi képzettségre tett szert, behatóan megismerte a francia és a német szellemet, egyre gazdagította nyelvismeretét (latin, görög, francia, német, angol, olasz, portugál). Ami korának igénye volt, így saját eszmevilágának is belső jegyévé vált: egész pályáját végigkísérte a szellemi tájékozódás és tisztánlátás igénye, az eszmék, a „doktrínák” világos megfogalmazásának és értékelésének kívánalma s az elvi határkérdések feltárásának vágya. Ez a magatartás hatotta át egész közéleti, írói, szerkesztői, tanári és politikusi tevékenységét, s ezzel az elvszerű nyitottsággal vette szemügyre korának „eszméit és tényeit”.
A keresztény társadalombölcselet nem középutas kompromisszum
Mihelics Vid hangsúlyozta, hogy a szociális kérdés szükségképpen világnézeti kérdésekkel függ össze, s megoldását is csak ilyen alapon lehet megkísérelni. A szociális kérdés megoldása ugyanis olyan erőfeszítéseket követel, amelyek határozott társadalompolitikai és gazdaságpolitikai célokat igényelnek, ezek pedig végeredményben elválaszthatatlanok társadalombölcseleti nézeteinktől, egész világfelfogásunktól. Ebből a szempontból Mihelics Vid a társadalomszemlélet három fajtáját különbözteti meg egymástól, az egyén és a társadalmi közösség viszonya alapján. Az egyén korlátlan érvényesülését az individualizmus-liberalizmus, a közösség feltétlen elsőbbségét pedig a szocializmus hirdeti. A két szélsőség között a keresztény társadalomszemlélet az, amely helyes viszonyt teremt egyén és közösség között. A keresztény társadalombölcselet nem középutas kompromisszum, hanem önálló eszmerendszer, amely az előbbi irányzatok társadalmat atomizáló jellegével szemben a természetjog organikus-szolidarisztikus elvét hirdeti.
Ezeknek az eszméknek az alapján, a keresztényszocializmus, illetve a pápai szociális körlevelek, a Rerum novarum és a Quadragesimo anno szellemében alakított ki Mihelics Vid katolikus állásfoglalását a 30-as évek különböző társadalmi kérdéseivel kapcsolatban (munka, tulajdon, igazságosság, kultúra, béke stb.). A politika színterén a bolsevik és fasiszta kollektivizmus taszító szélsőségei láttán, valamint a liberális individualizmus és a parlamenti demokrácia korabeli elégtelenségei folytán megjelenik a hivatásrendi társadalom gondolata, amely a Quadragesimo anno enciklika szellemében igyekezett egy igazságosabb társadalmi berendezkedés kialakítását elősegíteni. Ennek a hivatásrendi eszmének Mihelics Vid is képviselője volt, mindaddig, amíg a történelmi fejlemények az elv felülvizsgálatára nem késztették..
Útja a Demokrata Néppárthoz
Cselekvő katolikus felfogása természetes módon vezette el Mihelics Videt a Demokrata Néppárthoz. Heves-Nógrád megyei és budapesti mandátumot szerezve, a pártnak 1947-49 között országgyűlési képviselője lett. Parlamenti felszólalásaiban, a párt vezetésében és sajtójában fontos szerepet vállalt a Demokrata Néppárt politikájának elvi megalapozásában, magatartásuk keresztény társadalomelméleti hátterének feltárásában. Felelős szerkesztője volt a Hazánk című lapnak, amelyben „Pártiskola” cím alatt elvi és gyakorlati kérdéseket sorra vevő állandó rovatot írt; egyúttal itt is felvette a harcot a pártot ért egyre gátlástalanabb támadásokkal (Dobi, Ortutay) szemben.
Ezeknek az éveknek az elmúltával Mihelics Vid a katolikus újságírás területére húzódott vissza. 1949-től haláláig belső munkatársa volt az Új Embernek és főmunkatársa, majd 1963-tól felelős szerkesztője a Vigiliának. Az ötvenes években minkét lapban természetesen főleg kulturális és vallási témákkal jelentkezett. A szerkesztőségben mindenki a Professzor Úrnak nevezte. Tudományos alkotókedvének gyümölcsei ugyanakkor „Jogfilozófia” és „Bevezetés a szociológiába” című művei, amelyeket addigi tanári-tudományos pályája nyomán, az 50-es évek elején vetett papírra és őrzött meg fiókja számára.
1956 – számvetés
1956 Mihelics Vid életében is jelentős esztendő volt. Tagja lett az újra megalakult Demokrata Néppárt vezetőségének, és újraindította a párt Hazánk című lapját. Magatartását jól jellemzik ekkor megjelent írásainak címei is: „A mi roppant felelősségünk” (Hazánk, nov. 4.), „Az igazi forradalom” (Új Ember, nov. 4.). 1957-ben vizsgálati fogságba került a Fő utcába, ahol két hónapig vallatták éjjel-nappal. Szabadlábra kerülése után visszatért az Új Emberhez és a Vigiliához.
