mártír református lelkész (1918–1957)
„Amit igaznak vélt, helyesnek vagy jónak, amellett síkra szállt, nem törődött azzal, hogy esetleg hátránya származik belőle.” – emlékezett vissza Gulyás Lajosra egy balatonszepezdi barátja, Balogh Zoltán. A református lelkész rövidre szabott földi élete során mindig az igazság oldalán állt. A második világháború alatt zsidókat mentett, majd kisgazda politikusként dolgozott a demokráciáért. Elveihez az 1956-os forradalom alatt is hű maradt. Koncepciós perben, ártatlanul végezték ki, rehabilitációja csak a rendszerváltás után történhetett meg.
Gulyás Lajos volt az egyetlen olyan egyházi személy, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki az 1956-ot követő megtorlás során. A felvidéki Kisújfalun, a trianoni döntés következtében kisebbségi sorban nőtt fel. Földműves szülők egyetlen fiúgyermekeként a gazdaságban lett volna a helye, szülei csak a református lelkész és a tanító biztatására íratták be az érsekújvári reálgimnáziumba. Ennek elvégzését követően Losoncon, majd az első bécsi döntés után Pápán készült a lelkészi pályára.
Elsőként a felvidéki Felsőgelléren teljesített segédlelkészi szolgálatot. Következő szolgálati helyére, az akkor Zala vármegyéhez tartozó Balatonszepezdre már házas emberként érkezett, ahol közel hat éven át teljesített segédlelkészi és tanítói szolgálatot. Itt született meg három gyermekük. Magyarország 1944. március 19-i német megszállását követően részt vállalt a fegyveres ellenállásban és az embermentésben. A nyilaspuccs után mint „angolbarát kommunistát” rövid időre letartóztatták.
Egyik totális rendszer sem tűrte el bátor, elveiért kiálló, autonóm személyiségét: a háborút követően a kiépülő kommunista hatalom is számos eljárást indított ellene. A háború alatt Bajcsy-Zsilinszky Endrével is levelező lelkész számára egyenes út vezetett a Független Kisgazdapártba, amely az 1945-ös választásokon elnyerte a szavazatok 57%-át.
A háború után Gulyás lelkészi szolgálata mellett a demokratikus átalakulás reményében politikai pályára lépett. Számára ugyanis a lelkipásztori szolgálat elválaszthatatlan volt a nemzet érdekében végzett politikai tevékenységtől: „Amit végzek, magyar református papi kötelességemnek tartom.” – írta esperesének 1947 novemberében.
A zalai kommunisták 1947-ben azzal vádolták meg a lelkészt, hogy ő is a köztáraság ellen „összeesküvők” közé tartozik. A „Magyar Közösség”-ügy, az ún. „köztársaság-ellenes összeesküvés” ekkor a Független Kisgazdapárt szétdarabolásának egyik csúcspontját jelentette. Gulyás a cikkében határozottan visszautasította a korabeli kommunista retorika megszokott vádjait, amelyekkel őt „fasisztának”, a „nép ellenségének”, valamint „demokráciaellenesnek” bélyegezték.
1947 nyarán az előrehozott, „kékcédulásként” elhíresült, elcsalt országgyűlési választások kampányában nyíltan szembement a „marxi szocializmussal”. A lelkész Zala vármegye választási listáján előkelő helyen, negyedikként szerepelt, de a parlamentbe való behívására nem került sor. Országgyűlési pótképviselő lett. Miután Győry Elemér dunántúli református püspök 1948 májusában a nyugati határ melletti Levélre helyezte, családjával együtt közel hat év után elköltözött Balatonszepezdről.
Levél község hamarosan a szigorúan ellenőrzött határsáv része lett. Miután 1948 nyarán megtörtént a kommunista és a szociáldemokrata pártok fúziója, Gulyás felhagyott politikai tevékenységével. A hatóságok zaklatásait Levélen sem tudta elkerülni. Nehéz időket élt meg, 1948. december elején ezt jegyezte fel naplójába: „Hittanóráim voltak Levélen, de nincs lelki erőm a szolgálathoz! Egyedül maradtam!”
