Keresztény értékválasztáson, ideológiai elkötelezettségen alapuló társadalomszemlélet, társadalomkritika, a belőle fakadó közéleti és politikaformáló tevékenység. A keresztény politika a keresztény szociokulturális bázisból táplálkozik, inspirációit az egyház társadalmi tanításaiból meríti. Fő feladatát a közjó és a társadalmi igazságosság szolgálatában látja, de nem utolsó sorban felvállalja a keresztény világnézetet hordozók politikai érdekvédelmét is. Más érdek- és politikai pragmatizmus orientált politikai irányzatoktól a politika morális felfogása különbözteti meg, amiből következik, hogy a keresztény politikában az értékalapú motivációknak meghatározó szerepük van. A keresztény politika alapértékei az egyház társadalmi tanításaiból származnak. Ezek közé tartozik például az emberközpontúság, az emberi méltóság védelme, a közösség-központúság, a személy-elv, a szegények, elesettek perspektívájából megfogalmazott szolidaritás, a felebaráti szeretet, a cselekvő részvét, a szubszidiaritás, a közjó szolgálata.
Maga a vallás a napi politikai küzdelmek felett áll, de a keresztény közélet szereplői szerint a kereszténységnek politikai hivatása is van. Az egyház társadalmi tanításából következő értékek a másik ember felé fordulást inspirálják, politikai aktivitást feltételeznek, a keresztény cselekvés kultúráját, a mások szolgálata iránti elköteleződést alapozzák meg.
A keresztény politika a közjó szolgálata. Mint ahogyan azt már II. János Pál pápa is megfogalmazta, a közjó érvényesítése érdekében folyamatosan újra kell gondolni a társadalmi rendet, reflektálni kell a kor viszonyaira. Mivel a politika nem pusztán hatalomgyakorlási technika, hanem a közjó alakításában való részvétel is, úgy a politikai közösség különböző szereplői – kormányok, pártok, civilek, értelmiségiek, de maga az egyház is – folytathat és folytat is keresztény politikát.
A Hittani Kongregáció 2003-ban állást foglalt a keresztények politikai életben történő részvételével és magatartásával kapcsolatban. A dokumentum – hivatkozva a II. vatikáni zsinatra – a keresztény hívők kötelességeként kezelte a „világ keresztény szellemű átformálása” és a közjó érdekében a politikai életben való részvételt és a más állampolgárokkal való együttműködést. A Hittani Kongregáció szerint: „nem az Egyház feladata a politikai megoldások előterjesztése – még kevésbé egyetlen megoldást javasolni egyedüli elfogadhatóként – olyan világi kérdésekben, amelyeket Isten minden egyes ember szabad és felelős döntésére bízott. Azonban az Egyház joga és kötelessége erkölcsi megfontolásokat nyújtani a felmerülő kérdésekről, amikor a hitbeli és erkölcsi törvények megkövetelik ezt.”
Johann Baptist Metz német katolikus teológust tekintik a politikai teológia atyjának, aki „Az új politikai teológia alapkérdései” (1997) című művében az egyház politikai hivatásával kapcsolatban fejtette ki nézeteit, vázolva a politika teológiai igazolásának kereteit. Úgy vélte – hogy amennyiben az egyház szembe kíván nézni a felvilágosodás következményeivel – a vallást a magánszférából vissza kell helyeznie a nyilvánosságba, kritikai ellennyilvánosságot kell teremtenie a racionalizmussal szemben, a világ felé forduló teológiát kell művelnie, reflektálnia kell a jelenkor kérdéseire, összekapcsolva a vallás kérdéseit a társadalmi cselekvéssel. Ezáltal válhat a kereszténység a modernitás „kritikai lelkiismeretévé”. (Johann Baptist Metz: Az új politikai teológia alapkérdései, 60)
Külön területét jelenti a katolikus közéleti-politikai politikai szerepvállalásnak a karitász, azaz a katolikus egyház szervezett jótékonysága, s az ennek szolgálatában álló szervezetek és egyesületek ténykedése, amelynek kezdeti megnyilvánulásait az őskeresztény egyházközösségek elesetteket támogató tevékenysége jelentette. A történelem folyamán az egyház szegénygondozó tevékenysége változatos formában valósult meg, több szerzetesrend fő feladatának a rászorulók megsegítését tekintette, de az újkortól például tanoncotthonokat, gyermekjóléti- és nevelő intézményeket, hadigondozó és a hadbavonultakat, valamint családtagjaikat segélyező szervezeteket is működtettek az egyházak. Magyarországon a szervezett karitász kialakításának szükségességét először Prohászka Ottokár vetette fel. A magyar katolikus egyház 1928-ban alapító tagja volt a Caritas Catholica nemzetközi karitász szervezetnek, 1926-ban születik meg a szegénygondozó nővérek rendje, 1931-ben a Szent Erzsébet Karitász Központ, s az év végére országosan is megszerveződik a karitász tevékenység. A kommunizmus évei után újjászervezett Katolikus Karitász (Caritas Hungarica) egyházi jogi személyiségű humanitárius szervezet, amelyet 1991-ben jegyeztek be hivatalosan. 1996-ban 590 plébániai karitász csoportban már 6141 önkéntes munkatárs tevékenykedett szerte az országban. 2018-ban 16 egyházmegyei központtal, 18 szociális intézménnyel, 800 plébániai Karitászcsoporttal, több mint 300 főállású munkatárssal, 10000 önkéntessel működött a hálózat. A „hit védelme és a szegények szolgálata” jegyében szintén több ezer önkéntes közreműködésével tevékenykedik a magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely az egyik első civil szervezetként, 1989. február 4-én Kozma Imre atya vezetésével alakult meg.
