(1909. november 21, Budapest – 2000. augusztus 12, Curitiba, Brazília)
politikus, Az Ország útja című folyóirat alapítója, a Kis Újság főszerkesztője, a Deák Ferenc Társaság elnöke
Élete
Római katolikus vallású neves történelmi, arisztokrata családból származott. Felmenői közé tartozott Dessewffy Arisztid, honvédtábornok is. Édesapja, gróf Dessewffy Emil (1873-1935), édesanyja Batthyány Emanuela (1883-1964). Két bátyja született: Aurél (1903-1975) diplomás mezőgazdász, míg Tivadar (1905-1980) üzletember volt. Gyula kétszer nősült, első felesége Bársony Éva volt 1937-től. Második házasságát 1954-ben kötötte Földváry Veronikával (1922). Kapcsolatukból egyetlen gyermek, Ilona született (1957). Egy éven keresztül Párizsban az Écoles des Seance Politique hallgatója volt, ezt követően két évig Bécsben, a konzuli akadémián tanult, majd egy évet járt a debreceni Magyar Királyi Gazdasági Akadémiára, illetve ezzel párhuzamosan a miskolci jogakadémiára. Apja halála után 3000 kat. hold földet örökölt Szabolcs vármegyében, s azon gazdálkodott 1945-ig. A világháború után, bár birtokát szétosztották, 300 kat. holdat az ellenállási mozgalomban játszott szerepéért megtarthatott.
1937-ben Barankovics Istvánnal megalapította Az Ország Útja című folyóiratot, amelyet 1943-ig szerkesztett. A lap fő irányvonalát tekintve állam- és nemzetpolitikai folyóirat volt, mely céljául a fennálló politikai, gazdasági rendszer reformját jelölte meg. Az orgánum a szélsőséges eszmék térnyerésével párhuzamosan megjelenést biztosított olyan polgári humanista, demokratikus szerzőknek, akiknek hangját a cenzúra máshol elhallgattatta. 1937-ben 10 szám, 1938–1942-ig évente 12 szám, és 1943-ban 5 szám jelent meg. 1937-ben a konzervatív-liberális eszméket ápoló Deák Ferenc Társaság elnökévé választották. A Teleki-kormány szociális tanácsadóvá nevezte ki Szatmár vármegyébe; egyidejűleg igazgatóként a Szatmári Népjóléti Szövetkezetet is irányította. 1939-ben Teleki Pál miniszterelnök lehetővé tette számára a Kis Újság megvásárlását. Teleki a következő irányvonalat jelölte meg Dessewffy és a folyóirat számára: „Csinálsz egy újságot a falunak, felsorakoztatod a parasztságot a német veszéllyel, a nemzeti szocializmussal szemben.” Fő-, illetve felelős szerkesztőként jegyezte az újságot, amely 1941-től a Magyar Parasztszövetség, később a kisgazdapárt félhivatalos lapjaként jelent meg, majd 1943-tól a baloldali ellenzék, a függetlenségi és népfrontmozgalom egyik orgánumává vált. Részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság előkészítő tárgyalásain, aláírta az eredeti felhívástervezetet, de a nyilvánosságra került felhíváson már nem szerepelt a neve. 1944-ben, a német megszállás után egyedüli módon, dacolva az új hatalommal, önként visszaadta a lapengedélyt, illegalitásba vonult és bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. A Huszadik Század szerint Dessewffy Gyula következőket mondta: „A német csizma tapos rajtunk s minden ami ezután itt történik, nem a független Magyarországon történik. Akartok ebben az országban továbbra is lapot csinálni? Nem!”
Tildy Zoltán és Nagy Ferenc megbízásából Dessewffy képviselte a Független Kisgazdapártot a Magyar Front Intézőbizottságában. 1944 szeptemberében ellenezte a Nemzeti Parasztpárt fölvételét a Magyar Frontba, mert úgy tartotta, az megbontja a parasztság egységét. Kapcsolatot tartott a Békepárttal (Markos Györggyel), a Szociáldemokrata Párttal (Szakasits Árpáddal), Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Horthy Miklós kormányzó úgynevezett Kiugrási Irodájával, a Külügyminisztérium németellenes körével (Szegedy-Maszák Aladárral) és a legitimistákkal (gróf Pálffy Gézával). Nagy Jenő ezredes és csoportja az ő révén került érintkezésbe a Magyar Fronttal. Fenntartotta az összeköttetést a kisgazdapárt vidéki vezetőivel, közöttük Kovács Bélával. 1944. október 15-én az ő feladata lett a Lakatos-kormány által a Gyűjtőfogházból szabadlábra helyezett politikusokat, így Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Baranyai Lipótot és Nagy Ferencet tájékoztatni, majd Bereczky Albert lakására kísérni egy náciellenes koalíciós kormány megalakításának előkészítésére. A Szálasi-puccs miatt azonban a kormányalakításra már nem kerülhetett sor. 1944. október 15. után részt vett a katonai ellenállás megszervezésében, kapcsolatban állt a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságával és a katonai vezérkarral. 1944. november 22-én a véletlenen múlott, hogy a nyilasok a katonai vezérkar tagjaival együtt nem tartóztatták le Tartsay Vilmos lakásán.
