Karcsay Sándor 

1915. október 5-én született Budapesten. Apja orvosi egyetemet végzett, majd honvéd főtörzsorvosként szolgált. (Egyetlen gyermeke két éves volt, amikor meghalt.) Hadiözvegy tanítónő édesanyja fiát a Bakáts téri elemi iskolába járatta, majd vidékre küldte, mert továbbtanulását (részben anyagi okok miatt) a csornai premontrei kanonokrend keszthelyi reálgimnáziumában látta biztosítottnak. A katolikus középiskolában eltöltött nyolc esztendő meghatározta szellemi fejlődését és szellemiségét. Gimnazistaként az iskola önképző körében megalakított apologetikai-szakosztály (érvelés-vitatkozás) tagja lett. Tagja lett a 79. sz. Festetics Cserkészcsapatnak, később segédtiszt volt, eredményes munkája miatt részt vehetett az 1933. júniusi gödöllői világdzsemborin is. Kitűnő érettségi vizsgái után (1933) orvos vagy diplomata szeretett volna lenni, de végül a jogi egyetemre iratkozott be, mert ott tandíjmentes egyetemistaként tanulhatott. 1938. januárban, a fővárosban, a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen kapta meg jogtudományi doktori oklevelét (öt évvel később, 1943-ban tette le az egységes bírói és ügyvédi vizsgát). Egyetemista évei alatt a Jogász-Segítő Egyesület tudományos alelnöke volt, s érdeklődéssel fordult a Magyary Zoltán-féle közigazgatás-tudomány felé (első tudományos publikációit is a közszolgálati alkalmazottak kiválasztásáról és a német közigazgatási jogról írta, (1940–1942).

 Közéleti fejlődésére hatással volt a Foederatio Emericana, a katolikus főiskolai és egyetemi hallgatókat tömörítő szervezetben előbb a jogászblokk seniora, majd diákügyi assessor (országos vezető-helyettes) volt. Budapesten került kapcsolatba a katolikus megújulási mozgalmakkal, a jezsuiták által kezdeményezett Mária-kongregációra járt, emellett Varga László páter szemináriumait látogatta. Az egyetem befejezése után fél évig Magyary professzor mellett dolgozott, akinek segítségével 1938. áprilisában egy hónapra Bécsbe utazhatott ösztöndíjasként. Hazatérve a Kincstári Jogügyi Igazgatóságon kapott álláslehetőséget, előbb gyakornok, majd aljegyző, később titkár volt (1938. június–1943. szeptember). 1943-ban berendelték az Igazságügyi Minisztériumba (IM), ahol előbb előszobás titkár volt, majd az Elnöki Osztályon teljesített szolgálatot, ekkor a berendelés érintetlenül hagyásával kinevezték a budapesti királyi törvényszék bírájává. (A nyilas hatalomátvétel után, 1944. október 17-én állásából elbocsátották). 1943 tavaszán törvényelőkészítő feladataira való hivatkozással három hónapig bécsi és berlini ösztöndíjas utakra küldték. 1944 őszén bekapcsolódott az üldözöttek mentésébe, kitöltetlen személyi lapok eljuttatásával segítette az ellenállást és a túlélést. 1944 őszén többször megjelent a Varga László ügyvéd Galamb utcai lakásán időszakosan megtartott tanácskozásokon, ahol már egy, a korábbinál haladóbb szellemű, szociális irányultságú kereszténypárt megteremtéséről beszélgettek.

A második világháború után ismét az Igazságügyi Minisztériumban szolgált (1945), igazolása után rövid ideig az IM munkaügyi törvényszéki bírója volt, de 1945 nyarán a Belügyminisztérium (BM) Törvény-előkészítő Osztályának munkatársa lett. Köztisztviselőként feladata volt az is, hogy szerepet vállaljon az 1945. és 1947. évi választási törvények kidolgozásában, osztálytanácsosi rangban. 1946-ban megbízták a BM Közszolgálati és Tanulmányi Osztályának vezetésével. Nevéhez fűződött az új ún. alkalmassági vizsgák és tanfolyamok megszervezése, kidolgozása, a szakszempontú kiválasztás elősegítésére, amellyel a közigazgatásba kerülő szakképzettebb munkaerő tudását akarták fejleszteni. Ehhez számos tankönyvet, tanfolyami jegyzetet írt és szerkesztett. 1947-ben az IM választási bizottságának is tagja volt. A BM nemzetközi osztályának megbízásából, hivatalos minőségben részt vett a világháború után elcsatolt felvidéki települések átadásáról szóló egyeztetéseken valamint a magyar–osztrák, magyar–román jogsegély egyezmények tárgyalásain is.

