A Demokrata Néppárt tömegbázisát a katolikus reformtömegmozgalmak népfőiskoláiban szocializálódott, mobilis, az új eszmékre fogékony és a kor társadalmi, szociális és gazdasági kérdéseiben jól tájékozódott parasztfiatalok ezrei adták. Egyik-másik népfőiskolát végzett fiatal a Demokrata Néppárt politikai vezetésébe is bekerült, ami jelzi a kiválasztottaknak a tehetségét, de a modern kereszténydemokrata eszmék iránti fogékonyságát is. Ezek közé tartozott az idén márciusban, 99 éves korában a kanadai St. Catherines kórházában elhunyt Mézes Miklós.
A Mézes família neve évszázadok óta ismert Győr-Moson-Sopron vármegyében. A család három évszázada Zsira faluban gazdálkodott, a település szerves gazdasági kapcsolatban állt a trianoni határ megrajzolásakor Ausztriához került Locsmánddal és annak vonzáskörzetével. A határtelepülés szerepére kényszerített községben 1920 szeptemberében született Mézes Miklós korán megismerkedett a földművelés alapvető fortélyaival, hiszen apja középparaszti família leszármazottja volt, a falu tekintélyes bírójaként, a helyi gazdakör elnökeként a közélet iránti érdeklődést fiúgyermekeibe nevelte. A gazdálkodás mesterségének elsajátítására és folytatására Miklós fiát szemelte ki (az idősebb testvér a papi hívatást választotta), ezért fiatalabb fia a helyi elemi iskola elvégzése után két évig a szombathelyi mezőgazdasági szakiskola bejáró diákja volt, hazatérve az elméleti ismereteket kiegészítve gazdálkodó apja mellett a gyakorlatban szerzett tapasztalatokat.
Húszéves kora előtt érte az életét meghatározó esemény. Akkor a falujába érkezett friss diplomás tanító megismertette vele a Quadragesimo anno kezdetű pápai körlevélben megfogalmazott tanítások hatására kibontakozó Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete programjával. Másik élménye a népi írók műveinek megismerése volt a vasi megyeszékhelyen. Az olvasottak-hallottak mélyebb elsajátítására 1940 őszén meghívást kapott és fogadott el a KALOT érdi népfőiskolájának faluvezető-képző tanfolyamára. Az ott kapott ismeretek és a megszerzett tudásélmények hazatérésekor már az agrárifjúság szociális-anyagi felemelkedésének segítésére késztette. Társaival hosszú szervezőmunka eredményeként, széles körű megyei társadalmi összefogás eredményeként 1942-ben indították el egy megvásárolt ötholdas épülettömbben az egyházasfalui Széchényi Népfőiskolát. (A népfőiskola 1944. októberi működésének ideiglenes felfüggesztése után 1946-ban ismét megnyitotta kapuit s egyedüli intézményként működött egészen a KALOT s utódszervezeteinek 1949. februári teljes felszámolásáig.)
A népfőiskola munkájában nem tudott részt venni, mert huszonkettedik születésnapja előtt katonai behívót kapott. A kőszegi kiképzés hónapjai után Körmendre vezényelték egy távbeszélő-századrádiós tanfolyamra. 1944 nyarán frontszolgálatra vitték a Kárpátok előterébe, sebesüléséből felépülve újfent arcvonalba küldték. Számára csak leszerelésekor, 1945. júniusban ért véget a világháború.
Hazatérésekor egy teljesen más világ fogadta. Az 1945. márciusi földosztás a KALOT programjában szereplő földreformot „pótolta” s falujában is megjelentek a kommunista agitátorok. A változások hatására – a KALOT-ban szocializálódott társaihoz hasonlóan – kezdetben a Független Kisgazdapárt oldalán kezdett a megyei közéletben politizálni. Az 1945. novemberi nemzetgyűlési választásokon az FKgP Győr-Moson és Sopron vármegyei listáján szerepelt (a Demokrata Néppárt késve kapta meg az indulási engedélyt, ezért híveit a Kisgazdapárt támogatására szólította fel), de nem került be a törvényhozásba, ám tagja lett a Sopron vármegyei törvényhatósági bizottságnak. Gazdálkodása mellett továbbra is lelkesen szervezte a népfőiskolai programokat. A kommunista párt szalámi-taktikája eredményeként a kisgazda parlamenti többség lassan erodálódott. 1947 tavaszán Kovács Béla főtitkár elhurcolása adta meg a végső lökést számára, hogy a kényszerpályára szorított kisgazdapártot otthagyja s szervezetileg is a Barankovics István főtitkár vezette korszerű kereszténydemokrata politikát hirdető Demokrata Néppárthoz csatlakozzon.
