(1900-1966)
Gyöngyös, Heves vármegye, 1900. augusztus 21. – Budapest, 1966. május 30.
A Demokrata Néppárt színeiben képviselő, körzete: Borsod-Gömör, Zemplén és Abaúj vármegyék Miskolc törvényhatósági jogú várossal.
Szülei, Csépe Sándor tisztviselő és Rugyai Erzsébet háztartásbeli házasságából öt gyermek született. Római katolikus vallású. 1925-ben feleségül vette Matusek Erzsébetet (1901-1982), aki háztartásukat vezette. Négy gyermekük született: Magdolna (1927) grafikus, Jenő (1928) tanár, Béla (1931) árszakértő, 1990 és 1998 között kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, majd 2002-ig miniszterelnöki tanácsadó, László (1938) elektromérnök.
Elemi iskolai tanulmányait és gimnáziumot szülővárosában végezte, majd 1924-ben a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalom–történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Pedagógiai pályáját Szolnokon kezdte, majd Miskolcon, Kiskunfélegyházán és 1945. márciusi kitelepítéséig Kassán polgári iskolákban oktatott. 1945-1949 között a miskolci állami polgári leányiskola igazgatója volt.
A politikai életbe a Magyar Országos Véderő Egylet tagjaként kapcsolódott be, de szociális érdeklődése hamarosan a kibontakozó keresztényszocialista reformmozgalmak felé vezette. A Hivatásszervezet értelmiségi tagozatának tagja lett, szoros kapcsolatot tartott fenn a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületével is. 1946-ban rövid ideig a Magyar Szabadság Párt tagja, de a párt eszméiben csalódva 1947-ben a Demokrata Néppárthoz csatlakozott. Az 1947. augusztus 31-én megrendezett országgyűlési választásokon képviselő-jelöltséget vállalt a párt Borsod-Gömör-Zemplén-Abaúj megyei listáján. Bartha Béla mandátumáról történő lemondása után, 1947. szeptember 17-én behívás útján lett a törvényhozás tagja. 1948. november 3-tól a DNP képviselőcsoport alelnöke. Mandátumának lejárta után, 1949. július 15-én állásából felfüggesztették, fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene, azt hangoztatva, hogy ellenzéki képviselőként vallott nézetei miatt nevelői munkájának folytatására alkalmatlanná vált. Nem nyugdíjazták, ugyanakkor fizetést sem kapott. 1956 végi rehabilitálását követően négy éven át a markazi általános iskolában tanított. 1960-tól betegsége miatt már nem taníthatott, de öregségi nyugdíjat csak 1963-tól folyósítottak részére.
Források:
Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16.–1949. április 12. Főszerkesztő: Marelyin Kiss József, Vida István. Bp., 2005. 69.o.
Szabó Róbert –Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. A DNP országgyűlési képviselőcsoportja (első rész). Egyházfórum XXIV. (X. új) évfolyam, 2009. 5–6 sz. 26–40.
Szabó Róbert –Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. Az úgynevezett „kádári konszolidáció”, üldöztetés, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés (ötödik rész). Egyházfórum XXV. (XI. új) évfolyam, 2010. 4–5. sz. 36–46.
Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja – Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám
A DNP képviselőcsoport tagjainak személyes sorsa – Egyházfórum, 2010/4-5, 43.o.
