1931. május 27-én született Pécsett, egy ötgyermekes mozdonyvezető fiából lett ügyvéd leszármazottjaként. Miután apja egy keretlegények elleni 1945. évi perben védőként szerepelt, kizárták az Ügyvédi Kamarából, majd népbírósági ítélettel börtönbe került. Az elemi iskolát Pécsett végezte, majd a Jézustársasági Pécsi Pius Főgimnáziumban folytatta tanulmányait, az egyházi nevelés hatására diákként cserkész és Mária- kongreganista is volt. 1945-ben a Független Kisgazdapárt választási irodájának volt a kerékpáros küldönce, 1947-ben az országgyűlési választások idején pedig a Demokrata Néppárt helyi kampányát segítette plakátragasztóként, jelszófestőként. 1948-ban tüntetéseket szervezett az egyházi iskolák államosítása ellen, egyik szervezője és résztvevője volt a Mindszenty József esztergomi érsek melletti nagy diáktüntetésnek. Megtorlásként az érettségije előtt (1949) az ország összes középiskolájából kizárták, csak 1964-ben érettségizhetett a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. Kizárása után, mint munkakerülőt internálták, a komlói szénbányákhoz vitték – csillés volt -, majd a Komlói Bányavidéki Építési Nemzeti Vállalatnál előbb bérelszámoló, később osztályvezető-helyettes lett. Elbocsátása után erdőirtó az árpádtetői erdőgazdaságban, illetve krumplizsákoló a pécsi Mezőkernél. 1951-1954 között katonai behívóval munkaszolgálatos katonaként dunántúli repülőtereket betonozott. Miután társaival fölszólalt a tisztek brutalitása ellen, zsoldot és nyílt sajtót követelt, ő is az alakulat külön büntetőrészlegéhez, az uzsabányi kőbányába került. Leszerelése után a Téglaipari Egyesülés Vállalat alkalmazottja lett, majd 1956 tavaszától a Cementipari Vállalat komlói üzemében irodavezető volt, a forradalom idején kapcsolatot keresett a Demokrata Néppárttal, emellett beválasztották az üzem munkástanácsába, amiért 1959-ig több esetben biztonsági őrizet alá helyezték. (Akkor költözött Budapestre, ahol nem volt állandó bejelentett lakása, a pécsiből kijelentkezett, a hatóságok feltételezték, hogy emigrált.) Három éven át a budapesti 13. sz. Tefu gépkocsivezetője, majd 1968-ig a Távközlési Kutatóintézet diszpécsere volt. 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus beindulásakor termelőszövetkezeti közös vállalatot szervezett: 1970-ig egy-egy éven át a gyáli központú Dózsa Általános Építőipari Közös Vállalat igazgatója, illetve a Duna-Tisza-közi Talajkutató Vállalat jogi osztályvezetője volt. Közben 1969-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának esti tagozatán jogi oklevelet szerzett. 1974-ig az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat, majd az Agrober jogi osztályvezetője; később a közigazgatási osztály vezetését is rábízták. Ezután 1989-ig az Állami Biztosító szakértője és a Fővárosi Állat- és Növénykert jogtanácsosa volt nyugdíjba vonulásáig.
Hosszú szünet után, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) megalakulásakor lépett ismét a politika színterére. Szorgalmazta a szervezet 1988. szeptemberi párttá alakulását, az MDF budai szervezetének alapító, egyben elnökségi tagja lett. Bekapcsolódott az Ellenzéki Kerekasztal előkészítő munkájába is. 1989 tavaszán részt vett a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) újraindításában, lassúnak ítélte a pártszervezést, ezért a KDNP fővárosi szervezetének színre lépését bejelentő 1989. június 23-i nagygyűlés egyik szervezője lett. 1989. szeptember 30-tól 1990. május 26-ig a KDNP Országos Intézőbizottságának és Országos Szervezőbizottságának a tagja, a párt első főügyésze volt, majd beválasztották a párt elnökségébe. Az 1991. évi nagyválasztmánytól 1994-ig (majd 1996 és 1999 között) a KDNP alelnöke volt. Az 1990. évi országgyűlési választási kampány alatt pártja választási irodáját vezette. A parlamentbe a KDNP Pest megyei területi listájának a vezetőjeként került be.
Az 1990-1994-es ciklusban a mentelmi és összeférhetetlenségi különbizottságban, 1992. októbertől az átalakított mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló különbizottságban, 1990. júniustól 1991. szeptemberig az önkormányzati, közigazgatási, rendőrségi és belbiztonsági állandó bizottságban, majd a szociális, egészségügyi és családvédelmi állandó bizottságban dolgozott. 1994. januártól a ciklus végéig a környezetvédelmi állandó bizottság elnöke volt.
