Csontos Tamás

(1925-1989)

Nagyiván, Heves vármegye, 1925. június 16. – Karcag, Szolnok megye, 1989. július 17.

A Demokrata Néppárt színeiben képviselő, körzete: Heves és Nógrád-Hont vármegyék.

Édesapja, Csontos Tamás (1891-1937) földműves, édesanyja Szabó Gizella (1890-1967). A szülők 36 kat. holdas földtulajdonnal rendel­keztek. Két nővére született, Erzsébet (1912-1962) és Julianna (1914-1975), mindketten háztartásbeliek lettek. Római katolikus vallásban nevelkedett. 1945 augusztusában Tiszaörsön feleségül vette Borsos Rozália Évát (1928-1998), aki kezdetben háztartásbeli volt, majd 1976-tól a háziiparban vállalt munkát. Házasságukban két gyermek született, Aranka (1950) és Zsuzsa (1959), mindketten háziasszonyok.

Az elemi iskola hat osztályát szülőfalujában járta ki, majd a debreceni kereskedelmi iskolában tanult tovább. 1944-ben érettségizett, de nem vállalt állást, hanem a családi tradíciót folytatva egyéni gazdálkodóként dolgozott, szülei gazdaságát irányította.

1946-ban közéleti érdeklődése a Demokrata Néppártba vitte. Jelentékeny részt vállalt a párt Heves vármegyei meg­szervezésében. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon Heves és Nógrád-Hont megyei választó-kerületben pótképviselő lett. Közel egy év után, 1948. augusztus 4-én, az Ugrin József országos listás mandátumát Kováts László hevesi helyére behívták a törvényhozásba.

1949-ben, mandátuma lejártát követően teljesen visszavonult a politikától, mégis egyre többen zaklatták őt és családját. Az 1950-es évek elején kuláklistára került, majd kártalanítás nélkül megfosztották földjétől. Ezután 1959 már­ciusáig, mezőgazdasági napszámos munkából tar­totta el családját. A kollektivizáláskor a nagyiváni Béke Termelőszövetkezet könyvelői állást ajánlották fel neki, így az egykori önálló nagygazda szövetkezeti alkalmazott lett. 1962. decemberben a mérlegképes könyvelői oklevelet is megszerezte. 1981-ben főkönyvelőként dolgozott, amikor megromlott egészségi állapota miatt rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg számára. 1958 és 1969 között a helyi egyházközösség elöljárósági tagja volt.

Forrás:

Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16.–1949. április 12. Főszerkesztő: Marelyin Kiss József, Vida István.  Bp., 2005. 69.o.

Szabó Róbert –Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. A DNP országgyűlési képviselőcsoportja (első rész).  Egyházfórum XXIV. (X. új) évfolyam, 2009. 5–6 sz. 26–40.

Szabó Róbert –Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. Az úgynevezett „kádári konszolidáció”, üldöztetés, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés (ötödik rész). Egyházfórum XXV. (XI. új) évfolyam, 2010. 4–5. sz. 36–46.

Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja – Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám

Szabó Róbert-Szakolczai György: A DNP képviselőcsoport tagjainak személyes sorsa – Egyházfórum, 2010/4-5, 43.o.

 

2013. március 13.