A 60-as években, élete utolsó szakaszában Mihelics Vid tevékenysége tükrözte mindazokat a folyamatokat, amelyek a világegyházban, valamint a magyar politikában végbementek, illetve azokat az adottságokat, korlátokat és lehetőségeket, amelyekkel hosszú távon számolni kellett és lehetett. Mihelics Vid nem volt sem a merő kényszerűség, sem az eredményt nem hozó intranzigencia embere. Egyrészt sokszor kinyilvánított elvi és morális meggyőződése, kritikus szelleme s az igazság tisztelete távol tartotta attól, hogy eszmei közösséget vállaljon korának politikai-ideológiai rendszerével, s hogy az adott körülményeket változtathatatlannak tartva megbékéljen velük. Másrészt vallotta, hogy az, amit az élet megkövetel a vallás és a kultúra terén, nem az eredménytelenségre kárhoztatott hajthatatlanság és bezárkózás, hanem számvetés a keresztény ember evilági küldetésével.
E küldetés idehaza a közélet terén keskeny utat jelentett, s Mihelics Vid épp ennek az útnak itthoni követését és szélesítését tekintette hivatásának. A meglévő katolikus egyházi, vallási és szellemi élet kereteinek lehetőség szerinti fenntartására, megőrzésére gondolt, ennek érdekében alakította ki a maga helyén álláspontját és magatartását, amelyet az élet által megkövetelt értelmes kompromisszum keresése és a termékeny dialógus iránti készség és igény jellemzett. Közéleti tevékenységét a világról és a valóságról alkotott határozott keresztény filozófiai belátása irányította. Vallotta, hogy az egyháznak folytonosan testet kell öltenie minden kultúrában és korszakban, s hogy végeredményben – mint írta – „a valóság mindig értékkel és jelentéssel bír, és nem létezik teljességgel negatív valóság”. (Vigilia, 1967. 10.)
Kapcsolódó anyagok:
Mihelics Vid: A francia katholicizmus. I-II. (Katholikus Szemle. – 36. (1922) 9., p. 513-523; 36. (1922) 10., p. 577-588.)
Mihelics Vid: A katholikus szellem Olaszországban. I-II. (Katholikus Szemle. – 37. (1923) 7., p. 393-408.; 37. (1923) 8., p. 449-460.)
Mihelics Vid: A parlamentarizmus válsága és a demokrácia (Katholikus Szemle. – 44. (1930) 9., p. 734-747.)
Mihelics Vid: Keresztényszocializmus. – (Kincsestár, 123.)
Mihelics Vid: Katolikus magatartás a koreszmék sodrában (Katholikus Szemle. – 49. (1935) 5., p. 317-320.)
Mihelics Vid: A nemzetközi szociálpolitika legújabb eredményei (Katholikus Szemle. – 49. (1935) 8., p. 509-512.)
Mihelics Vid: Ínségmunka és szociálpolitika (Katholikus Szemle. – 50. (1936) 2., p. 127-129.)
Mihelics Vid: Családvédelem – megoldások és javaslatok (Katholikus Szemle. – 50. (1936) 8., p. 541-543.)
Mihelics Vid [szerk.]: Modern katolikus fejek (Budapest, Szent István Társulat, 1936., 246 p.)
Mihelics Vid: Az egyházak szociális tevékenysége (Katholikus Szemle. – 51. (1937) 2., p. 120-123.)
Mihelics Vid: Messner tanítása a keresztény társadalmi reformról (Katholikus Szemle. – 51. (1937) 4., p. 233-234.)
Mihelics Vid: Az emberi személy méltósága (Katholikus Szemle. – 51. (1937) 8., p. 485-487.)
Mihelics Vid: Egy katolikus jogállam (Katholikus Szemle. – 52. (1938) 2., p. 124-126.)
Mihelics Vid: XII. Pius és az Actio Catholica (Katholikus Szemle. – 54. (1940) 11., p. 385-387.)
Mihelics Vid: A pápai enciklikák és a szociális fejlődés (Szociális Szemle. – 1. (1939-1940) 2., p. 49-55.)
A Beveridge-terv [feldolg. és kísérőszöveggel ell. Mihelics Vid] (Budapest, Keresztes, 1942., 198 p.)
Mihelics Vid: Katolikus tanítás a tulajdonjogról. – (Új Ember Kiskönyvtára, 3.)
Frenyó Zoltán: Katolikus gondolkodó a forradalomban: Mihelics Vid 1956-ban (Új Magyarország. – 5. (1995) 265., p. 21.)
Frenyó Zoltán: A kereszténység jövője Mihelics Vid munkásságában (Távlatok. – 29-30. (1996) p. 459-469.)
Levelek Mihelics Vidhez [közread., bev. és jegyz. ell. Frenyó Zoltán] (Vigilia. – 64. (1999) 3., p. 225-231.)