1945 januárjában az Független Kisgazdapárt budapesti szervezete intézőbizottságának tagjává, majd az I. kerületi pártszervezet elnökévé választották. 1945 márciusától 1946. március 12-ig újfent a Kis Újság, a kisgazdapárt hivatalos lapjának főszerkesztője; egy ideig a párt sajtófőnöke is volt. A háború utáni első országos választmányi ülésen, 1945. augusztus 20-án beválasztották a Független Kisgazdapárt Országos Intézőbizottságába. A háborút követően ellenezte a kisebbségi kérdés rendezésének módszerét, továbbá felszólalt a magyarországi németek kitelepítése ellen is. 1945. június 24-től tagja az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. 1945. október 7-én bekerült a budapesti törvényhatósági bizottságba, ahol folyamatosan tagja volt a kisgazdapárti frakció intézőbizottságának. 1945. november 4-től a nagy-budapesti választókerület nemzetgyűlési képviselője lett, s bekerült a parlament politikai bizottságába is. 1946. március 12-én – a Baloldali Blokk nyomására – leváltották a Kis Újság éléről. Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása és a kisgazdapárt felső vezetésében bekövetkezett baloldali fordulat után 1947. június közepén emigrálni kényszerült. Az ekkor már a kommunista hatalom befolyása alatt álló FKGP Politikai Bizottsága kizárta a pártból, továbbá 1949 januárjában megfosztották az állampolgárságától és a vagyonától. Az ÁVH Nyugat-Európába is ügynököket küldött utána, rendszeres jelentések készültek tevékenységéről.
Először Franciaországban telepedett le, ahol kinevezték a francia rádió magyar adásának vezetőjévé. A magyar emigráns „kormányként” működő Nemzeti Bizottmány lapjának, a Nyugati Hírnöknek a szerkesztésében is szerepet vállalt. Még Párizsban a Páneurópai Unió képviselője lett és részt vett a szervezet hágai konferenciáján. Ezt követően az amerikai hadsereg egyik németországi intézményénél dolgozott, 1951 augusztusában a magyar osztály vezetőjeként a müncheni Szabad Európa Rádióhoz került. Auer Pállal együtt bekapcsolódott az Európai Egységmozgalomba, ő látta el a kelet-európai titkári teendőket. A Magyar Parasztszövetség Emigrációs Szervezete és 1949-től a Magyar Nemzeti Bizottmány tagja. 1950–1953 között a Szabad Európa Rádió magyar adásait irányította Münchenben. 1954. augusztusától a SZER igazgatójának tanácsadójaként dolgozott New Yorkban. 1961. októberben véglegesen visszavonult minden politikai-közéleti tevékenységtől és Brazíliában telepedett le. Kezdetben bátyjával közösen gazdálkodott, majd a Paraná állambeli Curitiban harminc főt foglalkoztató műanyag cikkeket gyártó üzemet alapított. Emigrálásától számítva harmincnyolc év után, 1985-ben tért vissza Magyarországra. 1990-ben visszakapta magyar állampolgárságát.
1946-ban Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatával, majd 1993-ban a Magyar Köztársaság középkeresztjével tűntették ki.
Gondolkodása
Világnézetében jelentős szerepet játszott a családi hagyomány (Dessewffy Arisztid révén), melyben a „harci vitézség” összefonódott a kultúrával, a tollal, s a reálpolitikai érzékkel. Gondolkodásában alapértékként szerepelt a humanizmus, továbbá az erkölcs szervezőereje, mely Dessewffy szerint mind a magánéletben, mind a közéletben elengedhetetlen. Még hallgató korában, majd egész életében nagy hatással volt rá Teleki Pál , kitől átvette azon elvet, hogy morál, etika és hit nélkül nincs nemzet. A parasztság, a vidék jelentette számára a nemzetet, sorsuk jobbá tétele pedig a követendő harmadik utat. Mindkét szélsőséges eszmét elutasította, mind a nácizmust, mind pedig a kommunizmust. Amikor úgy érezte, hogy idehaza már nem segíthet nemzetén, emigrált, azonban mindvégig felkészült rá, hogy hazatérjen Magyarországra és egy polgári, demokratikus rendszer kialakítását segítse elő.
A Dessewffy Gyula Tanúvallomás című munkájáról készült könyvbemutató a következőképp méltatta a szerzőt: „Dessewffy Gyula gondolatai olyan jövőképet mutatnak, amely központi eszmevilágával – a szabadság, a demokrácia, a szociális elkötelezettség és a magyar múlt értékeinek vállalása – és a „bűnbánó” vagy a „kiemelt” nemzetkép meghaladásával napjainkban jó iránytűnek bizonyul.”
Források:
1945-1947-es Nemzetgyűlés almanachja. Szerkesztette: Vida István, Budapest, 1999. In.: 105-107.o.
Dessewffy Gyula: Tanúvallomás
Digitalizált Törvényhozási Tudástár: Az Ország Útja
Gergely Jenő: A politikai katolicizmus Magyarországon (1890-1950). Kossuth Könyvkiadó, 1977.
Haas György: Dessewffy Gyula, egy magyar girondista. – Forrás: Magyar Szemle
Így tettük le a tollat tizenkét hónappal ezelőtt. Forrás: Huszadik Század, 1946. október