Hivatalosan 1945-ben tagja lett a Demokrata Néppártnak (DNP), a következő évben beválasztották a politikai szervezet végrehajtó bizottságába is. Nagy szerepe volt a párt alapszabályának előkészítésében, kidolgozásában, a Demokrata Néppárttal információs-konzultációs viszonyban volt, szakértőként számítottak munkájára. Ugyanakkor bizalmas feladatokat vállalt (sikertelenül) a DNP és Mindszenty közötti modus vivendi kialakítása érdekében, jelen volt a párt vezetése és a hercegprímás kiküldöttei között folytatott tárgyalásokon is, amelyek a DNP főpásztori támogatásának feltételeiről folytak. A kedvezőtlen nemzetközi helyzet és a kereszténypárt működését akadályozó hazai politikai erőviszonyok miatt 1947-ben a felajánlott képviselőjelöltséget sem vállalta, ekkor számolt le végérvényesen tudományos ambícióival is. Ott volt az 1947-ben megválasztott demokrata néppárti képviselők első, közös ismerkedési rendezvényén, Hévízen is. 1949. májusban munkahelyéről elbocsátották, formális indoknak azt hozták fel ellene, hogy a DNP Kereszténység és demokrácia előadássorozatában megjelentették „A politikai demokrácia kérdései” című előadását. Eleinte régi barátja, a képviselőségéről lemondatott kereszténydemokrata Keresztes Sándor harisnyáit árulgatta, majd az Állami Biztosító (ÁB) életbiztosítási osztályának ügynöke (1949–1950) lett. 1950. júniusban felvették az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) állományába, előbb fordító, majd szakfordító, később lektor volt. 1967-ben lett az Iroda igazgatóhelyettese, 1977. decemberben nyugdíjazták jogi szaklektorként és szótárkészítőként. Ezután részidős jogi szakszerkesztő és lektor munkakörben foglalkoztatták 1990. májusig. (Szerkesztőként főleg a jogi szaknyelv vizsgálatával valamint szakfordítási elméleti kérdésekkel foglalkozott. Egyik legfontosabb műve a német–magyar, ill. a magyar–német jogi és államigazgatási szakszótár elkészítése volt. Német nyelvű írásai és fordításai is megjelentek.)

1956-ban részt vett a Demokrata Néppárt újjászervezésében. Segítségével és közvetítői tevékenységével épült ki a kapcsolat a DNP és Bibó István között a Bibó-féle kibontakozási terv demokrata néppárti megismerése valamint a közös ellenzéki pártok képviselői által aláírt memorandum elfogadása érdekében. Több évtizedes közéleti visszavonultság után 1988-ban tagja lett a Márton Áron Társaságnak, majd 1989. márciusban egyike volt a DNP utódjaként életre hívott Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) megalapítóinak. Tagja lett a párt országos intézőbizottságának és széles körű nyelvismerete miatt a párt külügyi szóvivőjének tisztét is ellátta. (Ebbeli minőségében a Kereszténydemokrata Internacionálé 1989. május 24–27. között, Bécsben tartott konferenciáján, ahol a fő téma a magyarországi kereszténydemokrata politikai mozgalom múltja és akkori helyzete volt, ő készítette el és mondta el a magyar kereszténydemokrata küldöttség referátumát is.) Az 1990. májusi országgyűlési választásokon a KDNP országos listájáról került be a törvényhozásba. 1990. májustól az országgyűlés külügyi állandó bizottságának volt tagja. Több alkalommal, főleg jogi és külpolitikai kérdésekben pártja vezérszónoka volt. Így felszólalt a Kormányprogram vitájában (1990. május 23.), a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló vitában (1990. június 18.), az Európa Tanács Alapszabályához és Általános Egyezményéhez való csatlakozásáról szóló ülésen (1990. október 30.). Később a koalíciós kormány külpolitikájának eredményeiről és feladatairól szóló vitanapon (1991. október 15.), a büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásán (1992. május 26.), a Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának alapelveiről (1993. február 16.) és az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-i egyezmény magyarországi kihirdetéséről szóló ülésnapon (1993. március 23) is.

1989-ben megválasztották a Közép-európai Kereszténydemokrata Pártok Uniójának (UCDEC) elnökének és a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnökének is (1989–1994). Az Európai Kereszténydemokrata Unió Politikai Bizottsága és az Európai Demokrata Unió (EDU) vezetőségi tagja is volt. 1990-től az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, majd az Észak-atlanti Tanács Közgyűlésének volt tagja. Az interparlamentáris unió magyar csoportjának vezetőségi tagjaként a magyar-szovjet (majd Független Államok Közössége), a magyar-német baráti tagozatai tagja, a magyar-osztrák tagozat alelnöke, a magyar-svájci baráti tagozat elnöke volt. 1992. október 13-án beválasztották az Európai Közösségi ügyek különbizottságába is. Az 1994. évi országgyűlési választásokon már nem jelöltette magát a KDNP képviselő-jelölti listáin. 1995-ben elnöki felkérésre még szerepet vállalt egy rövid ideig a Kereszténydemokrata Néppárt Barankovics Istvánról elnevezett alapítványának kuratóriumi munkájában, majd kora miatt teljesen visszavonult a politikai élet minden vonatkozásától. A fővárosban hunyt el 1999. október 10-én.

Irodalom:

Karcsay Sándor életrajza. In: Az 1990-ben megválasztott Országgyűlés almanachja. Főszerkesztő Kiss József. Budapest, Magyar Országgyűlés, 1992.

Karcsay Sándor – interjú. Készítette Javorniczky István 1987-ben. 1956-os Intézet – Oral History Archívum, 103. sz.

 

 

2020. augusztus 29.

Adatvédelmi áttekintés
Kovács K. Zoltán kutatóintézet - Kereszténydemokrácia tudásbázis

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolnak a böngészőjében, és segíti a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak statisztikája.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.