II. János Pál pápa első magyarországi látogatása

1998. augusztus 20-án Budapesten a Szent István bazilika előtti téren tartott szentmise végén Paskai László bíboros, esztergomi érsek bejelentette, hogy a Magyar Népköztársasággal egyetértésben meghívta Magyarországra II. János Pál pápát. Ez különösen azért volt jelentős, mivel Lengyelországon kívül a Keleti Blokkban ekkor még nem járt a pápa.[1] A gazdaságilag roskadozó, erkölcsileg is megroppant magyar rendszernek pedig szándékában állhatott nemzetközi tekintélyének növelése. Jele volt továbbá a légkör enyhülésének, s egyben a változások irányát is mutatta. A pápa 1988. november 14-én elfogadta a meghívást, de ekkor még pontos dátumot nem jelölt meg, hogy mikor érkezik.[2] Három évvel később, 1991. augusztus 16-án egy demokratikus, szabad országba látogatott el, ahol lelkiismereti- és vallásszabadság volt, szabadon működhettek a szerzetesrendek, újjáalakulhattak az egyházi szervezetek, egyesületek és vallásos világnézetet hirdető pártok, sőt, már az egyházi ingatlanok visszaadásáról is határozat született.[3] Jelen cikkemben a harminc éves évforduló alkalmából a pápalátogatás előkészítését, főbb eseményeit és üzenetét tekintem át.

A pápalátogatás előzményei, előkészítése

A rendszerváltás előtt már ott volt a levegőben a változás szele: 1988-ban lehetőség nyílt a Szent Jobb országjárására és augusztus 20-án, Szent István halálának 950. évfordulóján a Szent István bazilika előtti nagyszabású ünnepi szentmisére is. A magyar hívek és a magyar katolikus püspöki kar II. János Pál pápa június 24-ei, az osztrák Trausdorfban (Darázsfalván) tartott szentmiséjén történő részvétele útjába sem gördítettek akadályt. Közel ötvenezren éltek is a lehetőséggel.[4] A Magyar Távirati Iroda bizalmas hírei között, egypár nappal ezt követően, június 28-án szerepel egy olyan, mely arra utal, hogy Francesco Colasuonno a keleti kapcsolatokkal foglalkozó különleges megbízatású nuncius Budapesten többek között a pápalátogatás lehetőségéről is tárgyalt magyar kormánytisztviselőkkel és egyházi vezetőkkel.[5] A meghívást az MSZMP Politikai Bizottsága augusztus 9-én engedélyezte és egyben felkérték a minisztertanács elnökét, hogy erről tájékoztassa Paskai László bíborost. A látogatást ekkor még 1989-re tervezték.[6] Ilyen előzményeket követően jelentette be augusztus 20-án Paskai László a meghívást. A pápa dátum megjelölése nélkül elfogadta azt.[7]

A látogatást kellőképpen elő kellett készíteni, így a magyar katolikus püspöki kar ebből a célból 1989. december 13-án tartott ülésén öttagú püspöki bizottságot nevezett ki. Az egri érsek a lelki előkészítésnek és a szertartásoknak volt a felelőse, a szeged-csanádi püspök a rendező világi munkatársakat fogta össze, a hajdúdorogi megyéspüspök pedig a programot tervezte meg és szervezte a látogatást.[8] A bizottság 1990 szeptemberében a szombathelyi és a pécsi megyéspüspökökkel, valamint a püspöki kar titkárával bővült.[9] 1990 végén felállították az MKPK Pápalátogatást Előkészítő Országos Irodáját is, amely felmérte a jelentkezők számát, fogadta az ötleteket, felajánlásokat és ezen keresztül lehetett a látogatással kapcsolatos tárgyakat (imakönyv, képeslap, plakát, stb.) megrendelni.[10] A kormány részéről a szervezés munkálatait Nemzeti Előkészítő Bizottság koordinálta.

A pápalátogatás fő céljául a hitélet megerősítését jelölték meg, illetőleg az egyházi élet élénkítését, elmélyítését, az egyházi intézmények és szervezetek működésének és hatékonyságának javítását, továbbá az ökumenizmus szellemében a keresztény felekezetekkel a kapcsolat erősítését. Jelmondatul az „Életünk Krisztus”-t választották, hiszen a társadalomnak az új helyzetben erkölcsi iránymutatást a hit adhatott. A kiválasztásnál szempont volt az is, hogy minden keresztény felekezet magáénak érezhesse, valamint, hogy ne lehessen politikai célokra felhasználni.[11]