Az 1990–1994. parlamenti időszakban harminchét esetben képviselte a KDNP véleményét az egyes törvényjavaslatok vitájában és tett fel kérdéseket, ezek közül is kiemelhető a munkanélküliek ellátásáról (1991. január 21.), a fővárosi és kerületi önkormányzatokról (1991. január 22.), az egyes állami vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvényjavaslatok (1991. május 7.) kapcsán elhangzott beszéde. 1991. júniusban – sikertelen – országgyűlési határozattervezetet nyújtott be a munkanélküli-segély helyett közhasznú munka bevezetésére, valamint annak megakadályozására, hogy az iskolából kikerült fiatalok munkanélküliként kezdjék el pályafutásukat.
Az 1994. évi országgyűlési választásokon pártja országos listájának tizedik helyéről jutott be ismét a törvényhozásba. Ezúttal a környezetvédelmi állandó bizottság alelnöke, a turisztikai és idegenforgalmi, illetve az európai csatlakozási és nemzetközi ügyek albizottságok tagja, továbbá a Balaton helyzetével foglalkozó ideiglenes albizottság elnöke, a közigazgatás korszerűsítésével foglalkozó ideiglenes albizottság tagja volt. A négy éves ciklus alatt ötvenhét alkalommal szólalt fel a KDNP nevében (ezen belül húsz kérdést tett fel) a parlamentben. Főleg környezetvédelmi, a Duna egyoldalú elterelésével kapcsolatos témákban (1995. február 7., február 28., március 13.), ezen kívül a vízgazdálkodással, a védett természeti környezettel, a gazdasági reklámtevékenységgel illetve az életüktől, szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXII. törvény módosításával (1995. február 23.), valamint az Expo ’96 Budapesti Nemzetközi Szakkiállítás lemondásával foglalkozó ülésnapon (1994. október 10.) szólalt fel. 1995. júniusban a nemzeti politikai erők összefogása érdekében megalakított Nemzeti Szövetség alapító, egyben elnökségi tagja, 1995. november 1-jétől a szövetség soros elnöke volt. 1997-re Giczy György pártelnök és hívei valamint a KDNP törvényes működését szorgalmazó tagok között a viszony teljesen kiéleződött. Hasznos Miklós a pártelnököt támogatta, ezért a kereszténydemokrata párttagok korábbi törvénytelen eltávolítása (és radikális megnyilvánulásai) miatt a parlamenti frakció 1997. július 15-i rendkívüli ülésén harmadmagával kizárta a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjából. A frakció 1997. július 25-i megszűnése után már független képviselőként végezte parlamenti munkáját (három felszólalása közül kettőben kérdést tett fel). A KDNP-frakcióban a jogi és önkormányzati munkacsoport tevékenységében vett részt (a parlamenti frakcióból való kizárásáig). Az 1998. évi országgyűlési választások május 10-én megtartott első fordulójában a Kereszténydemokrata Néppárt országos lista 6. helyén indult és a KDNP Veszprém megyei 5. számú egyéni választókerületében jelölték, de ekkor nem jutott mandátumhoz. A választási vereség után 1998 őszén lemondott összes funkciójáról és visszavonult a pártpolitikától. A Kereszténydemokrata Néppárt szellemiségétől eltávolodva 2004-ben belépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomba, ahol megválasztották a Jobbik keresztényszociális tagozat elnökének. Új pártja képviseletében a 2009. június 7-i Európai Parlamenti választáson a Jobbik képviselőlistáján is szerepelt, de akkor sem jutott mandátumhoz. Később a Jobbik elnökségi tanácsadója volt. 2014. június 23-án a fővárosban hunyt el, politikai szervezete saját halottjának tekintette.
Számos társadalmi szervezetben viselt megbízatást. 1987-től tagja volt a Jezsuita Intézmények Diákjai Egyesületének, 1990-től a Páneurópai Unió Magyarországi Szervezetének. 1990-ben a Munkaszolgálatosok Szövetsége (Musz 1951-1956) elnökévé választották, 1999-ben a szervezet alelnöki tisztét viselte. Az Emberi Jogok Nemzetközi Társasága Magyar Tagozatának az elnöke, a Szabad Magyar Újságírók Szövetségének, valamint az Igazolt Szabadságharcosok Világszövetségének a tagja volt. 2000-ben a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) elnökségébe is bekerült.
Irodalom:
Az 1990-ben megválasztott Országgyűlés almanachja. Főszerkesztő Kiss József. Szerkesztette Horváth Zsolt, Hubai László. Magyar Országgyűlés, Budapest, 1992.
Baranyai Mária: Ellenség helyett felebarát. Beszélgetés dr. Hasznos Miklóssal a kereszténydemokrata eszményekről. Új Magyarország, 1992. október 29.
Hasznos Miklós: Magyaroknak magyarul. Budapest, KDNP parlamenti frakciója, 1993.
A 1994-ben megválasztott Országgyűlés almanachja. Főszerkesztő Kiss József. Szerkesztette Horváth Zsolt, Tari Beáta. Magyar Országgyűlés, Budapest, 1996.
Hasznos Miklós: A KDNP önmagát darálta le. In Stefka István: Rendszerváltók. Mi történik itt? Budapest, Kairosz, 2006. 97–103.