A Demokrata Néppárt 1947. augusztusi győri zászlóbontása után a párt választási agitációjában, programjuk megismertetésében, a szervezésben meghatározó szerepet töltöttek be a KALOT-tagok. Mézes Miklós minden fellelhető járművet igénybe vett vagy gyalog ment el megyéjében hirdetni a Néppárt választási programját, mert felismerte, hogy a DNP sikere helyi szinten dől el. A párt kimagasló választási eredményei után, mint a kapuvári körzet képviselője került be a parlamentbe. Fiatal kora ellenére hamarosan frakciótársai megbecsülését is kivívta, ezért 1948. novemberben a Demokrata Néppárt parlamenti csoportja vitarendezőjének választották.[i]
A DNP parlamenti tevékenysége és küzdelme a kommunista párt egyre fokozódó, a teljes politikai hatalom megszerzésére irányuló tevékenységének időszakára esett. A vallásos világnézetűek elleni kampányok gerjesztése, az egyházak ellen központilag szervezett rágalmazó sajtókampányok, a vallásoktatás elleni fellépések, az iskolák államosítása, majd Mindszenty József hercegprímás letartóztatása légkörében a Demokrata Néppárt parlamenti munkáját számtalan módon akadályozták. Ezeket megtapasztalva is Mézes Miklós maradéktalanul igyekezett ellátni parlamenti feladatait. Elsősorban agrárügyekben szólalt fel, többször intézett kérdést a földművelésügyi miniszterhez.[ii] 1948. februárban pártja vezérszónoka volt a Vallás-és Közoktatási Minisztérium 1947-48. évi költségvetésének tárgyalásakor. Ekkor a hivatalos kultúrpolitika egyház-és vallásellenes előírásait sérelmezte. Elfogulatlan népművelők hiányára hívta fel a figyelmet, pártpolitikától mentes kulturális egyesületek, népfőiskolák létesítését sürgette.[iii]
Barankovics István külföldre menekülését követően, a párt „önfeloszlatását” követően több képviselőtársa szökését előkészítve 1949. február 22-én szülőfaluja közelében lépték át az osztrák-magyar határt. Három hónap múlva a menekülttáborból Villányi Miklós volt képviselőtársával Svájcba szökött, ahol menedékjogot kapott és állást vállalhatott egy svájci parasztgazdaságban, később gránitkőfejtőben, majd sörgyári kisegítőként, végül kertépítő munkásként dolgozott.
Mivel az alpesi országban biztos megélhetés megteremtésére nem volt lehetősége, 1951. májusban érkezett meg a befogadó Kanadába. Torontóból Niagara Falls-ba irányították, ahol eleinte festő-mázoló volt, majd gyári munkás, később nyomdai tevékenységbe kezdett. Másodmagával Egységes Magyarság címmel két esztendeig magyar nyelvű újságot és magyar nyelvű könyveket adott ki. 1964-ben pénzbefektetési tanácsadó munkakörbe került az Investors Group Incorporated cégnél, szorgalmas munkával és rengeteg tanulással (három éves képzési időszakot végezve a torontói egyetem pénzügyi tagozatán) különleges pénzügyi tervező végzettséget szerzett, cégénél megbecsült pénz- és adóügyi tanácsadóként vonult nyugdíjba.[iv]
Kényszerű külföldi élete első percétől aktív tagja volt a magyar politikai emigrációnak, csatlakozott a Magyar Nemzeti Bizottmányhoz. Még Európában alapító tagja lett a Magyar Mezőgazdasági Érdekvédelmi Szövetségnek. Kanadai lakóhelyén magyar egyházközséget szervezett; 1960-ban a Kanadai Magyarok Széchenyi Társaságának közép-kanadai társelnökének választották, bekerült a Kanadai Magyarok Szövetségének igazgatóságába és a szervezeten belül létrejött Rákóczi Szövetség vezetőségébe is. Niagara Falls-ban a helyi magyar lakosság közadakozásából emelt Árpád-házban évente megrendezett március 15-i és október 23-i ünnepségek szónoka volt.
De legerősebb szálakkal a kereszténydemokrácia külföldi szervezeteihez kötődött, ott volt a Közép-európai Keresztény Demokrata Unió 1953-as washingtoni első kongresszusán. Az 1956-os forradalom után újraszerveződött emigráns magyar politikai szervezet, a Magyar Bizottság kanadai képviselőjeként a kanadai politikai erők és a közvélemény hiteles tájékoztatását tekintette elsődleges feladatának a magyarországi politikai életről. A szervezet megszűnte után helyi és tartományi szinten tartotta ébren a magyar ügyek iránti kanadai érdeklődést.
Kereszténydemokrata emigráns társaival egyöntetűen üdvözölték 1989. márciusban a Kereszténydemokrata Néppárt megalakulását. Erkölcsi és anyagi segítséget adott a pártszervezés kezdeti nehézségeinek leküzdéséhez, meghívót kapott az 1989. szeptemberi I. országos választmányi ülésre. (Az elfogadott alapszabály kimondta, hogy a Demokrata Néppárt egykori országgyűlési képviselői az intéző bizottság tagjai lettek.) Az 1990. és az 1994. évi országgyűlési választások kampányidőszakában a szülőhelyén induló kereszténydemokrata jelöltet személyes megjelenésével, beszédeivel támogatta. Érdemeit Barankovics-emlékéremmel ismerték el. Második hazájában, a tengerentúlról mindvégig nagy figyelemmel követte a hazai eseményeket és a Kereszténydemokrata Néppárt tevékenységét.
Halálával eltávozott a korabeli szóhasználatban és publicisztikában a főtitkár neve után Barankovics-pártnak (is) hívott Demokrata Néppárt utolsó parlamenti képviselője. Személyében az 1947. augusztus 31-én megrendezett utolsó többpárti választáson mandátumot szerzett legidősebb honatyától is búcsúzunk.
[i] Kovács K. Zoltán: A Demokrata Néppárt küzdelme az Országgyűlésben és a közéletben 234. In Félbemaradt reformkor. Miért akadt el az ország keresztény humanista megújulása? (A Katolikus Szemlében megjelent tanulmányok gyűjteménye). Roma, Detti, 1990.
[ii] Az 1947. évi szeptember hó 16-ára összehívott Országgyűlés naplója. II. kötet (1948. február 4. 39. ülés) 618–621.
[iii] Az 1947. évi szeptember hó 16-ára összehívott Országgyűlés naplója. III. kötet (1948. február 24. 52. ülés) 660–663.
[iv] Mézes Miklós: A kalászba szökkenő vetés. Mézes Miklós visszaemlékezései. Budapest, Statiqum, 1991. 161–194.