A pápa Magyarországon 1991-ben

A látogatás helyszíneinek kiválasztásánál elsődleges szempont az volt, hogy a környező országokból érkező különböző nemzetiségű hívekkel is találkozhasson a pápa. Minden napra jutott egy olyan ünnepélyes alkalom, ahol tömegeknek misézett, amely mellett az ország vezetőivel, a katolikus püspökökkel és más felekezetek vezetőivel is találkozott, illetve egy-egy kiemelt jelentőségű társadalmi csoportot szólított meg.[12]

1991. augusztus 16-án érkezett meg a ferihegyi reptérre, ahol a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, a diplomáciai testület tagjai és a katolikus püspöki kar várták. A pápa miután tisztelete jeléül megcsókolta hazánk földjét, üdvözlő beszédében hangsúlyozta: kizárólag a vallásos életfelfogás lehet hatékony elindítója Magyarország újjászületésének. Első útja Esztergomba vezetett, ahol az 1990-ben újratemetett Mindszenty József sírjánál imádkozott és szentmise keretében kiemelten a szerzetesekkel és papokkal találkozott. Szent Gellért, Szent Adalbert példáján keresztül bátorította őket a múlt terhe és a jelen nehézségei ellenére az evangelizációra. A szentmisét követően hajón utazott tovább Budapestre, ahol a Parlamentben a köztársasági elnökkel, majd a miniszterelnökkel beszélgetett, és megáldotta a Kossuth téren egybegyűlt tömeget.[13]

A következő nap, augusztus 17-én a Pécshez közeli pogányi reptéren mutatott be szentmisét, ahová szlovén, horvát és német anyanyelvű hívek is érkeztek. Beszédének kulcsgondolata a szomszédos népekkel testvéri együttműködés, béke, harmonikus együttélés, a vezetők részéről a népek és egyének jogainak tiszteletben tartása voltak.[14] Háttérben Közép-Kelet-Európa akkori helyzete állt: a szovjet típusú rendszerek megdőltek, helyükbe több helyen nacionalista erők léptek, melyektől nem volt idegen a kisebbségi jogok elnyomása és az etnikai feszültségek.[15]

Aznap délután a pápa a MTA-n a tudomány és művészet képviselőivel találkozott, akik elsődleges feladatául azt jelölte meg, hogy: „az újonnan megszerzett szabadság keretében az új társadalmat az olyan emberi erények alapjaira építsék, mint a becsületesség, az igazságosság, a kölcsönös tisztelet, a szolidaritás, az egyetértő együttműködés.”[16] Kérte őket, hogy működjenek együtt az Egyházzal az ifjúság megfelelő nevelésében. Így a keresztény hit és az emberi szellem között termékeny találkozás jön létre.[17] Hivatalos programja folytatásaként este a pápa a diplomáciai testület tagjaival vacsorázott a nunciatúrán. Nekik egy a közép-európai országokkal kiegészült, szabad, egymás kölcsönös tiszteletén alapuló Európát körvonalazott, amelyben kölcsönösen elismerik a különbségeket, felülemelkednek az ellentéteken és elfogadják „az egyazon örökségből származó alapvető értékeket”. A nemzetek közti szolidaritás és igazságosság igényét hangsúlyozta, ahol szabadon lehet utazni országok között, méltányos és egyenrangúságon alapuló gazdasági együttműködést folytatnak és kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátják a technika és tudomány eredményeit. A kisebbségi jogokat a kormányok tiszteletben tartják és a kisebbségben élők is elfogadják az adott ország alkotmányát.[18]

A pápa következő napi, augusztus 18-ai programján a görögkatolikusokkal, a protestánsokkal és az izraelita hitközséggel találkozott. Máriapócson a magyar, rutén, ukrán, szlovák és román hívek anyanyelvi köszöntésében a toleranciát, az etnikai kisebbségekkel, ill. más felekezetekkel a békés együttélést hangsúlyozta. A pápa másik fontos üzenete az volt, hogy a családi élet „az emberiség egyik legértékesebb java”, melyben a szent család példája kell, hogy vezessen. A házasság sírig tartó voltát és az abortusz helytelenségét is hirdette.[19]

Ebédjét Nyíregyházán, a püspöki palotában fogyasztotta el, majd délután Debrecenbe látogatott, ahol a testvéregyházak képviselőivel mondott ökumenikus imádságot a nagytemplomban. Itt megmutatta, hogy élen jár a II. Vatikáni Zsinat által szorgalmazott egység megvalósításában: a programtól eltérően maga helyezte el a hitükért gályarabságra hurcolt magyar protestáns lelkészek emlékoszlopánál a koszorút. A magyar izraelita hitközséggel pedig este találkozott a nunciatúrán: Kardos Péter főrabbi köszöntötte. A pápa válaszában utalt arra, hogy az antiszemitizmus veszélye ma is élő, így „az emberek lelkiismeretét arra kell nevelni, hogy az antiszemitizmust és a rasszizmus minden formáját úgy tekintsék, mint Isten és az emberiség elleni bűnt.”[20]

