(1908–1991)
a KALOT vezető munkatársa, népfőiskolai igazgató, fizikai munkás, a Demokrata Néppárt listavezetője 1947-ben a Veszprém megyei választókerületben, az Országgyűlés jegyzője.
A család 20 holdon gazdálkodott, de a huszas évek végére tönkrementek, amikor 1929-ben édesanyja meghalt, már csak 5 hold földjük maradt.
Farkas György az elemi iskolát Mogyoródon végezte, majd a helybéli plébános javaslatára a szülők tehetséges fiukat középiskolába íratták. 1928-ban érettségizett a gödöllői Premontrei Gimnáziumban. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtudományi Fakultásán folytatta. 1935-ben jogtudományi doktorátust szerzett.
Az egyetem befejezése után Szegeden páter Kerkai mellett Ugrin Józseffel egyik elindítója a KALOT-nak. 1935 és 1939 között a mozgalom ügyvezető titkára. 1939-től a KALOT társszervezete, a Hivatásszervezet agrárfőtitkárságának vezetőjeként dolgozott. 1942-től 1946-ig a KALOT érdi népfőiskolájának igazgatója. Feladatai közé tartozott, hogy elkészítse azokat a kiadványokat, amelyek a parasztság öntudatra ébredését szolgálva a keresztényszociális mozgalmak eszmeiségét közvetítették e réteg számára.
1945 után a közéleti cselekvés keretei számára is a politika irányába tolódtak el. Miután az 1945-ös választásokon a Demokrata Néppárt nem indult, Farkas György a Független Kisgazdapárt és a DNP vezetőinek megállapodása értelmében belépett a Kisgazdapártba, s e párt színeiben képviselő-jelöltséget vállalt. 1945. november 4-től nemzetgyűlési képviselő. Parlamenti tevékenysége mellett 1946 októberétől a Magyar Parasztszövetség szervezési osztályát vezette, 1947 áprilisától pedig az Országos Szabadművelődési Tanács tagjaként dolgozott. 1947 nyarán visszatért a Demokrata Néppártba, és az országgyűlési választásokon a Veszprém megyei választókerületben képviselői mandátumot szerzett. A parlament közgazdasági és közlekedésügyi, valamint a társadalompolitikai bizottságának lett a tagja. 1947. október 7-én közfelkiáltással megválasztották az Országgyűlés egyik jegyzőjévé. Barankovics István személyes kérésére magára vállalta azt a kényes feladatot, hogy 1948. március 3-án a DNP hivatalos szónokaként elmondja a magyar–szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény törvénybe iktatását támogató beszédet, a népek barátságát hangsúlyozva. A parlament 1949-es feloszlatása után visszavonult a közélettől.
Az ötvenes években ellenzéki politikai múltja miatt zaklatások érték, és közel másfél évtizedig nem juthatott képzettségének megfelelő munkához. 1949-től 1953-ig szülőfalujában mezőgazdasági napszámosként, illetve levélkihordóként dolgozott. 1954-ig felesége sem kapott tanári állást. 1953-tól 1962-ig Farkas György fizikai munkás, sertésgondozó, anyagmozgató az Ikarusz Vállalatnál. Ekkor Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke közbenjárására, aki egykor az érdi népfőiskola hallgatója volt, átkerült az értékesítési osztályra. 1970-től 1973-ig az Elektronikus Műszerek Gyára marketingosztályának munkatársa. 1973-ban innen ment nyugdíjba.
Az 1956-os forradalom kitörésekor beteg volt. Ennek ellenére, amikor a DNP újjáalakítása napirendre került, az őt felkereső küldöttséggel Budapestre utazott, s részt vett a párt elindításával kapcsolatos megbeszéléseken.
A hatvanas években kezdett el helytörténeti kutatással foglalkozni. Megírta szülőfaluja, Mogyoród történetét. Két néprajzi munkájával országos dijat nyert. 1975-től tagja volt a Hazafias Népfront helytörténeti és krónikaírói szakosztályának, 1983-ban a Magyar Történelmi Társulat tagjai sorába választotta.
