Szegeden, annak Alsóvárosi részén született 1904. augusztus 1-jén. Római katolikus vallású, paraszti családból származott, szülei 5 kat. holdon gazdálkodtak, főként paprikatermesztéssel foglalkoztak. A négy elemi osztály elvégzése után özvegy édesanyja 1914-ben a Boldogasszony sugárúti polgári iskolába küldte, onnan különbözeti vizsgája után 1918. szeptemberben a szegedi piarista gimnázium ötödik osztályába került. A piaristáknál 1922-ben érettségizett, nyolcadikos korában a Szegedi Katolikus Körtől 500 koronát kapott „irredenta tárgyú dolgozataiért”. Hol pap, hol meg építész akart lenni, majd beiratkozott a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemre, magyar–történelem szakra. Az 1924–1925-ös tanévben a budapesti egyetem hallgatója volt. Egyetemi után évekig állástalan volt, megélhetését időszakos megbízatások, majd helyettesítő illetve óraadó tanári megbízatásokból fedezte; akkori évei alatt szerezte meg olvasottsága révén azt a tájékozódást, amely megalapozta tudását és elindította a tudományos munka irányába. 1927-ben középiskolai tanári, 1931-ben a kétéves Apponyi-kollégium látogatása után az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolában tanítóképző intézeti tanári oklevelet szerzett. 1927. novembertől a tanév végéig óraadó tanár a szegedi felsőkereskedelmi fiúiskolában, majd fél évig a szegedi egyetemi könyvtár ideiglenes rendkívüli napidíjasa volt, ezután a Baross Gábor Reálgimnáziumban helyettes tanárként magyar, történelmet és latint tanított. Az 1930/31. tanévtől okleveles bölcsészdoktorként, középiskolai tanárként ingyenes gyakornok volt az Egyetemi Néprajzi Intézetben. 1934. július 9-én kinevezték az egyetem magántanárának. Szellemi néprajzból habilitált, „Az alföldi magyarság néprajza, különös tekintettel Szeged népére” c. tantárgyat adta elő. 1931. novembertől 1945-ig oktatott a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképző Intézetben is, előbb óraadó tanár, 1936-ban helyettes tanár volt, 1939-ben véglegesítették és rendes tanárrá nevezték ki. 1941. február 27-én kinevezték a Horthy Miklós Tudományegyetem tanárának és főiskolai előadó is lett. 1943-ban magántanári címet szerzett a szegedi egyetemen, majd 1944. szeptember 22-től nyilvános rendkívüli tanár volt. 1928-ban kapcsolatba került a Bethlen Gábor Kör tanyakutató bizottságával, majd baráti kapcsolatok fűzték a tanyakutatásból kifejlődött csoportosulásból megalakult Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tagjaihoz. Szerepet vállalt különböző tudományos és kulturális egyesületekben, így a Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesületében, valamint a Szegedi Katolikus Körben. 1926-tól jelentek meg tanulmányai, közleményei a néprajz, főleg a szakrális folklór, a vallási néprajz köréből.
Az 1930-as években, szülővárosában a Katolikus Legényegyletek Országos Titkársága munkáját annak hivatalos képviseletével, tudományos előadásaival segítette. A katolikus megújulás szellemének erősítése érdekében tisztséget vállalt a Szegedi Munkások Hivatásszervezetében, a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete elődszervezetében is. Jelen volt a Katolikus Szociális Népmozgalom megalakításáról 1943 őszén tartott titkos győri konferencián is. 1944 őszén nem tett eleget a kiürítési parancsnak, Szegeden maradt, az egyetem 1944. novemberi újraindításában való szerepéért a nyilasok távollétében halálra ítélték.
1945 elején bekapcsolódott a politikai életbe. Januárban belépett a Pálffy József-féle Keresztény Demokrata Néppártba (KDNP), részt vállalt a párt szegedi megszervezésében és az 1945. január 21-i zászlóbontásban. Megválasztották a KDNP szegedi elnökének is. 1945 februárjától az országos pártvezetőség, a választmány tagja volt, de a párt 1945. májusi kettészakadása után pártszervezete többségével a Barankovics István vezette Demokrata Néppártot (DNP) választotta. Közben, 1945 végén a szegedi kisgazdák elnöki tanácsa tagjai közé is megválasztották. 1946. július 15-én harmadmagával (Barankovics Istvánnal és Eckhardt Sándorral együtt) ő is aláírta a DNP nevében készített memorandumot, amelyben összefoglalták a kereszténydemokrata párt programját a Magyar Püspöki Kar számára. 1946. augusztus 11-én – miután a KALOT korábbi szervezetét Rajk László belügyminiszter feloszlatta – a helyébe lépő Katolikus Parasztifjúsági Szövetség alelnökének jelölték. Miután a DNP az 1945. novemberi választásokon nem indult, Hamvas Endre csanádi püspök felkérésére képviselő-jelöltséget vállalt. 1945. november 4-én, a DNP és a Független Kisgazdapárt előzetes megállapodása alapján a kisgazdapárt Csongrád-Csanád vármegyei listájának 12. helyéről nemzetgyűlési képviselővé választották. 1945. december 6-án (6. ülésnap) párttársával, Eckhardt Sándorral együtt bejelentette, hogy a továbbiakban a Demokrata Néppártot képviselik. Beválasztották a nemzetgyűlés földművelésügyi bizottságába is (1946. február 17. 15. ülésnap). A törvényhozásban négy alkalommal szólalt fel; 1946. március 12-én a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről szóló törvényjavaslat általános és részletes vitájában (24. ülés), majd az 1946/47. évi költségvetés építés- és közmunkaügyi vitájában javaslataival együtt a költségvetést elfogadta (1947. február 20. 98. ülés). Az egyházak jogainak védelmében az 1946/47. évi költségvetés vallás-és közoktatásügyi tárca költségvetési vitájában módosító javaslatokat tett és szorgalmazta a fakultatív vallásoktatás felvetése kapcsán az állam és az egyházak tárgyalásokon alapuló kompromisszumos megállapodását (1947. március 12–13. 109–110. ülésnap).