Az 1956-os forradalom kitörésének híre Csehszlovákiában érte. A felvidéki rokonság és a barátok próbálták marasztalni, de Gulyás – bízva a változásokban – mindenképpen a történések közelében kívánt tartózkodni. Miután 1956. október 26-án értesült a tömeges áldozatokkal járó mosonmagyaróvári sortűzről, a helyszínre sietett. A több mint 50 ártatlan áldozatot követelő sortűz után nem történt felelősségre vonás, ez indulatokat generált, így a borzalmas tragédia után az elkeseredett emberek egy része az önbíráskodást választotta.
A határőrlaktanya udvarán tiszteket ütlegeltek, ezért Gulyás a törvényes felelősségre vonásra intve próbálta lecsillapítani őket. Végül odaférkőzött az egyik csoporthoz és többekkel együtt kimentett egy tisztet. Másnap felszólalt a levéli falugyűlésen. Mindig a törvényes rend pártján állt, ezért a jelenlévőket nyugalomra és a bosszútól való tartózkodásra intette. Javaslatára megalakult a települést irányító új testület, a nemzeti tanács.
Október 29-én a mosonmagyaróvári városi nemzeti tanács megbízásából a környező falvakban létrejött forradalmi szervekkel kellett felvennie a kapcsolatot. Hegyeshalomban két külföldi, feltehetőleg osztrák újságíróval is beszélt. Ezt az epizódot később a bíróság a nyugati hatalmakat kiszolgáló Szabad Európa Rádió „ügynökeivel” való kapcsolatnak minősítette.
„Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” – mondta Gulyás feleségének. 1957. január elején egy személyét rágalmazó újságcikk megjelenése után nemcsak felesége, hanem több lelkésztársa is az ország elhagyására kérte. Ő mégis maradt, hiszen biztos volt ártatlanságában.
Gulyást első fokon a Földes Gábor és társai per harmadrendű vádlottjaként ítélték halálra. A Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájaként is értelmezhető győri pernek a diktatúra különös jelentőséget tulajdonított. A perrel a megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom” valóban országos jelentőségű volt és a vidéki eseményekért felelőssé tett vezetőket is példásan meg kell büntetni. A Gulyásra kiszabott halálos ítéletet az ügyet másodfokon tárgyaló katonai különtanács is megerősítette.
Megmentése érdekében a Dunántúli Református Egyházkerület és az egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyetemes Konvent is kegyelmi kérvényt nyújtott be. Ám ezeknek nem volt jogvesztő hatálya, Gulyás életének megmentésére egyedüli jogi lehetősége a kegyelmezési hatáskörrel bíró testületnek, az Elnöki Tanácsnak lett volna.
A kádári megtorló hatalom végül nem kegyelmezett a határőrtisztet megmentő református lelkésznek, akit 1957. december 31-én Győrben ártatlanul végeztek ki. A diktatúra a társadalom alapegységébe, a családba hatolt be: elvette a férjet és az édesapát. Három kislány maradt félárván. Gulyás Lajos 1990 tavaszán történt rehabilitációjára a kivégzés után még 33 évet kellett várni.
Erdős Kristóf
Felhasznált irodalom
Erdős Kristóf: Gulyás Lajos. Az egyetlen egyházi személy, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki, in Rubicon, 27. (2016) 10–11. sz. 60–65. pp.
Erdős Kristóf: „… nem lehetett megmenteni…” Gulyás Lajos kivégzett református lelkipásztor kegyelmi ügye (1956–1957). Pápa, Dunántúli Református Egyházkerület, 2018.
Erdős Kristóf: „amit végzek, magyar református papi kötelességemnek tartom” Gulyás Lajos református lelkipásztor (1918–1957) közéleti és politikai tevékenysége, in Moson Megyei Műhely 2018, 35–51.
Erdős Kristóf: Gulyás Lajos. Vasalt nadrággal a bitófa alá, in Czókos, Gergely – Kiss Réka – Máthé Áron – Szalai, Zoltán (szerk.): Magyar hősök. Elfeledett életutak a 20. századból. Budapest, Mathias Corvinus Collegium – Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2020, 138–143.
Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma? Erőszakszervezetek 1956-ban, a fordulat napja, ismét sortüzek, a Nagy per. Budapest, Püski, 1997.
Kövy Zsolt: Hazádnak rendületlenül. Gulyás Lajos emlékezete. Budapest, Kálvin, 1999.
Szakács Sára (rendező): Pápai különkiadás (színes, magyar dokumentumfilm), 2009.
Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. köt. Budapest, 2006.
