Az Apostoli Szentszék a középkorban és a kora újkorban hosszabb-rövidebb ideig kiküldött követek útján tartotta a kapcsolatot Magyarországgal. A mohácsi csata előtt 1522-től már állandó nuncius működött az országban Antonio Giovanni da Burgio személyében, aki a török ellen küldött pápai pénzsegélyt igyekezett minél jobban felhasználni.[2] Zsoldosokat toborzott, fegyvereket szerzett be, azonban a mohácsi csatavesztést követően 1526. augusztus 30-án Mária királynéval elhagyta Budát, szeptember 5-én pedig már Pozsonyból írt jelentést a történtekről. Ezt követően elhagyta az országot.[3] Innentől kezdve a bécsi nuncius tartotta a kapcsolatokat Rómával és ő közvetített a magyar egyház ügyeiben is. Ez az állapot tartósnak bizonyult, egészen 1920-ig nem volt küldött diplomáciai képviselőt a Szentszék Magyarországra. Ekkor azonban az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását követően, melyet a trianoni békeszerződés megpecsételt, Magyarország önálló ország lett, amelynek így saját diplomáciai képviseletet kellett felállítani. Az ehhez vezető tárgyalások, illetve létrehozása jelen írásunk tárgya.
1. Nuncius küldésének felmerülése Budapestre 1918-ban
A bécsi apostoli nuncius küldetése a Monarchia széthullásával nem szűnt meg, Bécsben maradt, az új osztrák állammal nem szakította meg a Szentszék a diplomáciai kapcsolatot. A magyar ügyekben az illetékessége szintén megmaradt, azonban a magyar kormányhoz nem volt akkreditálva.[4] A Pápai Államtitkárság már 1918 novemberében azt az iránymutatást adta állandó bécsi követének, hogy szeretne diplomáciai kapcsolatba lépni a térség államaival, különösen Magyarországgal, így 1918. november 15-én Teodoro Valfré di Bonzo nuncius levelet írt Csernoch János hercegprímásnak jelezve a Szentszék készségét a diplomáciai kapcsolatfelvételre. A prímás a levelet november 28-án továbbította Károlyi Mihály miniszterelnöknek.[5] Utóbbi nevében és megbízásából Baloghy Ernő államtitkár válaszolt, kifejezve a kormány hajlandóságát a kapcsolatok normalizálására. Ennek hátterében az állt, hogy azt remélték, hogy ezzel megtehetik az első lépést a magyar kormány külföldi elismeréséhez. A levelet Csernoch 1918. december 27-én továbbította, hozzátéve, hogy mind az állam mind az egyház számára előnyös lenne a közeledés.[6]
Ebben az időszakban párhuzamosan egy másik kezdeményezés is volt: Persián Ádám, a Károlyi kormányban a katolikus ügyek kormánybiztosa és Csiszárik János címzetes püspök, a külügyminisztérium kánonjogi tanácsosa keresték fel Bécsben a nunciust december 6-án. Ennek során a diplomáciai kapcsolatok felvétele mellett tárgyaltak a modus vivendiről, a felvidéki püspökök helyzetéről és az eperjesi, munkácsi rutén és hajdúdorogi görög szertartású egyházmegyék egy érseki tartományba rendezéséről. Persián visszaemlékezése szerint ígéretet kapott arra, hogy „ha gróf Károlyi Mihály kormánya a római apostoli szentszékhez intézendő jegyzékében kéri a kölcsönös diplomáciai képviselet felállítását, úgy apostoli nunciusként Valfre di Bonzo érsek jön Budapestre. Megkérdezte még tőlem a nuncius, hogy miként tudunk számára megfelelő residenciáról gondoskodni. A válaszom az volt, hogy ezt a kérdést kormányommal és Magyarország hercegprímásával fogom megbeszélni.”[7] Végül azt is hozzátette, hogy azzal a benyomással távozott a nunciustól, hogy az Apostoli Szentszék „nem gördít akadályt az összeomlott osztrák-magyar monarchia demokratikus köztársaságokká való átépítése elé és az ifjú magyar köztársaságnak is megad minden támogatást.”[8] Úgy tűnik azonban, hogy a pozitív benyomás nem volt kölcsönös, a nunciusnak a követség kormányzati felhatalmazását illetően kétségei voltak és Csiszárikot, aki korábban a király iránt volt hűséges, akkor viszont az új kormány iránt, kvázi köpönyegforgatónak aposztrofálta.[9]