A Demokrata Néppártban 1947-ben, bár nem vágyott vezető szerepre, a párt formális vezetőit adó értelmiségi csoporthoz, a DNP felső vezetéséhez tartozott. Ezért (is) az 1947. augusztus 31-én megrendezett országgyűlési választásokon a DNP jelöltjeként a párt országos listavezetőjeként újra képviselővé választották. A DNP Csongrád-Csanád megyei listáján az 1., a Békés megyei lista 2. helyén is szerepelt a neve. Az országgyűlés 2. ülésnapján (1947. szeptember 17.) beválasztották a közoktatásügyi bizottságba. Képviselősége alatt három alkalommal volt pártja vezérszónoka; ő mondta el a DNP véleményét a Belgrádban 1947. október 5-én aláírt magyar-jugoszláv kulturális egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat vitájában (1947. december 5. 27. ülés). A Kossuth-díj alapításáról szóló törvényjavaslat vitájában egyértelműen támogatta a beterjesztett törvényjavaslatot (1948. február 13., 45. ülés), végül a gyógyszerészetről szóló törvényjavaslat megvitatásakor kapott szót (1948. május 12. 69. ülés). 1949. január elején, miután a politikai szereplés számára való további vállalásának folytathatatlanságát felismerte, lemondott a mandátumáról, kilépett a pártból és visszavonult a politikai élettől. Hivatalosan 1949. január 12-én jelentették be távozását a törvényhozásból (94. ülés).
A politikától végleg elfordulva visszament szülővárosába tanítani, ahol még 1947. szeptember 10-én Ortutay Gyula kultuszminiszter nyilvános rendes tanárrá nevezte ki a szegedi egyetem néprajzi tanszékére. 1948–1949-ben az egyetem prodékánja volt. 1951 augusztusában politikai okokból eltiltották a tanítástól, áthelyezték a szegedi egyetemi könyvtárba, ahol egyetemi tanári státuszban önálló tudományos kutatóként dolgozott. Az 1956-os forradalom alatt bokatörés miatt nem hagyhatta el lakását, ezért nem vett részt az eseményekben. Az egyetemen 1957 februárjában visszakapta az előadói jogát. Ettől kezdve a tanítás és a tudományos munka kötötte le minden idejét. A mellőzöttség után sorra jelentek meg néprajzi, nyelvészeti, művészeti és várostörténeti munkái. Többéves megfigyelése után 1965. október 21-én egy külföldről behozott, majd kölcsönadott könyvből konstruált, koncepciós jellegű perben rendszerellenes izgatás vádjával hat hónapi felfüggesztett börtönre ítélték. 1966. február 1-jén – saját kezdeményezésére – nyugdíjba vonult, de aktív kutató maradt, ezután írta meg élete fő műveit. 1980. május 10-én közúti balesett áldozata lett a fővárosban.
2005. januárban a szeged-csanádi püspökségben elkezdték boldoggá avatásának egyházmegyei eljárását. 2021. május 22-én Ferenc pápa hősies erénygyakorlását elismerte, s ezzel boldoggá avatása lehetővé válik.
Forrás:
A kegyesrendiek vezetése alatt álló szegedi városi róm. kath. Dugonics András Főgimnázium értesítője. Közzéteszi Prelogg József. Szeged, Juhász István nyomdája, 1920–1922. 14., 89., 59., 41.
A magyar királyi Ferencz József-Tudományegyetem almanachja az MCMXXX-XXXI., MCMXXXI-XXXII., MCMXXXII-XXXIII., MCMXXXIII-XXXIV. tanévekről. Szeged, Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság, 1931–1933., 1935. 71., 118., 128., 83.
A Magyar Királyi Ferenc József-Tudományegyetem évkönyve az 1938/39. tanévről. Szeged, Magyar Kir. Ferenc József Tudományegyetem, 1940. 45.
A Magyar Királyi Horthy Miklós-Tudományegyetem évkönyve az 1940/41. tanévről. Szeged, Magyar Kir. Horthy Miklós Tudományegyetem, 1941. 30.
Irodalom:
Csicskó Mária – Szabó Róbert: A Demokrata Néppárt képviselői: Bálint Sándor. In Az idő élén jártak.
Szerkesztette Kovács K. Zoltán és Rosdy Pál. Budapest, Barankovics István Alapítvány, 1996. 135–136.
Csapody Miklós: „A világban helytállani…” : Bálint Sándor élete és politikai működése, 1904-1980. Budapest, Korona, 2004.
Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16.–1949. április 12. Szerkesztette Horváth Zsolt, Hubai László. Budapest, Magyar Országgyűlés, 2005. 29.
Csapody Miklós: Bálint Sándor, 1904–1980. Életrajz. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2013.
Főbb művei:
Szeged népe. Szeged, 1933.
Szegedi szótár I-II. Bp., 1957.
A szegedi paprika. Szeged, 1962.
Karácsony, húsvét, pünkösd. Bp., 1973.
A szögedi nemzet I-III. Szeged, 1976–1980.
Ünnepi kalendárium I-II. Bp., 1977.
A hagyomány szolgálatában. Összegyűjtött dolgozatok. Bp., 1981.