A hívők közéleti szerepvállalásához az 1891-es Rerum novarum adott komoly lökést. Nyomában keresztényszocialista mozgalmak, szervezetek, szakszervezetek sokasága jelent meg. Az 1931-es Quadragesimo anno a hivatásrendi mozgalmak sokaságát indította el az európai kontinensen és nálunk is. Magyarországon ezek közül a legjelentősebb az EMSZO, a KIE és a KALOT voltak. A keresztény és demokrata társadalmi mozgalmaknak is megvannak a maguk civil szervezetei, öntevékeny csoportjai. Napjainkban a keresztény politika jellegzetes aktorai Magyarországon is a keresztény civilek. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az ország legnagyobb keresztény világnézetű civil szervezete. A szervezet alapszabálya szerint célja az evangelizáció, közéleti szerepvállalás, a keresztény gyökerek ápolása és közhasznú tevékenységek felvállalása. A katolikus közösségi hálózat egyik csomópontja, koordinálója a HÁLÓ. A szervezet önmeghatározása szerint „katolikus indíttatású keresztény mozgalom, mely nyitott minden jóakaratú ember felé. Küldetése, hogy evangéliumi gyökereket korszerűen, a mai világban megjelenítse. A Háló a keresztény társadalmi tanítás közösségi arca.” A katolikus közéleti és civil paletta szereplői például az Ars Sacra, amely a művészet eszközeivel kívánja segíteni Európát, hogy visszataláljon gyökereihez, a zsidó-keresztény értékekhez. A Katolikus Társadalmi Napok (a „KATTÁRS”) szervezői a közjóval kapcsolatos alapelveket propagálják, nyilvánosságot biztosítanak a keresztényeknek a rászorulókért (betegekért, idősekért, gyerekekért, fogyatékosokért) végzett társadalmi munkájának. A 72 Tanítvány Mozgalom célja, hogy a világba kilépve vigyék el a keresztény civilek a kereszténység válaszait, üzenetét.
A keresztény politika egyik válfaja a pártpolitika. A 19. században az egyháznak a politikai életben való részvétele alapvetően a szekularizáció térnyerésére, az állam-egyház szétválasztására adott válaszként vált szükségessé. Az első keresztényszociális programú párt, a Centrum Párt Németországban Ketteler püspök kezdeményezésére alakult meg 1871-ben. Olaszországban 1875-ben jött létre az Opera dei Congressi mozgalom, amely később a kereszténydemokrácia bázisává vált. Ausztriában a kereszténység és a szociális eszmék összekapcsolása Carl von Vogelsang munkásságában történt meg és 1877-re jutott el a Karl Lueger vezette Keresztényszocialista Párt megalakulásához. Magyarországon Prohászka Ottokár kezdeményezésére alakult meg a Katolikus Néppárt, mint az egyházat a parlamentarizmus viszonyai között pártpolitikai eszközökkel védelmezni kívánó szervezet. A keresztényszocializmus kiemelkedő hazai képviselője volt Giesswein Sándor, aki politikai munkásságában már a XIX-XX. század fordulóján következetesen képviselte a demokratikus szabadságjogok védelmét, támogatta a választójog reformját, a munkásság szervezkedési szabadságát. Felfogásában a politikai rendszer demokratizálása a közjó érvényesülésének előfeltétele volt. A két világháború közötti Európában formálódtak és a második világháború után váltak releváns politikai szereplővé a kereszténydemokrata pártok. A kereszténydemokrata pártok – bár társadalomelméleti alapjaik az egyház társadalmi tanításából származnak – nem kötődtek szorosan az egyházhoz, magukat a politika laikus/világi szereplőikként határozták meg. Fontos különbség továbbá, hogy a katolikus pártpolitika korábbi szereplőihez képest politikájukat a demokratikus társadalmi berendezkedéshez kötötték. A második világháború után Nyugat Európában számos alkalommal foglaltak el kormányzati pozíciókat, míg nálunk a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt politikai szerepvállalása csak egy rövid időre volt lehetséges. A rendszerváltáskor megalakuló Kereszténydemokrata Néppárt politikai identitását a a Barankovics-féle Demokrata Néppárttól származtatja.
Napjaink kereszténydemokrata pártjai nem egyenlő mértékben kötődnek az egyház társadalmi tanításához, hitbéli alapelveihez. A német CDU például kevésbé, a magyar KDNP szorosabban követi a katolikus politika korábbi tradícióit. A keresztény politika tipikus témái a XXI. század elején az egyházakhoz való viszony, a keresztény Európa és a bevándorlás kérdése, a melegházasság ügye, az abortuszvita (pro life mozgalmak), a családpolitika, a társadalmi igazságosság kérdései, a teremtett világ védelme.
Források:
Magyar politikai enciklopédia. Mathias Corvinus Collégium- Tihanyi Alapítvány. 2019.
A Hittani kongregáció állásfoglalása a politikával kapcsolatban. (2003) Katolikus Lexikon.
Johann Baptist Metz: Az új politikai teológia alapkérdései. L’Harmattan,
Budapest, 2004, (1997)
Wappler Ádám: Politika az új evangelizáció fényében. Vigilia. 2017.01.5. 186-194.
A katolikus karitász története.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Története.
72 Tanítvány Mozgalom https://72tanitvany.hu/
Hittani Kongregáció: Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben, in: (2003. január 16) <http://www.katolikus.hu/roma/katpol2003.html