A bécsi nunciust Charmant Oszkár a Károlyi kormány bécsi követe is felkereste december közepén és hangsúlyozta, hogy a kormánya fontosnak tartaná a diplomáciai kapcsolatok felvételét az Apostoli Szentszékkel. Ő is azt a választ kapta, mint Persián: a kormány dolga megtenni az első hivatalos lépést. Charmant ezt követően a kormány megbízásából Rómába ment, ahol 1919. február 26-án maga XV. Benedek pápa is fogadta, aki hajlandónak mutatkozott arra, hogy a bécsi nunciatúrát áthelyezze Budapestre.[10] Charmant és Károlyi is igyekeztek a kormány szocialista többségét – mely kezdetben ellenezte a kapcsolatfelvételt – meggyőzni a hivatalos kezdeményezés és a nuncius fogadásának előnyeiről. Ez március 17-re sikerült nekik, az aznapi kormányülés rögzítette, hogy tudomásul veszi, hogy a Vatikán hajlandó áthelyezni a bécsi nunciatúrát Budapestre, ha a kormány kinyilvánítja ez irányú kívánságát és a nunciust is készek fogadni.[11] Másnap elkészültek a hivatalos iratok, Charmant aznap meg is írta tárgyalásai eredményét a nunciusnak.[12] Harrer Ferenc a külügyminisztérium megbízott vezetője pedig kinyilvánította a fogadási készséget március 19-én a bíboros államtitkárnak.[13] A hivatalos kormányjegyzéket a nuncius haladéktalanul továbbküldte a Vatikánba. A bíboros államtitkár ennek birtokában 1919. március 24-én táviratban utasította a nunciust, hogy amennyiben az új kormány szándékai változatlanok, menjen Budapestre és állítsa ott fel a nunciatúrát. Azonban amint nyilvánvalóvá vált a Tanácsköztársaság egyházellenes magatartása, a nuncius úgy ítélte meg, hogy nem szabad vele diplomáciai kapcsolatokat kiépíteni.[14] Az első kísérletet tehát ez irányban nem koronázta siker.
2. Tárgyalások a budapesti nunciatúra felállítására a Tanácsköztársaság bukása után
Már a Szegedi Nemzeti Kormány kísérletet tett arra, hogy hivatalosan érintkezésbe lépjen a Szentszékkel. Bethlen István fel is kereste a nunciust és biztosította a katolikus egyház iránti jóindulatáról, világossá tette azonban, hogy a főkegyúri jogra igényt formáltak. Novák István eperjesi püspököt akarták Rómába tárgyalni küldeni, de Rómában látták, hogy csupán belpolitikai okokból szorgalmazza a kormány a közeledést, így nem tartották időszerűnek a püspök fogadását.[15]
A nunciatúra felállítását Csernoch János hercegprímás is proponálta, aki 1919. szeptember 5-én írt levelet a tárgyban a bécsi nunciusnak. Ebben arra utalt, hogy a bécsi uditore[16] a nuncius megbízásából Budapesten tiszteletét tette nála és ismertette a Szentszék azon szándékát, hogy Budapesten kellene az utódállamok számára is nunciatúrát felállítani. József főherceg pedig erről értesülve édesanyja budai palotáját ajánlotta fel a leendő nuncius lakhelyéül. A bécsi nuncius szeptember 18-ai és 19-ei leveleiben foglalkozott a kérdéssel, a bíboros államtitkárnak jelezte a főherceg nemes felajánlását és a Friedrich kormány készségét az állandó szentszéki követ fogadására. Utóbbi kinevezése megkönnyíthette volna a még függőben levő kérdések rendezését, azonban a nuncius kiküldésének időpontját a Szövetséges Hatalmak és Magyarország békekötése utánra javasolta. Tehát már itt körvonalazódott a Szentszék véleménye, hogy érdemi lépések megtételéről csak a békekötés megtörténte után lehet szó.[17]