Augusztus 19-ei programjában a szombathelyi látogatás és a fiatalsággal való találkozás szerepeltek. Beszédében Szent Márton példájára mutatott rá és rajta keresztül a rászorulók segítésének szükségességére. A pápa szociális tanítása köszön vissza a sorok között: „Az Isten iránti szeretetnek a mások iránti őszinte és állandó figyelemben, az ingyenes szolgálat tetteiben és széleskörű társadalmi szolidaritásban kell megvalósulnia. […] Olyan társadalom felépítése felé kell haladni, amelyben mindenki lehetőséget kap arra, hogy emberhez méltóan élhessen, és megfelelő módon elláthassa önmagát és családját.”[21]

Délután a kispapokkal és szerzetesnövendékekkel találkozott a budapesti Mátyás-templomban, buzdítva őket a fáradhatatlan munkára és hangsúlyozva, hogy az ő missziós lelkületükre van szükség, mikor Közép- és Kelet-Európában „a nép kiábrándult a tegnap még uralkodó ideológiából, s most azt kérdezi, végső soron mi is a létezés értelme…”.[22] A pápa az egyháziak mellett a világi fiatalsággal is találkozott aznap este, a Népstadionban, ahol Szent Margit életáldozatát bemutató tánc-misztériumjátékkal fogadták. Nekik a fő üzenete az volt, hogy fedezzétek fel magyar és keresztény gyökereiteket, kerüljék az idősebbek által elkövetett hibákat és legyenek az evangelizálás apostolai.[23]

Látogatása utolsó napján, augusztus 20-án reggel a pápa szintén egy kiemelt csoporttal, az öregekkel és betegekkel találkozott, a Szent István Bazilikában. A nekik elmondottak lényegét a következőkben ragadhatjuk meg: „Mindazok, akik Isten akaratát elfogadva vállalják a szenvedést, hasznosak felebarátaik számára. Ha akadályozottak is munkájukban, ha a magány elszigeteltségében élnek is, a lélek fényét sugározzák szét maguk körül, amelyből mások erőt meríthetnek.”[24] Innen a Hősök terére indult, ahol a Szent István napi misét pontifikálta. A hívek elé példaként Szent Istvánt állította, „aki felismerte, hogy a kereszténység felvétele az igazi útja a túlélésnek és annak, hogy a különféle törzsekből egy nemzetet alkosson. A valódi emberi kultúra számára ugyanis csak a keresztény értékek tudnak szilárd alapot teremteni.”[25] A mise végén az áldás előtt a Szovjetunióban történt előző napi államcsínyre reflektált: azért imádkozott, hogy kerüljék el az újabb tragédiákat, és az elmúlt évek erőfeszítései, hogy a társadalom visszakaphassa szavát és méltóságát, ne kerüljenek veszélybe.[26]

Végül látogatása utolsó hivatalos pontjaként, a pápa az Úri utcai prímási palotában a magyar katolikus püspöki karral találkozott, akiknek iránymutatást adott, és körvonalazta a jövő feladatait. Úgy vélte, hogy a magyar társadalom problémáit alaposan meg kell ismerni. Ehhez közös lelkipásztori terv kidolgozása és a Püspökkari Titkárság hatékony működtetése szükséges, valamint a földrész püspökeivel szoros kapcsolatot kell ápolni tapasztalatszerzés céljából. Az együttműködés mind a püspökökkel, mind a szerzetesekkel mind pedig a világi hívekkel fontos. A magyar katolikus egyház feladataként azt a célt tűzte ki, hogy missziós egyház legyen a szekularizálódó világban.[27]

A pápa augusztus 20-án tért vissza a Vatikánba. Rövid búcsúbeszédében még arra kérte a hallgatóságot: „az állam és az egyház egyesítse erőit a közjó szolgálatában, hogy megvédje és előmozdítsa az emberi jogokat és az alapvető értékeket, amelyek nélkül egyetlen társadalom sem élhet.”[28] Látogatása bátorítás, iránymutatás volt egy Európa keresztény gyökereiből táplálkozó, az alapvető erkölcsi normák talaján álló társadalom építéséhez.

[1] Vö. MTI, 1988. augusztus 29-ei bizalmas hír: https://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1

[2] Szántó Konrád OFM: A kommunizmusnak sem sikerült. A magyar katolikus egyház története 1945–1991. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 1992. 105–106. old.

