A negyvenéves egypártrendszer után 1990 tavaszán tartották Magyarországon az első szabad országgyűlési választásokat. Az első forduló lebonyolítására 1990. március 25-én, míg a másodikra április 8-án került sor. A Kereszténydemokrata Néppárt kései indulása és kezdeti szervezettségi hiányosságai ellenére is átlépte a parlamenti küszöböt, a szavazatok 6, 46 %-át szerezte meg.

Az 1990-es országgyűlési képviselőválasztásokon 58 párt indult, de csak 29-nek sikerült legalább egy egyéni jelöltet állítania és végül 6 párt lépte át a 4%-os parlamenti küszöböt. Ezek közé tartozott a Kereszténydemokrata Néppárt is, amely a későbbi parlamenti pártokhoz képest utolsóként indította meg tevékenységét.1989. március 15-én hirdette meg újraindulását, és augusztus elején kapott központi pártszékházat Budapest belvárosában, az Arany Jánost utcában. A hivatalos megalakulásra az első országos gyűlésen, 1989. szeptember 30-án került sor. Ekkor választották meg a tisztségviselőket és hagyták jóvá a küldöttek a párt alapszabályát. A KDNP választási programját 1990. január 1-én tette közzé.

A keresztény jelzőt használó politikai csoportosulások különösen magas számban képviselték magukat a választáson indulni kívánó pártok sorában. (V.ö:: pl. Katólikus (sic!) Néppárt, a Kelet Népe Párt – Keresztény Demokraták, a Kereszténydemokrata Fiatalok Szövetsége és a Kereszténydemokraták Szövetsége is. Ezek között helyi szinten kimagasló eredményt, 3.73%-ot a Somogyi Keresztény Koalíciónak sikerült elérnie, akadályozva ezzel a KDNP-t a Somogy megyei listaállításban. A magukat keresztény pártnak aposztrofáló politikai csoportosulások sorából egyértelműen kimagasodott a Kereszténydemokrata Néppárt. Ismertségét több tényezőnek köszönhette. Ezek egyike volt az, hogy a párt önmagát a Barankovics István  által vezetett Demokrata Néppárt utódaként definiálta. Egyes vezetők véleménye szerint nem is újjáalakulásról, hanem az 1949-ben felfüggesztett tevékenység folytatásáról döntöttek 1989-ben. Az ismertséget segítő további tényező az Ellenzéki Kerekasztalban való részvétel volt. Hasonlóan előnyösen befolyásolta a párt belpolitikai megítélését a KDNP gyorsan kiépülő nemzetközi kapcsolatrendszere, ami nem utolsósorban Antall József tudatos politikai stratégiájának volt köszönhető.

A KDNP a 176 egyéni választókerületből 105-ben tudott jelöltet állítani (ehhez legalább 750 ajánlószelvényt kellett összegyűjteni kerületenként). Ezzel a végül a 4 %-os küszöböt átlépő hat párt között az 5. volt, a Fideszt előzte meg (81 jelölt). A párt mindössze egy közös jelöltet állított: a Szabolcs-Szatmár-Bereg 4. választókerületében (Nagykálló) FIDESZ-KDNP-SZDSZ támogatással induló Kállay Kristóf végül nyert is, de a parlamentben a függetlenek közé ült. A KDNP-nek 14 megyében és Budapesten volt területi listája. Öt megyében (Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megyében) nem sikerült a listaállítás. A 105 egyéni indulóból az 1990. március 25-i első fordulón négy kerületben szerepelt első helyen, nyolc választókerületben második és tizenhatban harmadik helyezést ért el a KDNP jelöltje. Április 8-án huszonnégy választókerületben lehetett KDNP-s képviselőjelöltre szavazatot leadni.

Összesen 317 ezer pártlistás szavazatot kapott a párt, 6,46 %-ot ért el (ha csak a 14 megye és budapesti adatokat számítjuk, akkor 8 % jött volna ki). Három választókerületben KDNP-s siker született, a Nógrád megyei négy választókerületből háromban KDNP-s jelölt nyert: Juhász Péter, Kovács Gábor és Tóth Sándor. Érthető módon ebben a megyében szerepelt a legjobban a párt, 15, 5 %-ot elérve. A szavazatok több mint 10 %-át ezen kívül még négy – tradicionálisan katolikus – megyében kapta meg: Heves, Tolna, Vas és Zala. Budapesten a pártnak 60 163 szavazata, 5,7 %-a volt. A három egyéni képviselőség mellett, nyolc mandátumot szerzett a párt megyei, területi listákról, további tíz mandátumot pedig a töredékszavazatokat is érvényesítő országos listáról, összesen tehát 21 képviselővel alakulhatott meg a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója. Az országos lista összeállításakor az első 8-10 név számít biztos befutónak, amennyiben a párt átlépi a parlamenti küszöböt, így fontos az üzenetértéke annak, hogy kik szerepeltek ezeken a helyeken.