Ezzel szemben a kormány szándéka a mielőbbi kapcsolatfelvétel volt – mivel ránehezedett a nyomás, hogy megszerezze a szükséges nemzetközi elismerést, illetve kitörjön a diplomáciai elszigeteltségből –, így a külügyminiszter október 2-án felkereste a bécsi nunciust és javaslatára október 1-jére visszadátumozott levélben jelezte a kormány készségét a kapcsolatok felvételére és a nunciatúra felállítására. Azonban, mint Pietro Gasparri bíboros államtitkár október 15-ei válaszából kitetszik, a Szentszék erre nem látta elérkezettnek az időt, ráadásul a környező utódállamokkal közös budapesti nunciatúra felállítása akkoriban már elképzelhetetlen volt.[18]
A kérdés a politikai helyzet viszonylagos stabilizálódása után, 1920 januárjában merült fel ismét. Ekkor egy szilárd, nemzetközileg elismert, a béketárgyalásokra meghívást kapott kormánnyal a háttérben látta elérkezettnek az időt Somssich József külügyminiszter a tárgyalások fonalának újra felvételére. Megbízásából Nemes Albert gróf juttatta el személyesen Rómába február 20-án Somssich január 28-ai Gasparrihoz és január 31-ei, pápához írt levelét a budapesti nunciatúra felállítása érdekében.[19] Ebben kiemelte Magyarország és a Szentszék ezer éves kapcsolatát, előbbi kiállását a katolikus egyház mellett és az érte hozott áldozatokat, azt, hogy a magyar katolikus hierarchia is szeretné a nunciatúra felállítását és kifejezte vágyát az egyházkormányzati struktúra egységben tartására.[20] A bíboros államtitkár február 27-ei válasza kedvező volt: XV. Benedek is elérkezettnek látja az időt a tárgyalásokra, sőt, megvan a nunciusnak kiszemelt prelátus is: a bajorországi nunciatúra uditoréja, Lorenzo Schioppa, aki akkor 48 éves volt.[21] Schioppa Nápolyban született és 1912-től szolgált Münchenben a nunciatúrán kezdetben titkárként, majd 1916-tól uditoreként. 1918-ban kapta meg a pápai prelátus címet.[22]
Innentől felgyorsultak az események: 1920. március 26-án Horthy Miklós, akit a hónap elején választottak kormányzóvá, megadta az előzetes jóváhagyását Lorenzo Schioppa követi kinevezéséhez.[23] A január 31-ei külügyminiszteri levélre április elején válaszolt a bíboros államtitkár, melyben leszögezte, hogy a további tárgyalások eredményét továbbra is érvényesnek tekintik, s kijelentette, hogy a magyarországi püspökök előzetes megkérdezése nélkül az őket érintő egyházkormányzati kérdésekben nem hoznak határozatot, viszont azokat a lépéseket meg fogják tenni, amit az egyház érdeke megkíván.[24]
3. A tárgyalások eredménye, kölcsönös követküldés
A bilaterális kapcsolatok rendezésére a Szentszék előzetes intencióinak megfelelően a Magyarország számára az I. világháborút lezáró trianoni békekötés megkötését követően került sor. Június 25-én XV. Benedek pápa beleegyezését adta az időközben külügyminiszteri tisztségéről lemondott Somssich József szentszéki követi kinevezéséhez, aki július 26-án adta át neki megbízólevelét. 1920. augusztus 10-én pedig a pápa kinevezte Lorenzo Schioppát budapesti apostoli nunciussá.[25] Szintén augusztusban kelt követutasítása, amelyben a bíboros államtitkár azokat a feladatokat, témákat körvonalazta, melyeket különös figyelmébe ajánlott. Ezek a trianoni béke következtében több részre szakított egyházmegyék helyzetének rendezése, az egyházi javak, illetve azok kezelésének kérdése, végül az egyházi javadalmak betöltése és ezzel szoros összefüggésben a főkegyúri jog gyakorlásáról vallott szentszéki és kormányzati elképzelés.[26] A nuncius október 3-án érkezett meg hazánkba és október 6-án mutatta be megbízólevelét Horthy Miklós kormányzónak. Kezdetben a Központi Szemináriumban, majd a Dunapalota Hotelban lakott, mígnem 1921. március 31-én Budapesten a Dísz tér 4–5-ös számú épületébe költözött.[27] Érkezésével egy negyed évszázadra stabil diplomáciai kapcsolatok létesültek Magyarország és az Apostoli Szentszék között, melyet második nuncius utódja, Angelo Rotta 1945-ös kiutasítása szakított meg.