[3] Bővebben lásd: Tóth Krisztina: Az egyházak és a rendszerváltás. In: Kiss Mária Rita (szerk.): Múltunk jelene. Válogatás a Barankovics István Alapítvány honlapján 2013 és 2020 között megjelent írásokból. Barankovics István Alapítvány, Budapest, 2020. 183–186. old.

[4] Németh László Imre: II. János Pál pápa meghívásának rövid története 1988‒1991. In: Magyar Sion 2020/2. 295. old.; Szántó Konrád: Várjuk a Szentatyát. Vigilia Kiadó, Budapest, 1990. 129. old.

[5] MTI, 1988. június 28-ai bizalmas hír. https://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx

[6] MNL OL, MSZMP Központi Szerveinek Jegyzőkönyvei, Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1988. augusztus 9-én megtartott üléséről. Elérhető: https://adatbazisokonline.hu/pdfview2?file=static/documents/mszmp_mdp/HU_MNL_OL_M-KS_288_05_10320.pdf#search=&page=43

[7] Németh László Imre: II. János Pál pápa meghívásának rövid története 1988‒1991. I.m. 297. old. illetve: Szántó Konrád: A kommunizmusnak sem sikerült. I.m. 105–106. old.

[8] Meszleny László: Pápára várva. Sajtótájékoztató a pápa magyarországi látogatásáról. In: Igen 1990/11. 2. old.

[9] A püspöki kar szeptemberi ülése. In: Új Ember 1990/39. 1. old.

[10] Pápalátogatás. In: Igen 1991/9. 20. old.

[11] Meszleny László: Pápára várva. I.m. 2. old.

[12] Diós István (szerk.): II. János Pál megnyilatkozásai III. Pápai dokumentumok 1978-2005. Szent István Társulat, Budapest, 2005. 28–114. old.; Németh László Imre: II. János Pál pápa meghívásának rövid története 1988‒1991. I.m. 300. old.; Meszleny László: Pápára várva. I.m. 3. old. A pápa beszédeinek elemzésekor alapvetően a kiadott forrásokat használtam, de a következő lábjegyzetekben utalok rá, ahol az információk kiemelésében vagy megfogalmazásban Szántó Konrádot vagy az Új Ember vonatkozó cikkeit követem.

[13] Szántó Konrád: A kommunizmusnak sem sikerült. I.m. 111–112., 113–114. old.; II. János Pál megnyilatkozásai III. I.m. 28–39. old.; Magyar földön a Szentatya. In: Új Ember 1991/34. 1. old.; Demonstráció helyett tanúságtétel. In: Uo. 2. old.; Látogatás a Parlamentben. In: Uo. 2. old.

[14] Bővebben lásd: II. János Pál megnyilatkozásai III. I.m. 40–44. old.

[15] Zsembery Ágoston: Mi lesz veled, Közép-Európa? In: Pro Minoritate 1991/4–5. 29–31. old.

[16] II. János Pál megnyilatkozásai III. I.m. 50.old.

[17] Uo. 45–51. old.

[18] Uo. 52–55. old.

[19] Uo. 56–62., 63–64. old. Lásd még: Szántó Konrád: A kommunizmusnak sem sikerült. I.m. 115. old.; A kereszténység országhatárok fölött áll. In: Új Ember 1991/34. 4. old.

[20] II. János Pál megnyilatkozásai III. I.m. 65–75. old. (az idézet forrása: 75. old.), Szántó Konrád: A kommunizmusnak sem sikerült. I.m. 122. old., Testvéri párbeszédben. In: Új Ember 1991/34. 10. old.

[21] II. János Pál megnyilatkozásai III. I.m. 76–82. old. A fenti idézetek forrása: 79. és 80. old.

[22] Uo. 83–88. old. Idézet: 86. old.

[23] Uo. 89–94. old.; Legyetek tiszták, hősök, szentek. In: Új Ember 1991/34. 8. old.

[24] II. János Pál megnyilatkozásai III. I.m. 95–99. old. Idézet: 97. old., Szántó Konrád: A kommunizmusnak sem sikerült. I.m. 119. old.

[25] II. János Pál megnyilatkozásai III. I.m. 100–105. old. Idézet: 103. old.

[26] Uo. 105. old.

[27] II. János Pál megnyilatkozásai III. I.m. 106–112. old., Szántó Konrád: A kommunizmusnak sem sikerült. I.m. 113. old.; „Legyetek missziós egyház!” In: Új Ember 1991/34. 7. old.

[28] II. János Pál megnyilatkozásai III. I.m. 114. old.

2021. augusztus 12.