1. Füzessy Tibor
2. Ugrin Emese
3. Karcsay Sándor
4. Gáspár Miklós
5. Lukáts Miklós Péter
6. Giczy György Antal
7. Csépe Béla
8. Rott Nándor
9. Inotai Ferenc János
10. Balogh Gábor
11. Philippovics Károly
12. Kamarás Ferenc
13.  Surján László
14. Rubovszky György
15.  Semjén Zsolt
16. Bakoss Batu
17. Gigássy László
18. Budavári Miklós
19. Farkas Zoltánné
20. Sonnevend Gyula

Az országos listáról befutó tíz képviselő mellett, a területi listákról bekerülő 8 képviselő a következő volt:

Cséfalvay Gyula (Győr-Moson-Sopron megye)
Hasznos Miklós (Pest megye)
Herczeg János (Nógrád megye)
Isépy Tamás (Bordod-Abaúj-Zemplén megye)

Keresztes  Sándor (Budapest)
Lukács Miklós (Heves megye)
Pálos Miklós (Tolna megye)
Seszták László (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

A megalakuló frakció névsora tehát:

Balogh Gábor, Cséfalvay Gyula, Csépe Béla, Füzessy Tibor, Gáspár Miklós, Giczy György Antal, Hasznos Miklós, Herczeg János, Inotai Ferenc János, Isépy Tamás, Juhász Péter, Karcsay Sándor, Keresztes Sándor, Kovács Gábor, Lukács Miklós, Lukáts Miklós Péter, Pálos Miklós, Rott Nándor, Seszták László, Tóth Sándor és Ugrin Emese.

Frakcióvezetőnek a képviselőcsoport Füzessy Tibort választotta meg, akit 1992-es miniszteri kinevezése után Csépe Béla váltott a tisztségben.

A grafikon az 1990-es országgyűlési választások után a parlamenti patkó összetételét ábrázolja. Forrás: valasztas.hu

A négy év alatt a következő változások történetek a frakció soraiban: Keresztes Sándort 1990 szeptemberétől vatikáni nagykövetként dolgozott tovább, melynek értelmében lemondott mandátumáról. Ugrin Emese 1991 nyarán kilépet a KDNP-ből és a Független Kisgazdapárt frakciójához csatlakozott. Balogh Gábor 1992-ben elhagyta a KDNP képviselőcsoportját, és függetlenként folytatta tovább tevékenységét. Rott Nándor 1994 elején kilépett a KDNP-ből és a Független Kisgazdapárt frakciójához csatlakozott. Voltak olyanok is azonban, akik a KDNP frakciójához csatlakoztak a ciklus közben. Keresztes Sándor helyét Surján László foglalta el, Eke Károly ’90-ben még függetlenként nyert mandátumot, de ’93-ban csatlakozott a KDNP-hez. Az SZDSZ-ből 1991 nyarán Horváth Tivadar, 1992 tavaszán Mózs József, őszén pedig Kádár Péter, az MDF-ből Gali Ákos 1993 tavaszán ült át a KDNP-hez.

A Kereszténydemokrata Néppárt a Magyar Demokrata Fórummal és a Független Kisgazdapárttal kormánykoalícióra lépett, így a 386 fős parlamentben 230 fővel 36 fős többséget alkotott. Az MDF-nek 165, az FKgP-nek 44 mandátuma volt, a 18 fős kormányban így a matematika szerint a kisgazdáknak 3,4 a KDNP-nek pedig 1,7 miniszteri pozíció járhatott volna. 1990 májusában a kereszténydemokraták részéről Surján László kapta meg a népjóléti miniszteri tárcát. 1992 elején a kisgazda frakciót elhagyták Torgyán József és követői, így 12 fővel csökkent a kormánytöbbség. 1993 nyarán Csurka István kizárása és a megalakuló MIÉP frakcióját szintén 12 volt MDF-s képviselő alkotta meg. A bizonytalanságok és kilépések felértékelték a mindvégig stabil KDNP-t, nem véletlen tehát, hogy a ciklus végére a kezdeti egy miniszteri szék helyett 3 KDNP-s miniszter vett részt a kormányban (Füzessy Tibor titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter, Latorcai János  pedig már iparügyi miniszterként lépett be a frakcióba).

A Kereszténydemokrata Néppárt a kezdeti nehézségek ellenére a négy éves ciklus végére az MDF stabil partnerévé vált. Külső és belső kritikusok egyaránt vádolták a KDNP-t, hogy egyéni jellegét túlzottan feláldozta a kormánykoalíció oltárán. A pártot az 1990 tavaszától vezető Surján László miniszterként valóban erős lojalitással viszonyult az Antall-vezette kormányhoz, amely azonban határozottan kereszténydemokrata elveket képviselt. Az első ciklusban a pártszervezés és imázsépítés legnagyobb sikere az 1992 tavaszán megtartott programadó gödöllői kongresszus   volt, amellyel már a ’94-es választásokra készült a Kereszténydemokrata Néppárt.

Források:

Kiss Mária Rita: A párt identitás stratégiái a KDNP politikájában (1989–1998). In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. A Kereszténydemokrata Képviselőcsoport és az Európai Néppárt története az Európai Parlamentben. Magyar kiegészítés: A magyar kereszténydemokrácia útja Európa szívébe. (Szerk. Kiss Mária Rita) Barankovics István Alapítvány 2015. 737–787 o.

Petrás Éva: A magyar kereszténydemokrácia útja Európa szívébe. In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. i.m. 789–803. o.

Szabó Róbert: A Kereszténydemokrata Néppárt történeti kronológiája előzményekkel. In. Pascal Fontaine: Út Európa szívébe. i.m. 805–833. o.

A borítóképen a KDNP 1990-es tavaszi választási plakátjai láthatók. A kép forrása: polipraktika.blog.hu