[2] Erdő Péter: A Szentszék és Magyarország. In: Katolikus Szemle 1991/3–4. 140–144. old.; Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990), in: Zombori István (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolata 1920–2000. Szent István Társulat–Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2001. 15–103, 16. old.
[3] Mohács Magyarországa. Báró Burgio pápai követ jelentései, ford. Bartoniek Emma. Magyar Irodalmi Társaság, Budapest, 1926. 121–123. old.
[4] Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). I.m. 19. old.
[5] Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban. In: Fejérdy András (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920–2015. Balassi Intézet, Római Magyar Akadémia, METEM, Budapest, 2015. 76. old.
[6] Uo.; Tóth Krisztina–Tusor Péter: Inventarium Vaticanum I. A Budapesti Apostoli Nunciatúra levéltára (1920–1939). Gondolat Kiadó, Budapest–Róma, 2016. xlii. old.
[7] Tengely Adrienn: Kereszt és forradalom. Persián Ádám katolikus egyházügyi kormánybiztos emlékirata (1918. november 1.–1919. március 21.). METEM, Budapest, 2019. 78. old.
[8] Uo. 79.
[9] Érszegi Márk Aurél: Magyarország helyzete 1918 őszén a pápai nuncius szerint. In: Somorjai Ádám OSB, Zombori István (szerk.): Episcopus, archiabbas benedictinus, historicus ecclesiae. Tanulmányok Várszegi Asztrik 70. születésnapjára. METEM, Budapest, 2016. 371. old; Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 77. old.
[10] Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 77. old.
[11] Uo. 77–78. old.
[12] Tóth Krisztina–Tusor Péter: Inventarium Vaticanum I. I.m. xliii.
[13] Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). I.m. 20–21. old.; Eördögh István: A pápai nunciatúra újraalakulása Magyarországon 1920-ban. (Ismeretlen római dokumentumok alapján). In: Történelmi Szemle 1997/1. 100. old.
[14] Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 78–79. old.; valamint Tóth Krisztina–Tusor Péter: Inventarium Vaticanum I. I.m. xliii. old.; Eördögh István: A pápai nunciatúra újraalakulása Magyarországon 1920-ban. I.m. 101. old.
[15] Érszegi Márk Aurél: „Egy kitörölhetetlen nap”. (A független Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvétele a Szentszékkel, 1918–1920). In: Távlatok 2000/1. 116. old.; Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 79. old.
[16] A nunciatúrának a nunciust munkájában segítő titkárnál magasabb rangú beosztottja. Vö. Érszegi Márk Aurél: Magyarország helyzete 1918 őszén a pápai nuncius szerint. I.m. 354. old.
[17] Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). I.m. 25. old.; Tóth Krisztina–Tusor Péter: Inventarium Vaticanum I. I.m. xliii. old; Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 80. old.; Eördögh István: A pápai nunciatúra újraalakulása Magyarországon 1920-ban. I.m. 102–103. old.
[18] Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). I.m. 25. old.; Tóth Krisztina–Tusor Péter: Inventarium Vaticanum I. I.m. xliii–xliv. old; Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 80. old.; Eördögh István: A pápai nunciatúra újraalakulása Magyarországon 1920-ban. I.m. 103–104. old.
[19] Tóth Krisztina–Tusor Péter: Inventarium Vaticanum I. I.m. xliv. old.; Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 80–81. old.
[20] Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). I.m. 30. old.; Eördögh István: A pápai nunciatúra újraalakulása Magyarországon 1920-ban. I.m. 105–106. old.
[21] Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 81. old.; Eördögh István: A pápai nunciatúra újraalakulása Magyarországon 1920-ban. I.m. 107–108. old.; Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). I.m. 30–31. old.
[22] Tóth Krisztina–Tusor Péter: Inventarium Vaticanum I. I.m. xlvii. old.
[23] Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 81. old.
[24] Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). I.m. 32–33. old.
[25] Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 81. old.
[26] Tóth Krisztina–Tusor Péter: Inventarium Vaticanum I. I.m. xliv–xlv. old.
[27] Uo. xliv. old.; Eördögh István: A pápai nunciatúra újraalakulása Magyarországon 1920-ban. I.m. 109. old. Bővebben lásd: Gergely Jenő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). I.m. 33–36. old.; Érszegi Márk Aurél: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatfelvétele 1920-ban, I.m. 81–83. old.
